Vettel a leggyorsabb a második szabadedzésen

Vágólapra másolva!
2010.09.10. 15:59
null
Délután Vettel volt a leggyorsabb Monzában (Fotó: Reuters)
A Red Bull német pilótája, Sebastian Vettel autózta a legjobb időt (1:22.839) az Olasz Nagydíj péntek délutáni második szabadedzésén. Vettel mögött a hazai közönség előtt versenyző két Ferrari, Fernando Alonso és Felipe Massa végzett.  

Az első szabadedzés a várakozásoknak megfelelően a McLarenek fölényét hozta Monzában, de délutánra már a Ferrarik is magukra találtak – a fanatikus olasz közönség legnagyobb örömére.

SZAVAZÁS

Ön szerint ki nyeri az Olasz Nagydíjat?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Fernando Alonso a második, Felipe Massa a harmadik időt autózta a délutáni szabadedzésen, igaz, a Red Bull német pilótájával, Sebastian Vettellel ők sem tudták felvenni a versenyt. A világbajnoki pontverseny harmadik helyezettje 1:22.839-es időt autózott, ezzel ő volt a leggyorsabb a második gyakorláson.

A Ferrari és a Red Bull csatája azonban nem csak a pályán, hanem a színfalak között is zajlik, ugyanis az osztrák istálló csapatfőnöke, Christian Horner úgy nyilatkozott, szerinte helytelen, hogy a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) Motorsport-világtanácsa nem súlyosbította a Ferrari büntetését, amelyet a Német Nagydíjon elkövetett csapatutasítás miatt szabtak ki az olasz istállóra.

„Ahogy azt láthattuk, az ítélet semmilyen hatással nem volt a teljesítményükre – a pénzbüntetéstől most tekintsünk el" – nyilatkozta Horner. A sportvezető úgy véli, hogy a szervezet a kis mértékű büntetéssel azt sugallja az istállóknak, hogy alkalmazhatnak csapatutasítást, amennyiben hajlandóak vállalni a rájuk váró pénzbüntetést.

„Ezzel a büntetéssel tulajdonképpen precedenst teremtettek az összes többi csapat számára, amelyik csapatutasítással kíván élni – folytatta Horner. – Vagy jobban meg kell fogalmazni a csapatutasítás elleni tiltást, vagy el kell törölni az egészet."

 FORMULA–1, OLASZ NAGYDÍJ
2. SZABADEDZÉS
  1. Vettel Red Bull-Renault 1:22.839   27
  2. Alonso Ferrari 1:22.915 + 0.076 32
  3. Massa Ferrari 1:23.061 + 0.222 20
  4. Hamilton McLaren-Mercedes 1:23.154 + 0.315 22
  5. Button McLaren-Mercedes 1:23.210 + 0.371 38
  6. Webber Red Bull-Renault 1:23.415 + 0.576 23
  7. Barrichello Williams-Cosworth 1:23.708 + 0.869 31
  8. Kubica Renault 1:23.709 + 0.870 32
  9. Hülkenberg Williams-Cosworth 1:23.852 + 1.013 30
10. N. Rosberg Mercedes 1:23.857 + 1.018 29
11. Sutil Force India-Mercedes 1:24.181 + 1.342 35
12. Liuzzi Force India-Mercedes 1:24.380 + 1.541 36
13. Petrov Renault 1:24.407 + 1.568 21
14. M. Schumacher Mercedes 1:24.448 + 1.609 29
15. Buemi Toro Rosso-Ferrari 1:24.517 + 1.678 35
16. De la Rosa Sauber-Ferrari 1:24.547 + 1.708 32
17. Kobajasi Sauber-Ferrari 1:24.785 + 1.946 31
18. Alguersuari Toro Rosso-Ferrari 1:25.106 + 2.267 24
19. Trulli Lotus-Cosworth 1:26.204 +3.365 38
20. Kovalainen Lotus-Cosworth 1:26.306 + 3.467 41
21. Di Grassi Virgin-Cosworth 1:26.631 + 3.792 31
22. Glock Virgin-Cosworth 1:26.676 + 3.837 25
23. Jamamoto Hispania-Cosworth 1:29.498 + 6.659 5
24. B. Senna Hispania-Cosworth     3

 

Legfrissebb hírek

F1 75: Ricciardo levadászta a világbajnokokat a hajrában a Hungaroringen

F1
7 órája

F1 75: durrantak a gumik – a Pirelli orosz rulettet rendezett Silverstone-ban

F1
Tegnap, 10:18

F1 75: Alonso előtt többször is felcsillant a remény, de a végén Vettel örülhetett Brazíliában

F1
2025.08.19. 14:29

F1 75: ütközés, rekordszámú bokszkiállás és utolsó körös előzés – Button utolsóból első a kanadai káoszban

F1
2025.08.18. 16:23

Oscar Piastriról lelátót neveznek el Melbourne-ben

F1
2025.08.18. 13:33

F1 75: Hamilton diadalmaskodott a kanadai gumikáoszban

F1
2025.08.17. 11:48

F1 75: beteljesült a Brawn GP és Button tündérmeséje Brazíliában

F1
2025.08.16. 10:42

F1 75: pokolból a mennybe – Hamilton drámai körülmények között szerezte meg az első vb-címét

F1
2025.08.15. 11:04
Ezek is érdekelhetik