Orosz Nagydíj: az F1 közleményt adott ki, Vettel kijelentette, nem áll rajthoz

KRASZNAI BENCEKRASZNAI BENCE
Vágólapra másolva!
2022.02.24. 16:37
null
Vettel kijelentette, nem versenyez Oroszországban (Fotó: AFP)
Mint ismert, Oroszország ma reggel megtámadta Ukrajnát. A kialakult helyzetre több sportszervezet is reagált, az UEFA mellett például a Formula–1 szervezői is, akik közleményükben leszögezték, folyamatosan figyelemmel kísérik az eseményeket, ám azt egyelőre nem szeretnék kommentálni, azok milyen hatással vannak a szeptember 25-én, Szocsiban esedékes Orosz Nagydíjra. A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel eközben kijelentette, ha megrendezik a viadalt, ő biztosan nem vesz részt rajta. Az üggyel kapcsolatban a legutóbbi vb-győztes Max Verstappen is állást foglalt.

 

„Az F1 másokhoz hasonlóan folyamatosan figyeli a fejleményeket, és a szeptemberi futamhoz egyelőre nincs hozzáfűznivalója. Továbbra is nagyon szorosan követjük, mi történik” – fogalmaztak a Formula–1 szervezői az Orosz Nagydíjjal kapcsolatban.


A barcelonai tesztek második napján sajtótájékoztatót tartottak, amelyen elkerülhetetlen téma volt a kialakult ukrán-orosz helyzet. A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel határozott kijelentést tett:

„Ma reggel ezekre a sokkoló hírekre ébredtem, szörnyű látni, ami történik. Az a véleményem, hogy az idei oroszországi versenyre nem kellene elmennem, és nem is fogok. Sajnálom az ártatlanokat, akik értelmetlen okokból, nagyon furcsa, őrült országvezetés miatt az életüket vesztik. Biztos vagyok abban, hogy ez olyan téma, amelyről még beszélünk. Meglátjuk, mi történik, de én már meghoztam a saját döntésemet” – idézte a klasszist az MTI.

A világbajnoki címvédő Max Verstappen egyetért Vettellel, de finomabban fogalmazott német versenyzőtársánál: „Természetesen ha bármely ország háborúban áll, nem korrekt odamennünk versenyezni. De itt nem csak arról van szó, hogy én mit gondolok, az egész F1-es mezőnynek közösen kell határoznia arról, hogy mi lesz a következő lépés” – mondta a 24 éves holland pilóta.

A kétszeres vb-győztes spanyol Fernando Alonso úgy véli, mindenkinek joga van meghoznia a saját döntését, de végeredményben az F1 irányítói a sportág érdekeit figyelembe véve határoznak.

Legfrissebb hírek

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – tíz emlékezetes momentum a múltból

F1
11 perce

40. Magyar Nagydíj: nálunk is a McLaren a toronymagas esélyes

F1
3 órája

F1: párbajtőr után palacsintasütés a paddockban   

F1
4 órája

„Nem fair az összehasonlítás” – továbbra is számos elemében régebbi gép Cunoda Red Bullja

F1
13 órája

Imádják a versenyzők a felújított Hungaroringet

F1
16 órája

„Messze ez a legrosszabb pályám” – Leclerc nem tudja, miért nem megy neki a Hungaroringen

F1
17 órája

Verstappen megerősítette, hogy 2026-ban is a Red Bullnál versenyez

F1
17 órája

F1 75: Senna és az „istenek köre” az egyetlen Donington Park-i futamon

F1
17 órája
Ezek is érdekelhetik