Eb 2020: Ez az összetartás nagyon értékes, meg kell tartani! – Bölöni

Vágólapra másolva!
2021.06.25. 10:36
Bölöni László sohasem fogja elfelejteni azt az összetartást, amit a magyar labdarúgó-válogatott Európa-bajnoki mérkőzései alatt érzékelt. A Nemzeti Sport szakértője szerint ezt az értéket meg kell tartani. A csapat egyértelműen előrelépett, ami problémát is okozhat, mert most már senki sem fog lebecsülni minket. A szakember úgy gondolja, hogy Marco Rossira is felfigyelt a futballvilág, amiből szintén sokat profitálhatunk.

Bölöni László, a Nemzeti Sport szakértője:

TALÁLKOZÓ BÖLÖNI LÁSZLÓVAL

Olvasónk is kérdezhetnek Bölöni Lászlótól, a Nemzeti Sport Eb-szakértőjétől szombaton délelőtt, a Molnár-C. Pál Múzeum kertjében (1118 Budapest, Ménesi út 65.) tartandó nyilvános beszélgetésen, amelyet Thury Gábor, lapunk főmunkatársa vezet. A 10 órakor kezdődő program ingyenes.

„Kint voltam a Puskás Arénában a francia–portugálon, ki-be futkostam a páholyban, hogy mindkét meccset lássam. Felemelő volt érezni, hogy a stadion felhördült és üdvrivalgásban tört ki, amikor a szurkolók megtudták, hogy vezetnek a magyarok. Csodálatos volt! Szalai Ádámmal pedig történhetne minden fontos mérkőzés előtt valami, mint most a franciák elleni találkozón. Fantasztikus gólt fejelt, és ritkán látható gólpasszt adott. A magyar válogatott két felállásban játszott ezen a tornán, kettő vagy három középhátvéddel. A részleteit ezeknek a felállásoknak ügyesen, kitartóan és bátran hozták a játékosok. Mindenekelőtt a csapategység vezetett eredményre ezen az Eb-n. Voltak emellett jó teljesítmények, de nem emelnék ki külön senkit.

Marco Rossira biztosan felfigyelt most a futballvilág, ennek csak örülhetünk, mert nem hiszem, hogy a kapitány és a magyar futball között megszűnik az együttműködés. Hogy mit profitálhatunk ebből az Eb-szereplésből? Az lesz nehéz, hogy innen még előrébb lépjünk. Nagy előrelépést tett a válogatott a hat-nyolc évvel ezelőtti tengődésből. Eljutottunk oda, hogy az ellenfelek odafigyelnek ránk, ami probléma lehet. Eddig legyintettek, hogy á, a magyarok. Most is ezt mondják, csak már más hangsúllyal. Ezért nem szabad helyben maradnunk, és fontos, hogy higgadt fejjel leüljünk és elemzéseket végezzünk, ilyenkor amúgy is könnyebb, amikor van sikerélmény. Amit én ezzel az Eb-vel kapcsolatban nem fogok elfelejteni, az összetartás a játékosok és a szurkolók között. A játékosok jót akartak maguknak és a nézőknek is, a szurkolók élvezni akarták az előadást, miközben segítenek a csapatnak, mi pedig a páholyokban szorítottunk mindezért. Ez az összetartás nagyon értékes, meg kell tartani.”

EURÓPA-BAJNOKSÁG
F-CSOPORT, 3. FORDULÓ
NÉMETORSZÁG–MAGYARORSZÁG 2–2 (0–1)
München, Allianz Aréna, 12 413 néző. Vezette: Karaszjov (orosz)
Németország: Neuer – Ginter (Volland, 82.), Hummels, Rüdiger – Kimmich, Gündogan (Goretzka, 58.), Kroos, Gosens (Musiala, 82.) – Havertz (Werner, 68.), Sané – Gnabry (Th. Müller, 68.). Szövetségi kapitány: Joachim Löw
Magyarország: Gulácsi – Nego, Botka, Orbán, Szalai A., Fiola (Nikolics, 88.) – Kleinheisler (Lovrencsics G., 88.), Nagy Á., Schäfer – Sallai R. (Schön, 75.), Szalai Á. (Varga K., 82.). Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Gólszerző: Havertz (66.), Goretzka (84.), ill. Szalai Á. (11.), Schäfer (68.)

A MÉRKŐZÉS SZÖVEGES TUDÓSÍTÁSÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

A csoport másik mérkőzésén
Portugália–Franciaország 2–2 (C. Ronaldo 31., 60. – mind a kettő 11-esből, ill. Benzema 45+2., 47. – az elsőt 11-esből)

AZ F-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Franciaország 3 1 2 4–3 +1 5
2. Németország 3 1 1 1 6–5 +1 4
3. Portugália 3 1 1 1 7–6 +1 4
4. MAGYARORSZÁG 3 2 1 3–6 –3 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik