F1: távozott az FIA kötelékéből a korábbi versenyigazgató

MTI/ CS. M.MTI/ CS. M.
2022.07.12. 16:25
null
Michael Masi távozott az FIA kötelékéből (Fotó: Getty Images)
Nem dolgozik tovább a Nemzetközi Automobil-szövetségnél (FIA) Michael Masi, korábbi Formula-1-es versenyigazgató, aki visszaköltözik Ausztráliába. 

A 44 éves szakembert a tavalyi F1-es idény végén a szurkolók és a szakértők közül is sokan kritizálták, miután a szezonzáró Abu-Dzabi Nagydíj utolsó köreinek biztonsági autós fázisában, valamint az újraindításnál olyan döntéseket hozott, amelyek lehetőséget teremtettek Max Verstappennek arra, hogy a hajrában megelőzze a nyolcadik vb-címére hajtó Lewis Hamiltont. A Red Bull holland pilótája először lett világbajnok, de brit riválisa, valamint csapata, a Mercedes úgy érezte, hogy Masi döntései miatt veszítettek.

Az ausztrál versenyigazgatót februárban Eduardo Freitas és Niels Wittich váltotta a Formula–1-ben betöltött posztján, így az addig Masi által egyedül végzett munkát az FIA kettéosztotta.

A nemzetközi szövetség kedden közleményben számolt be Masi távozásáról, és hozzátette, a szakember mindig „elkötelezett, professzionális módon” dolgozott, ugyanakkor most úgy döntött, hogy új kihívásokat keres és hazájába utazik, így közelebb lehet a családjához.

Az FIA által márciusban közzétett vizsgálat szerint Masi a tavalyi idényzárón „emberi mulasztást” követett el, de „jóhiszeműen” járt el. A nemzetközi szövetség akkor úgy fogalmazott, Masi más feladatkört kap majd az FIA-n belül, ugyanakkor ezt nem konkretizálta.

Masi a 2019-es világbajnoki idény rajtjánál, Charlie Whiting tragikus hirtelenségű halálakor kapta meg az F1-es versenyigazgatói tisztséget.

Legfrissebb hírek

Piastrit megbüntették – változott a Mexikóvárosi Nagydíj végeredménye

F1
7 órája

Lawson kizárása és a büntetések után így alakult át a Mexikóvárosi Nagydíj rajtsorrendje

F1
19 órája

Káosz a pontszámításnál: Herta mégsem szerezte meg az F1-es szuperlicencet!

F1
2026.10.31. 13:27

Verstappen nem kímélte Lawsont az ütközés után, mindketten rajtbüntetést kaptak a mexikói futamra

F1
2026.10.31. 13:01

A Cadillac szerződést hosszabbított Sergio Pérezzel – hivatalos

F1
2026.10.28. 17:16

Christian Horner teljes nyugalomban élne, ha nem térne vissza az F1-be

F1
2026.10.18. 14:18

Újonc brazil pilóta versenyez jövőre a Haasnál – hivatalos

F1
2026.10.15. 17:20

„Verstappen csúcsformában!” – a Szingapúri Nagydíj nemzetközi sajtóvisszhangja

F1
2026.10.12. 11:14