Eb 2016: megvan Piturca utódja a román kispadon

MTI MTIMTI MTI
2014.10.21. 14:07
null
Mircea Lucescu ismét román szövetségi kapitány lehet (Fotó: Action Images)
A Gazeta Sporturilor sportlap értesülése szerint Mircea Lucescu, a Sahtar Doneck vezetőedzője váltja a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztjáról múlt csütörtökön távozott Victor Piturcát.

 

A sportlap úgy tudja, a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) elviekben már meg is állapodott a 69 éves trénerrel, aki azzal a feltétellel vállalta a megbízatást, hogy a mostani idény végéig még az ukrán csapatot is irányítja. Ebben az időszakban a magyarokkal azonos Európa-bajnoki selejtező csoportban érdekelt román válogatott két hazai mérkőzést játszik, november 14-én Észak-Írországgal, március 29-én Feröerrel találkozik.

Lucescu 1981 és 1986 között vezette már a román válogatottat, 58 mérkőzésen ült a kispadon. Ezt követően román, olasz és török klubcsapatokat készített fel, majd Ukrajnába szerződött, ahol immár tíz éve irányítja a Sahtar Donecket, amellyel 2009-ben UEFA-kupát is nyert. Edzői teljesítményéért a Románia Csillaga érdemrend lovagi fokozatát is megkapta.

A román szövetség egyelőre nem erősítette meg a Lucescu szerződtetéséről szóló lapértesülést.

Legfrissebb hírek

Bobál Gergely góllal mutatkozott be Romániában

Légiósok
2026.08.01. 12:43

Két góllal debütált Kolozsváron a korábbi mezőkövesdi csatár

Minden más foci
2026.07.27. 20:55

Sztoicskov és Lecskov bekavart a címvédő németeknek – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.10. 19:18

Gyász: tragikus körülmények között életét vesztette a korábbi román válogatott labdarúgó

Minden más foci
2026.07.09. 13:29

Románia: lemondott a Csíkszereda braziljáról a FCSB

Minden más foci
2026.06.19. 20:46

Tapasztalt kapust szerződtetett a Sepsi OSK

Minden más foci
2026.06.12. 17:16

Románia: egykori válogatott hátvédet igazolt a Sepsi

Minden más foci
2026.06.11. 17:04

Szabó István: Dolgozik bennem a bizonyítási vágy a Csíkszeredánál

Minden más foci
2026.06.04. 15:52