F1: Vettel szerint elérhető volt az első rajtsor

Vágólapra másolva!
2016.09.17. 16:59
Sebastian Vettel csak az utolsó helyről kezdheti meg a vasárnapi Szingapúri Nagydíjat, mert az időmérőn gondjai akadtak a felfüggesztéssel, és sokszor szemmel láthatóan három keréken autózott.  

Vettelnek már a Q1-ből sem sikerült továbbjutnia, hiszen képtelen volt értékelhető kört futni.

„Szégyen, hogy ez történt – nyilatkozta Vettel. – Volt annyira jó az autónk, hogy az első sorban végezhettem volna. Nyilvánvaló, hogy nem lehet három kerékkel végigmenni a pályán."

Vettel azt is elmondta, hogy a kanyarstabilizátor tört el autójában, de mivel kevés volt hátra a kvalifikáció első szakaszából, a csapat már nem tudta megoldani a problémát.

„Nem maradt időnk megjavítani az elemet. Én már korábban is vissza akartam jönni a bokszba, de végül úgy döntöttünk, hogy kinn maradok, és mire később kiálltam, már reménytelen volt a helyzetem. A versenyre azonban sok gumim maradt, és ez előnyt jelenthet. Rossz lesz a rajtrács végéről rajtolni, ám egy biztonsági autós szakasz vagy valami más segíthet" – beszélt az esélyeiről a négyszeres világbajnok.

Legfrissebb hírek

A McLarent irányító Andrea Stellát is meglepte csapata dominanciája

F1
7 perce

Újra exkluzív after party zárja a Magyar Nagydíjat

F1
1 órája

NS-kitüntetés: Bernie Ecclestone-t és kollégáinkat is köszöntötték

F1
12 órája

„Semmi sem működik” – Verstappen pocsék napon van túl a Hungaroringen

F1
12 órája

Thierry Boutsen: A legnagyobb veszély sem tántorított el minket

F1
14 órája

Norris és Piastri maradt az első két helyen, de majdnem összeütköztek a Hungaroringen

F1
16 órája

Alonso autóba ül a második edzésen a Hungaroringen

F1
18 órája

F1 75: tragikus, fekete hétvége Imolában

F1
19 órája
Ezek is érdekelhetik