F1: Verstappen elárulta, mi állhat a Mercedes problémái mögött

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2021.03.20. 14:25
null
Verstappen (hátul) arra számít, hogy közel lesz egymáshoz a Red Bull és a Mercedes (Fotó: AFP)
Nehéz három tesztnapon van túl a Mercedes, ám a rivális Red Bull versenyzője, Max Verstappen úgy véli, hogy egyáltalán nem kell még leírni a címvédő istállót. A holland pilóta a Ziggo Sportsnak beszélt a Mercedes a teszten alkalmazott „taktikájáról”, illetve az idei lehetséges erősorrendről.

 

Nem éppen a legeredményesebb csapatként fejezte be az idényt megelőző tesztet a Mercedes, ami miatt elindult a találgatás, hogy vajon nem sikerült-e a riválisuknak, főként a Red Bullnak jobban felkészülnie az előttünk álló idényre. Persze sokakban az is felmerült, hogy a címvédő istállónál nem a valós teljesítményüket mutatták, és Max Verstappen is úgy véli, hogy sokkal több van a Mercedesben a látottaknál.

„Valójában elég gyorsak, és ez az adatokból is látható volt – vélekedik a holland. – Az első gyors körükön mindig alacsonyabb motorerővel mentek. Aztán teljesítettek még két gyengébb kört, ami után a második gyors kör következett. Ezen viszont már fél másodperccel gyorsabbak voltak a jobb motorerő miatt.”

Verstappen kitért Hamilton kicsúszására is, ami miatt a piros zászlót is lengetni kellett a második tesztnapon.

„Rengeteget változott a szél abban a kanyarban az első naphoz képest, ami a pálya azon részén mindig felborítja a dolgokat – árulta el. – De nem kell túl sokat gondolnunk emögé. Lehet, hogy az első napon a Mercedesnél nem találták meg a tökéletes beállításokat, viszont az utolsó napon már sokkal stabilabban mentek. Ráadásul volt két másik napjuk Bahreinben, ahol a filmforgatás alatt is pályára vihették az autójukat.”

Bár a három tesztnap után Verstappen sem bocsátkozott nagyobb jóslatokba az erősorrendet illetően, azt elárulta, hogy mit gondol a Mercedes esélyeiről, illetve melyik csapat lehet a legközelebb az élmezőnyhöz.

„Arra számítok, hogy a Mercedes és a Red Bull közel lesz egymáshoz. Azt, hogy mögöttünk mi lesz, nehéz megjósolni, de én úgy gondolom, hogy a McLaren lesz a harmadik leggyorsabb csapat” – mondta Verstappen.

Legfrissebb hírek

Horner a Ferrari vagy az Alpine élén tér vissza? Verstappen továbbra is a Mercedes felé tart?

F1
10 órája

F1 75: amerikai siker a tömegkarambol után újraindított futamon

F1
11 órája

F1 75: Emerson Fittipaldi nyerte meg az idegek csatáját Ausztriában

F1
Tegnap, 16:21

Érzelmes üzenettel búcsúzott a Red Bull menesztett csapatfőnöke

F1
Tegnap, 12:02

Reagált a csapatfőnök menesztésére Max Verstappen

F1
Tegnap, 9:55

F1 75: nyolcan álltak az élen, két tizeden belül ért célba az első négy Monzában

F1
2025.07.09. 13:41

A Red Bull-istálló elbocsátotta Christian Horner csapatfőnököt – hivatalos

F1
2025.07.09. 11:37

F1 75: Rindt az utolsó kanyarban előzte meg a hibázó Brabhamet

F1
2025.07.08. 14:34
Ezek is érdekelhetik