Schumi már tudatta a Ferrarit szándékáról

Vágólapra másolva!
2009.12.18. 20:40
null
Michael Schumacher (balra) és Luca di Montezemolo (Fotó: Action Images)
Címkék
Angol lapértesülések szerint a hétszeres világbajnok német Michael Schumacher a Ferrari elnökének, Luca di Montezemolónak arról beszélt, hogy nagyon valószínű, hogy visszatér a száguldó cirkuszba, az olasz istálló főnöke szerint a Mercedes versenyzőjeként.
„Beszéltem vele, és az mondta, hogy nagyon valószínű, de még nem biztos, hogy visszatér” – kezdte nyilatkozatát Montezemolo, aki hozzátette, hogy a 40 éves pilóta visszatérése jót tenne a száguldó cirkusznak.

„Schumacher az mondta nekünk szeptemberben Monzában, hogy készen áll megújítani tanácsadói szerződését, és úgy nézett ki, hogy a Ferrarinál fejezi be pályafutását. Ugyanakkor mindenkinek joga van azt csinálni, amit szeret, és megértem, hogy ha valaki 40 évesen újra akarja kezdeni karrierjét, és elképzelhetőnek tartom, hogy jövőre Mercedesszel versenyezzen” –folytatta a Ferrari elnöke.

Montezemolo elmondása szerint a hétszeres világbajnok pilóta nagyon le volt törve, amikor az orvosok nem engedték neki a korábban sérült nyaka miatt, hogy ideiglenesen versenyezzen a Hungaroringen balesetet szenvedő Felipe Massa helyett.

„Amikor kiderült, hogy nem versenyezhet nagyon szomorú volt, felhívott, és a következőket mondta »Figyelj, az orvosok azt mondták, hogy nem csinálhatok semmit, mert még mindig gond van a nyakammal«. Ekkor nem egyszerűen szomorú volt, össze volt törve” – tette hozzá az elnök.

„Barátként nehéz nekem, de örülök, hogy ennyire fitt és ilyen eltökélt. A Ferrari elnökeként szomorú vagyok. Rengeteget adott, és rengeteget kapott a Ferraritól. Úgy gondolom, hogy abban az időszakban, amikor velünk volt a jó és a rossz pillanatok aránya nagyon kedvező volt, éppen ezért gondolom, hogy az igazi Michael velünk maradt, és egy »másik« tér vissza a száguldó cirkuszba” – tette hozzá az olasz istálló főnöke.

„Természetesen rengeteg szurkolónkat dúlja fel a döntése, akik úgy gondolják majd, hogy áruló, de majd elmagyarázom nekik, hogy ez nem az a Michael.”

Schumachernek még meg kell felelnie az újabb vizsgálatokon. Montezemolo szerint a hivatalos bejelentést december végén vagy január elején teszik majd meg.
Legfrissebb hírek

Sportembergyár – Ballai Attila publicisztikája

Vizes vb 2025
5 órája

Jöjjön a negyvenedik! – Zsoldos Barna jegyzete

F1
5 órája

Gruber-parádé a Kazincbarcika ellen; Nagy László: Két-három lépéssel a Szeged előtt…

E-újság
5 órája

Vasárnapi sportműsor: Magyar Nagydíj; záró nap a vizes vb-n

Minden más foci
5 órája

Spában már a Q1-ben kiesett mindkét Aston Martin, a Hungaroringen kibérelték a harmadik sort

F1
6 órája

Valter Attila 57. lett a San Sebastián-i egynapos versenyen

Kerékpár
6 órája

Nyerő mesterhármas a ráadásban, emberhátrányban – ilyen is történt a Magyar Kupa szombati nyitányán

Labdarúgó NB I
7 órája

„Bernie kinézett az ablakon a Halászbástyára és közölte, hogy ide kell hozni a versenyt” – Dávid Sándor-interjú

F1
7 órája
Ezek is érdekelhetik