F1: Ricciardóé a 2018-as szezon első rajtbüntetése

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.03.23. 10:51
A hazai pályán versenyző Daniel Ricciardót három rajthellyel visszasorolják az idénynyitó F1-es Ausztrál Nagydíj időmérője után, mert a pénteki második tréningen megszegte a piros zászlós edzésmegszakításra vonatkozó szabályok egyikét.

Ha a versenyigazgató elrendeli az edzés piros zászlóval történő megszakítását, mindenkinek a bokszba kell hajtania, de eközben nem mehet túl gyorsan a pályán. Ezt úgy ellenőrzik, hogy a mikroszektorokban időkorlátot határoznak meg, és aki egyet vagy többet a minimális időn belül teljesíti, bűnösnek találtatik.

Ricciardo ebben hibázott, az egyik mikroszektort limitidőn belül teljesítette, amiért három rajthelyes büntetéssel és két büntetőponttal sújtották.

A sportfelügyelők azt hozzátették, hogy Ricciardo ezzel együtt sem okozott veszélyt, de a szabály az szabály.

A piros zászlós szünetet azért rendelték el, mert a célegyenesben egy időmérő kábel meglazult.

Kimi Räikkönent is vizsgálták, de nem büntették meg Valtteri Bottas feltartása miatt.

Legfrissebb hírek

NS-kitüntetés: Bernie Ecclestone-t és kollégáinkat is köszöntötték

F1
5 órája

„Semmi sem működik” – Verstappen pocsék napon van túl a Hungaroringen

F1
6 órája

Thierry Boutsen: A legnagyobb veszély sem tántorított el minket

F1
8 órája

Norris és Piastri maradt az első két helyen, de majdnem összeütköztek a Hungaroringen

F1
10 órája

Alonso autóba ül a második edzésen a Hungaroringen

F1
12 órája

F1 75: tragikus, fekete hétvége Imolában

F1
12 órája

A Tanítsunk Magyarországért program diákjai is kérdeztek az F1-es sztároktól

F1
13 órája

A McLaren párosa zárta az élen a Magyar Nagydíj első szabadedzését

F1
13 órája
Ezek is érdekelhetik