EBEL: a Fehérvár két góllal győzött Klagenfurtban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.27. 19:54
A Fehérvár AV 19 jégkorongcsapata 4–2-re győzött a Klagenfurt vendégeként az osztrák bajnokság (EBEL) vasárnapi játéknapján.

Az első fordulóban a Volán 5–0-ra kikapott Klagenfurtban, október végén viszont hazai pályán 2–1-re legyőzte a karintiai alakulatot.

A két csapat harmadik egymás elleni mérkőzésén a Brance Orbant sérülés miatt nélkülöző Fehérvár a 7. percben megszerezte a vezetést Justin Maylan emberhátrányos góljával.

A 26. percben Sofron István duplázta meg a vendégek előnyét, Hetényi Zoltán ezt a harmadot is kapott gól nélkül zárta – a mérkőzésen pedig összesen 40 lövést hárított.

A két csapat harmadik egymás elleni mérkőzésén a Brance Orbant sérülés miatt nélkülöző Fehérvár a 7. percben megszerezte a vezetést Justin Maylan emberhátrányos góljával.

A 26. percben Sofron István duplázta meg a vendégek előnyét, Hetényi Zoltán ezt a harmadot is kapott gól nélkül zárta – a mérkőzésen pedig összesen 40 lövést hárított.

A záró játékrészben a Klagenfurt öt és fél perc alatt egyenlített, mindkétszer Matthew Neal volt eredményes.

Az 52. percben Andrew Sarauer szerzett ismét vezetést a Volánnak, amely Vas János üres kapus találatával biztosította be a győzelmét. A fehérváriak 2015 szeptembere után szerezte újra pontot a KAC otthonában, egyből hármat.

JÉGKORONG, EBEL
KLAGENFURT (osztrák)–FEHÉRVÁRAV19 2–4 (0–1, 0–1, 2–2)
Klagenfurt, 2721
néző. V: Kincses, Piragic (horvát), Pagon (szlovén), Soós
KLAGENFURT: Duba – Kapstad, Popovic – Robar, Vallant (1) – Strong, Schumnig – Schnaetzer, Kreuzer – Richter, Brucker, Kurath – Z. Pance, Hurtubise, Ganahl – S. Geier, Hundertpfund, Neal 2 – M. Geier, Kohn, Lundmark (1). Edző: Mike Pellegrims
FEHÉRVÁR: Hetényi Z. – Schiestel, Manavian – Szirányi B., Szabó D. – Owens, Szaller – Krogh – Kóger D. (1), Sarauer 1 (1), Sofron I. 1 (1) – Beauregard, Maylan 1 (1), Bodó – Szabó P. K., Vas J. 1 (1), Sárpátki – Reisz, Kocsis, Vincze P. Edző: Benoit Laporte
MESTERMÉRLEG
Benoit Laporte:
– Győzni utaztunk Klagenfurtba, ehhez jó kezdésre volt szükségünk, ami főleg idegenben kulcsfontosságú. Jól és intelligensen játszottunk az egész mérkőzésen, jól működött a védekezésünk, fegyelmezettek tudtunk maradni. Amikor megszereztük a vezetést emberhátrányban, lélektani előnyhöz jutottunk, amikor pedig kiegyenlítettek a hazaiak, nem pánikoltunk, hittünk a győzelemben és ugyanúgy a saját játékunkat játszottuk. Megmutattuk, milyen a csapatunk karaktere! Amit ebből a győzelemből tanulhatunk, az, hogy mentálisan így kell felkészülni és a kezdetektől ilyen energiaszinten kell játszani. Mindenki jó teljesítményt nyújtott, de különösen tetszett a fiatal sorunk játéka és a fiatal védőink is bizonyítottak.

TOVÁBBI EREDMÉNYEK
Bozen Südtirol–Linz 5–4
Innsbruck–Dornbirn 3–2
Graz–Vienna Capitals 0–2
Olimpija Ljubljana–Villach 4–3 – hosszabbítás után
Znojmo–Salzburg 1–2 – szétlövéssel

 

AZ ÁLLÁS
1. Vienna Capitals 24 14 4 2 4 84–62 +22 52
2. Salzburg 23 12 5 3 3 87–53 +34 49
3. Linz 24 12 5 3 4 90–69 +21 49
4. Innsbruck 24 11 3 5 5 93–81 +12 44
5. Bozen Südtirol 23 12 2 1 8 68–60 +8 41
6. Villach 24 9 2 4 9 81–76 +5 35
7. Graz 24 9 1 3 11 62–62 0 32
8. Znojmo 24 8 3 2 11 56–69 –13 32
9. Klagenfurt 24 8 1 3 12 65–67 –2 29
10. Fehérvár AV19 24 6 3 2 13 64–82 –18 26
11. Dornbirner 24 6 5 13 57–79 –22 23
12. Olimpija Ljubljana 24 2 5 1 16 54–101 –47 17

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik