Verstappen és Hamilton összeütközött, Russell nyert Interlagosban

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2022.11.13. 18:31
null
George Russell F1-es pályafutása első győzelmét aratta Interlagosban (Fotó: AFP)
Pályafutása első győzelmét aratta George Russell a Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíjon. A brit versenyző mögött a csapattársa, Lewis Hamilton ért célba, így a Mercedes idei első győzelme rögtön kettős siker lett. A dobogóra még Carlos Sainz Jr. állhatott fel, a futam elején Hamiltonnal ütköző Max Verstappen csak a hatodik pozícióban látta meg a kockás zászlót az interlagosi futamon, amelyen kétszer is a pályán járt a biztonsági autó.

 

Bár az interlagosi versenyhétvége jelentős részére esőt jósoltak, csak az időmérőn szólt közbe az időjárás. A szezon harmadik sprintfutamán is száraz pályán csaphatott össze a mezőny – a Mercedes párosáé lett az első rajtsor a Sao Pauló-i Nagydíjon. George Russell és Lewis Hamilton mögül a Red Bull versenyzői várhatták a piros lámpák kialvását Max Verstappen, Sergio Pérez sorrendben.

A pole pozícióból induló Russell megtartotta első helyet a rajtnál, ahogyan közvetlenül mögötte sem történt változás. Kicsit hátrébb azonban Daniel Ricciardo kilökte Kevin Magnussent, ám a megforgó Haas a 3-as számú McLarent is elsodorta, így mindkét versenyző futamának azonnal vége lett.

Az összetört autók miatt a pályára küldték a biztonsági autót, amely hét kör után állt ki a mezőny elől. Az újraindításkor jött a dráma az élmezőnyben – Verstappen Hamiltonnal csatázott, a két autó összeért, s mindketten több pozíciót buktak. Verstappen nem sokkal később a bokszutcát is megjárta, aminek következtében visszaesett a mezőny végére, sőt, végül őt találták vétkesnek a sportfelügyelők az ütközésért, így öt másodperces időbüntetéssel sújtották.

2. SAO PAULÓ-I NAGYDÍJ
NOVEMBER 11., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Pérez 1:11.853
Időmérő: 1. Magnussen 1:11.674
NOVEMBER 12., SZOMBAT
2. szabadedzés: 1. Ocon 1:14.604
Sprint: 1. Russell, 2. Sainz, 3. Hamilton
NOVEMBER 13., VASÁRNAP
A verseny: 1. Russell, 2. Hamilton, 3. Sainz
A KÖVETKEZŐ FUTAM
November 20., 14.00Abu-dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi

Charles Leclerc versenye sem alakult ideálisan, a monacói ugyanis Lando Norrisszal csatázva nekicsúszhott a gumifalnak, így neki is ki kellett állnia új orrkúpért, amivel szintén rengeteg pozíciót veszített. Leclerc-nek és Verstappennek sem ment túl jól a felzárkózás a következő körökben, Russell azonban magabiztosan autózott az élen.

Utóbbinak a 30. körben már öt másodperc volt az előnye az őt követő Pérezzel szemben, míg a futam második felének elején Verstappen és Leclerc is a top tízben autózott. Kicsivel később Hamilton zárkózott fel Pérezre, majd viszonylag gyorsan meg is előzte a mexikóit a második pozícióért, amivel a Mercedes kettős győzelem felé autózott.

Csakhogy a 47. körben Pérez kiállt egy újabb kerékcserére, erre reagálva pedig Hamiltont is kihívták. Ezzel Sainz jött fel a második helyre, ráadásul a spanyolnak jól jött az, hogy néhány körrel később virtuális biztonsági autós korlátozás lépett érvénybe a pálya szélén ragadó Norris miatt.

Nem sokkal később a valódi safety car is megjelent a pályán, ezúttal öt kör múlva folytatódhatott a verseny. Az újraindításkor a két Mercedes maradt az élen, míg Sainz a frissebb gumikon már Pérezt támadta a harmadik helyért. A spanyol ráadásul abban a tekintetben is gumielőnyben volt, hogy autóján a lágyak voltak fenn, míg Pérez az élmezőnyből egyedüliként közepes abroncsokon autózott.

Ez a mexikói vesztét okozta, ugyanis nemcsak Sainz, hanem később Leclerc és Fernando Alonso is elment mellette. Mindez azonban nem volt hatással a Mercedes-pilótákra, akik kettős győzelmet arattak Brazíliában. Ez a Mercedes idei és Russell F1-es pályafutása első diadala.

A dobogóra még Sainz állhatott fel. Pontot szerzett továbbá Leclerc, Alonso, Verstappen, Pérez, Ocon, Bottas és Stroll.

Folytatás egy hét múlva Abu-Dzabiban, ahol véget is ér a szezon!

A SAO PAULÓ-I NAGYDÍJ VÉGEREDMÉNYE
1. George Russell brit Mercedes 1:38.34.044
2. Lewis Hamilton brit Mercedes 1.529 mp h.
3. Carlos Sainz Jr. spanyol Ferrari 4.051 mp h.
4. Charles Leclerc monacói Ferrari 8.441 mp h.
5. Fernando Alonso spanyol Alpine-Renault 9.561 mp h.
6. Max Verstappen holland Red Bull 10.056 mp h.
7. Sergio Pérez mexikói Red Bull 14.080 mp h.
8. Esteban Ocon francia Alpine-Renault 18.690 mp h.
9. Valtteri Bottas finn Alfa Romeo-Ferrari 22.552 mp h.
10. Lance Stroll kanadai Aston Martin-Mercedes 23.552 mp h.
11. Sebastian Vettel német Aston Martin-Mercedes 26.183 mp h.
12. Pierre Gasly francia AlphaTauri-Red Bull 26.867 mp h.
13. Csou Kuan-jü kínai Alfa Romeo-Ferrari 29.325 mp h.
14. Mick Schumacher német Haas-Ferrari 29.899 mp h.
15. Alexander Albon thaiföldi Williams-Mercedes 36.016 mp h.
16. Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes 37.038 mp h.
17. Cunoda Juki japán AlphaTauri-Red Bull 1 kör h.
KIESETT MEGTETT KÖR
Lando Norris brit McLaren-Mercedes 50
Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 0
Daniel Ricciardo ausztrál McLaren-Mercedes 0
A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA
PILÓTA GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS LGYK PONT
1. Max Verstappen 14 16 19 5 429
2. Charles Leclerc 3 10 18 3 290
3. Sergio Pérez 2 10 19 3 290
4. George Russell 1 8 19 3 265
5. Lewis Hamilton - 9 19 2 240
6. Carlos Sainz Jr. 1 9 17 2 234
7. Lando Norris - 1 16 1 113
8. Esteban Ocon - - 15 - 86
9. Fernando Alonso - - 14 - 81
10. Valtteri Bottas - - 9 - 49
11. Sebastian Vettel - - 9 - 36
12. Daniel Ricciardo - - 7 - 35
13. Kevin Magnussen - - 6 - 25
14. Pierre Gasly - - 6 - 23
15. Lance Stroll - - 6 - 14
16. Mick Schumacher - - 2 - 12
17. Cunoda Juki - - 4 - 12
18. Csou Kuan-jü - - 3 - 6
19. Alexander Albon - - 3 - 4
20. Nicholas Latifi - - 1 - 2
21. Nyck de Vries - - 1 - 2
KONSTRUKTŐRÖK
1. Red Bull 710
2. Ferrari 514
3. Mercedes 491
4. Alpine-Renault 167
5. McLaren-Mercedes 148
6. Alfa Romeo-Ferrari 55
7. Aston Martin-Mercedes 50
8. Haas-Ferrari 37
9. AlphaTauri-Red Bull 35
10. Williams-Mercedes 8

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik