Történelmi százas: miért épp Hamiltonnak sikerült?

Vágólapra másolva!
2021.05.08. 16:23
null
<a href="https://www.nemzetisport.hu/data/cikk/2/82/35/41/cikk_2823541/Hami_100_pole_barcelona.jpg" target="_blank">A nagyobb méret megtekintéséhez kattintson a képre! (Grafika: Dancsák András)</a>
Szombati időmérős sikerével Lewis Hamilton lett az F1-történelem első versenyzője, aki eljutott száz pole pozícióig. Körbejárjuk, mely tényezők játszottak szerepet az elképesztő mérföldkő elérésében.

 

ISTENADTA TEHETSÉG

Ahogy a kiemelkedően sikeres sportolók esetében gyakran megfigyelhető, milliónyi rajongója mellett Lewis Hamiltonnak is számos kritikusa van, de még ők sem vitathatják, hogy a brit klasszis minden idők egyik legragyogóbb F1-es tehetsége.

Schumacher és Hamilton is ösztönös tehetség 
(Fotó: AFP, 2012)
Schumacher és Hamilton is ösztönös tehetség (Fotó: AFP, 2012)

Azok a mérnökök és csapatvezetők, akiknek megadatott, hogy vele és Michael Schumacherrel is együtt dolgozzanak, Ross Brawntól kezdve Jock Clearen át Andrew Shovlinig, rendre leszögezik, a két versenyző nem is különbözhetne jobban egymástól, egyvalami mégis közös bennük: az ösztönös, istenadta tehetség. Ez az, ami kiélezett helyzetben, nagy nyomás alatt az időmérő döntő etapjának utolsó körében is sokszor megmutatkozik, elképesztve a csapattagokat és ellenfeleket egyaránt.

A Mercedes szakemberei azt is elárulták, Hamilton zsenialitása többek között abban rejlik, hogy az autóba ülve kapásból képes olyan magas szinten teljesíteni, amely eléréséhez például Nico Rosbergnek „ezer kör” kell, más pilóták pedig el sem jutnak odáig.

ELKÉPESZTŐ MERCEDES-DOMINANCIA

Hamilton abban a kivételezett helyzetben van, hogy pályafutása kezdetétől olyan autóban ül, amellyel minden évben elérhető a pole pozíció, de a rekordhalmozás kapcsán az igazi áttörést a Mercedes dominanciája jelentette a turbóhibrid éra 2014-es indulásával.

F1-es karrierje első hét évében a brit pilóta 31 pole pozíciót szerzett, ezt a számot pedig már az azt követő három idényben kis híján megduplázta, vagyis látszik, az autó rengeteget nyomott a latban a rajtelsőségek megszerzésekor.

Ez egyébként elfogadható érv a fanyalgóktól, nekik azonban arra is emlékezniük kell, anno Hamilton korántsem csak „beleült a tutiba”, hanem az egész karrierjét veszélyeztető lépéssel igazolt a topcsapat McLarentől a vergődő Mercedeshez. Amikor 2012 őszén meghozta döntését a váltásról, az ezüstnyilak a konstruktőri tabella ötödik helyén szerénykedtek, közel három év alatt egyetlen pole pozíciót és győzelmet felmutatva.

Egykor merésznek tűnt a váltás, de bejött – évek óta uralja az F1-et a Mercedesszel (Fotó: Tumbász Hédi, 2019)
Egykor merésznek tűnt a váltás, de bejött – évek óta uralja az F1-et a Mercedesszel (Fotó: Tumbász Hédi, 2019)

A küszködő istálló nyilvánvalóan Sebastian Vettelt vagy Fernando Alonsót is tárt karokkal fogadta volna, az akkori topversenyzők közül mégis csak Hamilton látta fényesnek a Mercedes jövőjét, vagyis nem fair színtiszta szerencsének beállítani elképesztő hegemóniáját.

RAPSZODIKUS BELSŐ KONKURENCIA

Bár pályafutása során Hamiltonnak három aktuális vagy későbbi világbajnok csapattársaként kellett helytállnia, kiemelkedő sikereit Fernando Alonso, Jenson Button és Nico Rosberg sem lehengerlő időmérős teljesítményének köszönheti.

Rosberg 29 rajtelsőséget szerzett 
Hamilton csapattársaként (Fotó: AFP, 2016)
Rosberg 29 rajtelsőséget szerzett Hamilton csapattársaként (Fotó: AFP, 2016)

A trió tagjainak legnagyobb erőssége egyértelműen a versenytempóban rejlett, igaz, a német versenyző 2014-ben egy mért körön jobban ráérzett a turbóhibrid Mercedesre, és 11 pole-t szerzett Hamilton hét rajtelsőségével szemben. A következő két évben viszont fordult a kocka, és a brit egyértelműen maga felé billentette a mérleg nyelvét, utána pedig Valtteri Bottas kizárólag 2019-ben volt méltó ellenfele az időmérőkön.

Bár a McLarennél két éven át Heikki Kovalainen a közelébe se tudott férkőzni, összességében erős túlzás lenne azt állítani, hogy Hamilton középszerű csapattársak mellett érte el 100 pole pozícióját. Rosberg mégiscsak 29 rajtelsőséget „csent el” előle, de kicsit stabilabb teljesítménnyel ő és a többi kolléga még jobban meg tudta volna keseríteni a brit életét.

MI LETT VOLNA, HA… – SENNA ÉS A MÚLT

Sokan a mai napig Ayrton Sennát tartják az F1 igazi időmérős királyának, és a brazil lenyűgöző statisztikáit figyelve ez nem is áll messze a valóságtól. 162 időmérőn 65 pole pozíciót szerzett, ami a 40 százalékos hatékonyságot is meghaladja, a rekordokat illetően pedig a legnagyobb kérdés: mi lett volna, ha nem következik be 1994-es tragédiája?

A háromszoros világbajnok ugyanis épp a korszak legjobb csapatánál, a Williamsnél versenyzett, amellyel még Michael Schumacher felemelkedése ellenére is könnyen uralhatta volna az F1-et egészen 1997-ig. Figyelembe véve, hogy ebben a négy évben a brit csapat színeiben még a Sennánál egyértelműen gyengébb képességű pilóták is 38 pole-t tudtak felmutatni, nem vállalunk vele nagy kockázatot, ha kijelentjük: az 1994-ig 65 rajtelsőségig jutó brazil az azt követő néhány idényben eljuthatott volna a 100 rajtelsőségig.

Mi lett volna, ha…? (Fotó: AFP, 1994)
Mi lett volna, ha…? (Fotó: AFP, 1994)

Bár előtte Jim Clark és Juan Manuel Fangio időmérős hatékonysága is félelmetes volt, az ő idejükben egyszerűen még nem rendeztek egy évadban annyi nagydíjat (konkrétan: a mostani futammennyiség harmadáról, legfeljebb a feléről lehetett szó), hogy a százas mérföldkő realitás lehetett volna.

A STATISZTIKÁT TORZÍTÓ TÉNYEZŐK

A statisztikák szerelmesei nehéz szívvel gondolhatnak vissza a 2003 és 2009 közti időszakra, amikor – a rajtsorrendet erősen befolyásolva – a pilótáknak a versenyre megtankolt autóval kellett részt venniük az időmérőn. Mivel már néhány kilogramm üzemanyag is tizedmásodperceket jelenthet a köridő tekintetében, ez a szabály durván torzítja a pole pozíciós statisztikákat. A 68 rajtelsőségig jutó Michael Schumacher négy, Hamilton pedig három idényt teljesített ebben az időszakban, vagyis időmérős eredményeik egy része nem feltétlenül a valós teljesítményüket tükrözi.

Jenson Button például a mai napig párás szemmel idézi fel 2004-es imolai pole pozícióját, holott a versenyen kiderült, két körrel kevesebbre elegendő benzint tankoltak bele az autójába, mint Schumacherébe, és ez nagyjából ki is adta a kettejük közti időmérős különbséget. Pró és kontra több ilyen eset torzítja a statisztikákat, nem beszélve a különböző rajtbüntetésekről, melyeknek Hamilton haszonélvezője és áldozata is volt pályafutása során (például 2007-es Magyar Nagydíj, illetve 2012-es Spanyol Nagydíj).

A száz pole pozíció elérése azonban így is, úgy is fantasztikus tett, amit belátható időn belül aligha ismétel meg bárki más.

Lewis Hamilton tavaly tíz pole pozíciót szerzett, idén pedig már kettőnél jár – ki tudja, hol a vége? (Fotó: AFP)
Lewis Hamilton tavaly tíz pole pozíciót szerzett, idén pedig már kettőnél jár – ki tudja, hol a vége? (Fotó: AFP)
LEWIS HAMILTON 100 POLE POZÍCIÓJA
Év Nagydíj Helyszín Csapat Versenyeredmény
2007 Kanadai GP Montreal McLaren 1.
2007 Amerikai GP Indianapolis McLaren 1.
2007 Brit GP Silverstone McLaren 3.
2007 Magyar GP Hungaroring McLaren 1.
2007 Japán GP Fudzsi McLaren 1.
2007 Kínai GP Sanghaj McLaren kiesett
2008 Ausztrál GP Melbourne McLaren 1.
2008 Kanadai GP Montreal McLaren kiesett
2008 Német GP Hockenheim McLaren 1.
2008 Magyar GP Hungaroring McLaren 5.
2008 Belga GP Spa-Francorchamps McLaren 3.
2008 Japán GP Fudzsi McLaren 12.
2008 Kínai GP Sanghaj McLaren 1.
2009 Európai GP Valencia McLaren 2.
2009 Olasz GP Monza McLaren 12.
2009 Szingapúri GP Marina-öböl McLaren 1.
2009 Abu-dzabi GP Jasz Marina McLaren kiesett
2010 Kanadai GP Montreal McLaren 1.
2011 Dél-koreai GP Jongam McLaren 2.
2012 Ausztrál GP Melbourne McLaren 3.
2012 Malajziai GP Sepang McLaren 3.
2012 Magyar GP Hungaroring McLaren 1.
2012 Olasz GP Monza McLaren 1.
2012 Szingapúri GP Marina-öböl McLaren kiesett
2012 Abu-dzabi GP Jasz Marina McLaren kiesett
2012 Brazil GP Interlagos McLaren kiesett
2013 Kínai GP Sanghaj Mercedes 3.
2013 Brit GP Silverstone Mercedes 4.
2013 Német GP Nürburgring Mercedes 5.
2013 Magyar GP Hungaroring Mercedes 1.
2013 Belga GP Spa-Francorchamps Mercedes 3.
2014 Ausztrál GP Melbourne Mercedes kiesett
2014 Malajziai GP Sepang Mercedes 1.
2014 Kínai GP Sanghaj Mercedes 1.
2014 Spanyol GP Barcelona Mercedes 1.
2014 Olasz GP Monza Mercedes 1.
2014 Szingapúri GP Marina-öböl Mercedes 1.
2014 Orosz GP Szocsi Mercedes 1.
2015 Ausztrál GP Melbourne Mercedes 1.
2015 Malajziai GP Sepang Mercedes 2.
2015 Kínai GP Sanghaj Mercedes 1.
2015 Bahreini GP Szahír Mercedes 1.
2015 Monacói GP Monte-Carlo Mercedes 3.
2015 Kanadai GP Montreal Mercedes 1.
2015 Osztrák GP Spielberg Mercedes 2.
2015 Brit GP Silverstone Mercedes 1.
2015 Magyar GP Hungaroring Mercedes 6.
2015 Belga GP Spa-Francorchamp Mercedes 1.
2015 Olasz GP Monza Mercedes 1.
2016 Ausztrál GP Melbourne Mercedes 2.
2016 Bahreini GP Szahír Mercedes 3.
2016 Spanyol GP Barcelona Mercedes kiesett
2016 Kanadai GP Montreal Mercedes 1.
2016 Osztrák GP Spielberg Mercedes 1.
2016 Brit GP Silverstone Mercedes 1.
2016 Olasz GP Monza Mercedes 2.
2016 MalajziaiGP Sepang Mercedes kiesett
2016 Amerikai GP Austin Mercedes 1.
2016 Mexikói GP Mexikóváros Mercedes 1.
2016 Brazil GP Interlagos Mercedes 1.
2016 Abu-dzabi GP Jasz Marina Mercedes 1.
2017 Ausztrál GP Melbourne Mercedes 2.
2017 Kínai GP Sanghaj Mercedes 1.
2017 Spanyol GP Barcelona Mercedes 1.
2017 Kanadai GP Montreal Mercedes 1.
2017 Azeri GP Baki Mercedes 5.
2017 Brit GP Silverstone Mercedes 1.
2017 Belga GP Spa-Francorchamps Mercedes 1.
2017 Olasz GP Monza Mercedes 1.
2017 MalajziaiGP Sepang Mercedes 2.
2017 Japán GP Szuzuka Mercedes 1.
2017 Amerikai GP Austin Mercedes 1.
2018 Ausztrál GP Melbourne Mercedes 2.
2018 Spanyol GP Barcelona Mercedes 1.
2018 Francia GP Le Castellet Mercedes 1.
2018 Brit GP Silverstone Mercedes 2.
2018 Magyar GP Hungaroring Mercedes 1.
2018 Belga GP Spa-Francorchamps Mercedes 2.
2018 Szingapúri GP Marina-öböl Mercedes 1.
2018 Japán GP Szuzuka Mercedes 1.
2018 Amerikai GP Austin Mercedes 3.
2018 Brazil GP Interlagos Mercedes 1.
2018 Abu-dzabi GP Jasz Marina Mercedes 1.
2019 Ausztrál GP Melbourne Mercedes 2.
2019 Monacói GP Monte-Carlo Mercedes 1.
2019 Francia GP Le Castellet Mercedes 1.
2019 Német GP Hockenheim Mercedes 9.
2019 Abu-dzabi GP Jasz Marina Mercedes 1.
2020 Stájer GP Spielberg Mercedes 1.
2020 Magyar GP Hungaroring Mercedes 1.
2020 Brit GP Silverstone Mercedes 1.
2020 Spanyol GP Barcelona Mercedes 1.
2020 Belga GP Spa-Francorchamps Mercedes 1.
2020 Olasz GP Monza Mercedes 7.
2020 Toszkán GP Mugello Mercedes 1.
2020 Orosz GP Szocsi Mercedes 3.
2020 Portugál GP Portimao Mercedes 1.
2020 Bahreini GP Szahír Mercedes 1.
2021 Emilia-romagnai GP Imola Mercedes 2.
2021 Spanyol GP Barcelona Mercedes ?
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik