Modric: Az első félidőben nem voltunk önmagunk; Carvajal: mintha hazai környezetben játszottunk volna

KORMANIK ZSOLTKORMANIK ZSOLT
Vágólapra másolva!
2024.06.15. 21:51
null
Luka Modric két spanyol, Robin Le Normand (balra) és Rodri szorításában (Fotó: Getty Images)
Mint beszámoltunk róla, Spanyolország 3–0-ra legyőzte Horvátországot a labdarúgó Európa-bajnokság szombati játéknapján. Íme, néhány rövid értékelés a főszereplőktől!

 

„A legfontosabb természetesen a győzelem, de tudom, hogy az asszisztom és a gólom is fontos volt – mondta a meccs emberének megválasztott Fabián Ruiz. – Álvaro (Morata) mindig mondja, hogy bátran kínáljam meg hosszú indításokkal. Fantasztikus, ahogyan megteremti ezekhez magának a szabad területet, és ahogyan utána tanárian átveszi a labdát. Ami pedig a gólomat illeti, szuper passzt kaptam Pedritől, láttam, hogy jön Modric, próbáltam megkerülni, aztán Brozovic elől át kellett vennem a labdát a bal lábamra… szerencsémre gól lett a vége. Úgy játszottunk, ahogyan elterveztük, keményen dolgoztunk, szerintem nagyon együtt van a csapat.”

„Nagyon sokat jelentett a drukkereink biztatása, olyan volt, mintha hazai környezetben játszottunk volna. Boldoggá tesz bennünket, hogy ilyen sokan elutaztak a kedvünkért Berlinbe” – örvendezett Dani Carvajal, a harmadik gól szerzője.

„Nagyon sokan dolgoztak azért, hogy most ilyen boldogan nyilatkozhassak – fogalmazott Luis de la Fuente, a spanyolok szövetségi kapitánya. – Játékosaim nagy családot alkotnak, mindenki rendkívül ambiciózus, de természetesen két lábbal a földön kell maradnunk, ahogyan mondani szokás. Gyakorlatilag mindennel elégedett voltam, kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottunk mindvégig, ami egy ilyen fiatal csapat esetében különösen biztató. Jól kezdtük a tornát, ez biztonságot ad, de most már ideje az olaszok elleni mérkőzésre gondolni.”

„Hát, ez nem egy jó rajt… – kezdte értékelését Zlatko Dalic, a horvátok szövetségi kapitánya. – Enerváltak voltunk, hiányzott belőlünk a rámenősség. Az első tíz-tizenöt perc után az volt a benyomásom, hogy sikeresen csillapítottuk a spanyolok lendületét, kezdtük kézbe venni az irányítást. Aztán jött az első gól egy óriási hibából, és onnantól nem tudtunk visszajönni. A legrosszabbul azt éltem meg, amikor az első félidő legvégén szögletet követően kaptunk gólt… Ilyesmit nem engedhetünk meg magunknak, abban a pillanatban el is dőlt a meccs. Elemezni fogjuk, mit rontottunk el, de természetesen annyi már most is világos, hogy túl sok időt és túl nagy területet engedtünk az ellenfélnek, meg is bűnhődtünk érte. Maradt két meccsünk, meg kell nyernünk őket. A spanyoloknak természetesen gratulálok!”

„Nem ilyen eredményben reménykedtünk, de hát ez van – folytatta Luka Modric, a horvát csapatkapitány, akit a 65. percben, amikor már veszni látszott a meccs, lecserélt Dalic, hogy tartalékolja őt a folytatásra. – Az első félidőben nem voltunk önmagunk, erőtlenül futballoztunk, nem álltunk oda az ellenfél mellé, és ezért büntettek. A második félidőre valamelyest feljavultunk, voltak gólhelyzeteink is, de ez nem volt elég, bármit próbáltunk, nem jött össze. Megérdemelt a spanyolok győzelme, még ha talán a különbség túlzott is. Az egyetlen pozitívum, hogy egyértelművé vált a képlet: nincs több hibázási lehetőség, meg kell nyernünk a következő két mérkőzést. Ehhez azonban nagyon össze kell szednünk magunkat, nem lehetünk még egyszer ennyire erőtlenek.”

A horvát csapat június 19-én Albániával, 24-én Olaszországgal játszik.

EURÓPA-BAJNOKSÁG, NÉMETORSZÁG
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ
B-CSOPORT
SPANYOLORSZÁG–HORVÁTORSZÁG 3–0 (3–0)
Berlin, Olimpiai Stadion, 68 844 néző. Vezette: Michael Oliver (Stuart Burt, Dan Cook) – angolok
SPANYOLORSZÁG: Simón − Carvajal, Le Normand, Nacho, Cucurella − Pedri (Dani Olmo, 59.), Rodri (Zubimendi, 87.), Fabián Ruiz − Yamal (Ferran Torres, 86.), Morata (Oyarzabal, 67.), N. Williams (Merino, 68.). Szövetségi kapitány: Luis de la Fuente
HORVÁTORSZÁG: Livakovic − Stanisic, Sutalo, Pongracic, Gvardiol − Modric (Mario Pasalic, 65.), Brozovic, Kovacic (Sucic, 65.) – Majer, Budimir (Perisic, 56.), Kramaric (Petkovic, 72.). Szövetségi kapitány: Zlatko Dalic
Gólszerző: Morata (29.), Fabián Ruiz (32.), Carvajal (45+2.)
Sárga lap: Rodri (78.)

Foci Eb 2024
2024.06.15. 17:43

Három gól a szünetig: a spanyolok nagyon simán megverték Modricékat

Morata, Fabián Ruiz és Carvajal gondoskodott arról, hogy a horvátok gyorsan elveszítsék a fonalat.

 

 

Legfrissebb hírek

Dánia nem hagyott kérdést arról, hogy ki a legjobb, világbajnok lett

Kézilabda
2025.02.02. 19:36

La Masia-szupersztár elöl és hátul: Lamine Yamal és Pau Cubarsí

Képes Sport
2025.02.01. 13:16

Bánhidi Bence: Sokkoló volt a vége, mindent megtettünk, nem ezt érdemeltük

Kézilabda
2025.01.28. 20:58

Lékai Máté: Nem gondolom, hogy ez ennyire lefutott lenne

Kézilabda
2025.01.28. 07:07

„Tudjuk, hogy őrült” – Chema Rodríguez reagált Mirko Alilovic véleményére

Kézilabda
2025.01.27. 18:31

Meghosszabbította szerződését a spanyol válogatott sikerkapitánya – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.01.27. 13:57

A horvátok a szurkolóiktól kapott erő segítségével akarják megtörni a mieinket

Kézilabda
2025.01.27. 08:49

Nagyon sima vereség a spanyoloktól a vízilabda-vk-selejtező döntőjében

Vízilabda
2025.01.12. 19:23
Ezek is érdekelhetik