F1: Vettel fellélegezhet, nem büntetik a váltója miatt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.03. 16:55
null
A Ferrari bízik benne, hogy Sebastian Vettel megússza váltócsere és rajtbüntetés nélkül a Japán Nagydíjat (Fotó: AFP)
Sebastian Vettel megússza a rajtbüntetést a Japán Nagydíjon – legalábbis váltócserére a Ferrari szerint nem lesz szüksége Szuzukában.

A német pilóta negyedik lett vasárnap a Malajziai Nagydíjon, majd a levezető körben koccant Lance Stroll-lal, aminek következtében kitört a Ferrari bal hátsó kereke.

A nagy erőhatások miatt a Ferrari mérnökei attól féltek, hogy a kerék tengelyénél lévő váltó is megsérült, s így ki kell cserélni a Japán GP előtt.

A szabályok szerint egy váltóval hat egymás utáni versenyt kell teljesíteni, és Vettel ezzel a tengelykapcsolóval még csak az első futamát fejezte be.

A Ferrari különleges engedélyt kért az FIA-tól a büntetés nélküli váltócserére, de nem kapott. A csere a következő viadalra öt rajthelyes büntetést jelentett volna.

Ezt követően Maranellóban alaposan megvizsgálták az eszközt, és sérülésmentesnek találták, így Vettel az idény hátralévő öt versenyén is használhatja. A váltó a Japán Nagydíj szombati szabadedzése előtt kerül vissza az autóba (a korlátozás a pénteki edzésekre nem vonatkozik), és ha mégis gond lenne, az időmérő előtt, büntetés ellenében még ki lehet cserélni.

Legfrissebb hírek

„Nem fair az összehasonlítás” – továbbra is számos elemében régebbi gép Cunoda Red Bullja

F1
8 órája

„Messze ez a legrosszabb pályám” – Leclerc nem tudja, miért nem megy neki a Hungaroringen

F1
12 órája

Verstappen megerősítette, hogy 2026-ban is a Red Bullnál versenyez

F1
12 órája

F1 75: Senna és az „istenek köre” az egyetlen Donington Park-i futamon

F1
13 órája

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – az eddigi 20 győztes hungaroringi sztorijai

F1
20 órája

A Magyar Nagydíj előtt szerződést hosszabbított csapatfőnökével a Ferrari

F1
20 órája

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – futamunk sikerének öt titka

F1
2025.07.30. 12:55

F1 75: a boxban kattant a bilincs Schumacher első győzelmének hétvégéjén

F1
2025.07.30. 11:28
Ezek is érdekelhetik