Massa és Michael Schumacher újra körözött

Vágólapra másolva!
2010.02.01. 17:51
null
Schumacher a régi, az autó új (fotó: Reuters)
Címkék
Felipe Massa volt a leggyorsabb a 2010-es Formula–1-es idény első kollektív tesztnapján Valenciában. A Ferrari új F10-esét vezető, F1-es nagydíjon a Hungaroringen történt balesete óta nem induló brazil korán az élre állt a tíz órakor induló gyakorláson, s ugyan Pedro de la Rosa megelőzte őt az edzés utolsó órájában, de Massa is tudott javítani a hajrában, így övé lett a nap leggyorsabb ideje.
Schumacher
Schumacher

Az edzés délutánján – percre pontosan 15 óra 30 perckor – ismét F1-es autóban gördült ki a pályára Michael Schumacher, aki végül 373 ezreddel maradt el egykori csapattársától, és a harmadik legjobb idővel zárt. A hétszeres világbajnok 40 kört tett meg a pályán, a legaktívabb egyébként Massa volt, akinek neve mellé több mint 100 kört jegyeztek a statisztikusok.

Nico Rosberg számára már délelőtt befejeződött a tesztnap, délután ugyanis csapattársa, Schumacher ül be az „ezüstnyílba”.

Az eredményekből, mint a tesztelések során általában, nem szabad messzemenő következtetéseket levonni, sőt a tankolás betiltása miatt most még nagyobb különbségek lehetnek az autók között (a teletankolt gép 150-160 kilogrammal is nehezebb lehet annál, amelyben alig van üzemanyag).

Valenciában hét csapat tesztel, az újoncok, illetve a Red Bull és a Force India később készül el 2010-es autójával.

SCHUMACHER ELŐSZÖR A MERCEDESBEN
 
VALENCIAI TESZTNAP,  AZ ÉLCSOPORT
1. Felipe Massa (brazil, Ferrari)       1:12.574 (102 kör)
2. Pedro de la Rosa (spanyol, Sauber-Ferrari)       1:12.784 (74)
3. Michael Schumacher (német, Mercedes) 1:12.947 (40)
4. Nico Rosberg (német, Mercedes)       1:13.543 (39)
5. Gary Paffett (brit, McLaren-Mercedes)       1:13.846 (86)
6. Rubens Barrichello (brazil, Williams-Cosworth)       1:14.449 (75)
7. Sébastien Buemi (svájci, Toro Rosso-Ferrari)       1:14.762 (18)
8. Robert Kubica (lengyel, Renault)       1:15.000 (69)

 

Legfrissebb hírek

Pérez az Alpine-nal is tárgyal, de akár a Mercedesnél is kiköthet – sajtóhír

F1
13 perce

NB I: MTK–Kecskemét

Labdarúgó NB I
30 perce

Gulácsi mindent védett Brémában, de a Lipcse nem lehet boldog a döntetlennel

Német labdarúgás
33 perce

Légiósok: Zsóri gólt szerzett, nyert és benn maradt az UTA Arad

Minden más foci
33 perce

Férfi vízilabda ob I: szoros meccsen került előnybe az UVSE

Vízilabda
40 perce

Végig vezetve nyert az Esztergom a Mosonmagyaróvár ellen

Kézilabda
43 perce

Fellélegezhetnek Újpesten, a Puskás Akadémia sikerével matematikailag is benn maradtak a lila-fehérek

Labdarúgó NB I
56 perce

Női kézilabda NB I: Győr–Ferencváros

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik