Mindkét Mercedest szerelni kellett, de Hamilton húzta be az első edzést

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.28. 10:30
null
Hamilton volt a leggyorsabb az első szabadedzésen Ausztriában (Fotó: AFP)
Ismét a Mercedes kezdett a legjobban – Lewis Hamilton elsőségével ért véget az Osztrák Nagydíj első szabadedzése. Az ötszörös világbajnok mögött Sebastian Vettel végzett a Ferrarival, a harmadik Hamilton csapattársa, Valtteri Bottas lett. A finn autóját egyébként hosszasan szerelték az edzés elején, ami miatt némi időt is veszített.

 

Napos időben, ideális körülmények között vette kezdetét a spielbergi hétvége programja az első szabadedzéssel. A Mercedesnél azonban nem alakult minden a tervek szerint, ugyanis nem sokkal az edzés előtt olajszivárgást fedeztek fel Valtteri Bottas autójában, ami miatt még az erőforrást is ki kellett szerelni a 77-es számú gépből.

Az edzés eleje így Bottas számára a várakozásról szólt, hiszen már javában zajlott a munka a pályán, mikor a finn versenyző autója még továbbra sem volt egyben. A többiek azonban szorgosan rótták a köröket – negyedóra elteltével Pierre Gasly volt a leggyorsabb, de nem sokkal később Charles Leclerc állt az élre.

Nem sokkal az első fél óra vége előtt aztán Bottas is megjelent a pályán, de első mért köre csak a 17. helyre volt elég. Jobban haladt a munkával viszont Max Verstappen, akivel kicsivel később átvette a vezetést. Bottasnak is sikerült javítani, és feljött Verstappen mögé a második pozícióba, a finnt csapattársa, Hamilton követte a harmadik helyen a tréning feléhez érve.

32. OSZTRÁK NAGYDÍJ
JÚNIUS 28., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Hamilton 1:04.838
2. szabadedzés: 15.00–16.30
JÚNIUS 29., SZOMBAT
3. szabadedzés: 12.00–13.00
Időmérő: 15.00–16.00
JÚNIUS 30., VASÁRNAP
Futam: 15.10–17.10
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Július 14., 15.1070. Brit Nagydíj
Július 28., 15.10
64. Német Nagydíj
Augusztus 4., 15.10
34. Magyar Nagydíj

Ahogyan az megszokott az első szabadedzés, sokan feszegették a határokat. Kevin Magnussen többször is keményen ráhajtott a Red Bull Ringen a korábbi években is sok galibát okozó „hurkákra”. Magnussen később a csapatrádión jelezte, hogy úgy érzi: valami eltört a Haason.

Ekkor egy időre elcsendesett a pálya, a teljes mezőny a bokszutcában tartózkodott – a szerelők apró módosításokat végeztek az autókon. Miután a versenyzők visszatértek a pályára, a legtöbben már versenyszimulációt futottak, de előbb Leclerc, majd Bottas javított annyit, hogy az élre álljon.

A finn ezután hibázott egy kicsit az egyes kanyarban, de meg tudta fogni az autójának megcsúszó hátulját. A vezetést azonban elveszítette, mert éppen ez után Hamilton állt az élre. Később azonban a 44-es számú Mercedest is szerelni kellett – Hamiltonnál az első szárnnyal adódott probléma.

Az utolsó percekben Nico Hülkenberg lett a „hurkák” újabb áldozata. A német Renault-járól leszakadt az első szárny egyik fele, a pálya szélén heverő elem miatt pedig félbeszakították az edzést. A piros zászló ezzel gyakorlatilag átvette a kockás szerepét, hiszen a tréninget már nem indították újra.

Az élen Hamilton zárta a nyitó edzést, Bottas a másik Mercedesszel a harmadik helyen végzett. A két „ezüstnyilat” Vettel választja el a Ferrarival. Mögöttük az állás az első tízben: Leclerc, Verstappen, Gasly, Sainz, Ricciardo, Magnussen és Norris.

Folytatás 15 órakor a második szabadedzéssel!

OSZTRÁK NAGYDÍJ, AZ 1. SZABADEDZÉS VÉGEREDMÉNYE
1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:04.838 átlag: 239.748 km/ó
2. Sebastian Vettel német Ferrari 1:04.982 0.144 mp h.
3. Valtteri Bottas finn Mercedes 1:04.999 0.161
4. Charles Leclerc monacói Ferrari 1:05.141 0.303
5. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 1:05.260 0.422
6. Pierre Gasly francia Red Bull-Honda 1:05.378 0.540
7. Carlos Sainz Jr. spanyol McLaren-Renault 1:05.502 0.664
8. Daniel Ricciardo ausztrál Renault 1:05.846 1.008
9. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1:05.876 1.038
10. Lando Norris brit McLaren-Renault 1:06.125 1.287
11. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1:06.135 1.297
12. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Honda 1:06.272 1.434
13. Alexander Albon thaiföldi Toro Rosso-Honda 1:06.285 1.447
14. Nico Hülkenberg német Renault 1:06.383 1.545
15. Sergio Pérez mexikói Racing Point-Mercedes 1:06.457 1.619
16. Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 1:06.708 1.870
17. Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 1:06.729 1.891
18. Lance Stroll kanadai Racing Point-Mercedes 1:06.756 1.918
19. George Russell brit Williams-Mercedes 1:06.805 1.967
20. Robert Kubica lengyel Williams-Mercedes 1:07.665 2.827

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik