Vettel: Hihetetlen, hogy ott tartok, ahol Senna

Vágólapra másolva!
2012.11.25. 20:42
null
Sebastian Vettel szerint a Red Bull hosszú ázsiai hajrája sorsdöntő volt (Fotó: Action Images)
A 2012-es Formula–1-es világbajnoki címet a Brazil Nagydíjon hatodik helyezésével megszerző Sebastian Vettel kis híján elsírta magát, amikor szembesítették vele, kik nyertek még három világbajnoki címet a Formula–1-ben. A Red Bull német pilótája kiemelte, hogy a csapata elleni idény közbeni áskálódások ignorálása mellett a hajrában Ázsiában megszerzett győzelmeknek köszönhette vb-címét. Fernando Alonso úgy érzi, mindent kihozott magából, Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke szerint a diadal értékét növeli, hogy a legjobb riválist győzték le.

 

Sebastian Vettel számára hihetetlen, hogy háromszoros világbajnok lett – nemcsak a kaotikus Brazil Nagydíj eseményei miatt, hanem azért is, mert olyan nevekhez csatlakozott eredményessége tekintetében, mint Ayrton Senna, Niki Lauda, Jackie Stewart, Jack Brabham és Nelson Piquet.

„Még én is alig tudom elhinni, min megyek keresztül, még nagyon dolgozik bennem az adrenalin, azt sem érezném, ha megütnének – kezdte Vettel. – Hihetetlen verseny volt, a negyedik kanyarban szembe fordultam a mezőnnyel, és nem éreztem kényelmesen magam, amint elsüvítettek velem szemben a többiek. Mintha az autópályán történt volna ez. Nagyon szerencsés voltam, hogy senki sem jött nekem frontálisan, de így is megsérült az autó, és lelassultam. Főleg a száraz pályán éreztem ezt, szerencse, hogy újra eleredt az eső. Azt hiszem, bebizonyítottuk, hogy esőben sem veszünk el."

A VERSENY TUDÓSÍTÁSÁT ITT OLVASHATJA EL!
A VERSENY TUDÓSÍTÁSÁT ITT OLVASHATJA EL!

Az idén öt versenyt nyerő német kiemelte, hogy a szezon hajrájában zsinórban aratott négy diadal kulcsfontosságú volt, és hogy a korábban a csapatot ért támadások lepattantak a Red Bullról.

„Nagyon fontos volt, hogy az idény nehéz szakaszaiban sem adtuk fel, és hogy nem dőltünk be azoknak a piszkos trükköknek, amelyekkel egyesek megpróbáltak elbizonytalanítani minket – folytatta Vettel. – Az idény második felében egy fokozattal feljebb kapcsoltunk, és nagy lendülettel érkeztünk a hajrához. Visszajött az esélyünk, amiért nagy köszönetet kell mondanom a csapat összes tagjának, mert senki sem lehet fontosabb a másiknál. Igen büszke vagyok erre a remek csapatra."

Vettel kis híján elsírta magát, amikor azt taglalták neki, hogy nála többször csak Michael Schumacher (7), Juan Manuel Fangio (5) és Alain Prost (4) nyerte meg a Formula–1-es világbajnoki címet.

„Hihetetlen, hogy már a harmadik világbajnoki címemet nyertem meg, és ott tartok, ahol Ayrton Senna, a nagy példaképem. Nem is merek belegondolni, kikhez csatlakoztam háromszoros bajnokként. Nem hallhatták a tévéközvetítésben, hogy sírok, mert tönkrement a rádióm. Ezt most nem is bánom" – zárta első interjúját háromszoros bajnokként Vettel.

TEKINTSE MEG GALÉRIÁNKAT!
TEKINTSE MEG GALÉRIÁNKAT!

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke boldogan ecsetelte a Brazil Nagydíj után, hogy Vettel a mezőny legjobb pilótáját legyőzve lett világbajnok, ami igazán különlegessé teszi a 2012-es trófeát.

„Sebastian megérdemli a világbajnoki címet, sohasem adta fel, mélyről küzdötte vissza magát. Fernandónak is gratulálunk, fantasztikusan versenyzett az egész idényben. Attól igazán értékes a világbajnoki cím, mert a legjobbat kellett legyőzni érte – mondta Horner a BBC-nek. – A rajt nagyon mozgalmas volt, Seb megpördült, és a mezőny végén találta magát. Aztán jött az eső, a rádió nem működött rendesen, így nem tudtunk beszélni vele. Elfogadta a nehézségeket, megbirkózott velük, és az egész idényére jellemző módon szívósan versenyzett. Nem semmi, mekkora stressz dolgozott bennem, azt hiszem, két óra alatt 15 évet öregedtem."

Fernando Alonso az elbukott világbajnoki cím ellenére büszke a Ferrarira, amely szerinte százszázalékos teljesítményt nyújtott az idény során, és nem a Brazil Nagydíjon szalasztotta el a nagy lehetőséget.

„Először is nagyon büszke vagyok a csapatra. A világbajnoki címet nem ezen a versenyen buktuk el, hanem korábban. Ez a sport, el kell fogadnunk, hogy legyőztek minket. Tudjuk, hogy száz százalékot hoztunk, büszkének kell lennünk magunkra, és újult erővel kell próbálkoznunk jövőre" – mondta a dobogón Alonso.

A dobogós interjút készítő Nelson Piquet együtt érzett vele, hiszen ő is bukott el világbajnoki finálékat, igaz, kétszer nyert is hasonlóan kiélezett helyzetben. Alonso úgy érzi, annak ellenére, hogy elveszítette a világbajnoki címet, megnőtt a tekintélye a paddockban.

„Soha nem éreztem ekkora támogatást, ez pedig erőt ad a következő szezonra – mondta Alonso, majd amikor az Autosport arról kérdezte, hol is ment el korábban a vb-cím, így felelt: – Amikor Grosjean átrepült fölöttem Belgiumban, vagy amikor Sebastian a Japán GP időmérője után nem kapott rajtbüntetést."

BRAZIL NAGYDÍJ, A VÉGEREDMÉNY
1. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 1:45:22.656
2. Fernando Alonso spanyol Ferrari 2.754 mp h.
3. Felipe Massa brazil Ferrari 3.615 mp h.
4. Mark Webber ausztrál Red Bull-Renault 4.936 mp h.
5. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 5.708 mp h.
6. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 9.453 mp h.
7. Michael Schumacher német Mercedes 11.907 mp h.
8. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Ferrari 28.653 mp h.
9. Kobajasi Kamui japán Sauber-Ferrari 31.250 mp h.
10. Kimi Räikkönen finn Lotus-Renault 1 kör h.
11. Vitalij Petrov orosz Caterham-Renault 1 kör h.
12. Charles Pic francia Marussia-Cosworth 1 kör h.
13. Daniel Ricciardo ausztrál Toro Rosso-Ferrari 1 kör h.
14. Heikki Kovalainen finn Caterham-Renault 1 kör h.
15. Nico Rosberg német Mercedes 1 kör h.
16. Timo Glock német Marussia-Cosworth 1 kör h.
17. Pedro de la Rosa spanyol HRT-Cosworth 2 kör h.
18. Narain Karthikeyan indiai HRT-Cosworth 2 kör h.
19. Paul di Resta brit Force India-Mercedes 3 kör h.*
*nem ért célba
FELADTÁK
Lewis Hamilton brit McLaren-Mercedes 54 megtett kör
Romain Grosjean francia Lotus-Renault 5
Pastor Maldonado venezuelai Williams-Renault 1
Bruno Senna brazil Williams-Renault 0
Sergio Pérez mexikói Sauber-Ferrari 0
Leggyorsabb kör: Hamilton (38. kör) 1:18.069
A VB VÉGEREDMÉNYE
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Sebastian Vettel 5 10 17 281
2. Fernando Alonso 3 13 18 278
3. Kimi Räikkönen 1 7 19 207
4. Lewis Hamilton 4 7 14 190
5. Jenson Button 3 6 14 188
6. Mark Webber 2 4 15 179
7. Felipe Massa 2 14 122
8. Romain Grosjean 3 10 96
9. Nico Rosberg 1 2 10 93
10. Sergio Pérez 3 7 66
11. Nico Hülkenberg 11 63
12. Kobajasi Kamui 1 9 60
13. Michael Schumacher 1 8 49
14. Paul di Resta 9 46
15. Pastor Maldonado 1 1 5 45
16. Bruno Senna 10 31
17. Jean-Éric Vergne 4 16
18. Daniel Ricciardo 6 10
KONSTRUKTŐRÖK
1. Red Bull-Renault 460
2. Ferrari 400
3. McLaren-Mercedes 378
4. Lotus-Renault 303
5. Mercedes 142
6. Sauber-Ferrari 126
7. Force India-Mercedes 109
8. Williams-Renault 76
9. Toro Rosso-Ferrari 26
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik