Hamilton nagyon simán nyert, átvette a vezetést Vetteltől

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.09.03. 13:23
null
Lewis Hamiltont megszorítani sem lehetett Monzában (Fotó: AFP)
Lewis Hamilton az élről rajtolva simán megnyerte az Olasz Nagydíjat, és mivel a 6. helyről induló Sebastian Vettel csak harmadik lett Valtteri Bottas mögött, az angol átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben. A Mercedes uralta a futamot, sima kettős győzelmet aratott a versenynaptár leggyorsabb pályáján vívott, nem éppen izgalmas futamon.

Lewis Hamiltonnak szemernyi problémát sem okozott vasárnap, hogy pole pozícióját győzelemre váltsa a monzai Olasz Nagydíjon. A Mercedes kiemelkedett a mezőnyből, a negyedik helyről induló Valtteri Bottas úgy zárkózott fel csapattársa mögé a második helyre három körön belül, hogy a rajtnál Kimi Räikkönen mögé csúszott vissza.

Az „ezüstnyilak” erődemonstrációt tartottak a hosszú egyenesekből álló pályán, Sebastian Vettel több mint fél perccel kikapott Bottastól, aki tisztes távolságból követte a célig a vb-pontverseny élére álló Hamiltont. Az angol az első, aki egymás után két versenyt tudott megnyerni az idén.

A futamot a 6. rajtkockából, hétpontos vb-előnnyel váró ferraris lassabban verekedte át magát az első két sorba kerülő Lance Stroll, Esteban Ocon duón, de amikor tiszta pályán mehetett, akkor sem közeledett a két Mercedeshez, hanem körről körre nőtt a távolság.

68. OLASZ NAGYDÍJ
SZEPTEMBER 1., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Hamilton 1:21.537
2. szabadedzés: 1. Bottas 1:21.406
SZEPTEMBER 2., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Massa 1:40.660
pole: Hamilton 1:35.554, 2. Stroll 1:37.032
SZEPTEMBER 3., VASÁRNAP
futam: 1. Hamilton, 2. Bottas, 3. Vettel
KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Szeptember 17., 14.00: Szingapúri Nagydíj
Október 1., 9.00: Malajziai Nagydíj
Október 8., 7.00: Japán Nagydíj

A Ferrari számára hazai pályán a kármentés lett a fő cél, amit Vettel a harmadik helyezéssel meg is tett, hiszen a lehető legtöbb pontot szerezte.

Ehhez kellett a Red Bull motorcseréje is, és hogy a Max Verstappen, Daniel Ricciardo páros a mezőny második feléből rajtoljon. Ricciardo így is feljött a két Ferrari közé a negyedik helyre, és Verstappen is csak azért lett 10., mert a rajt után koccant Felipe Massával, és defektet kapott, amiért eggyel többször kellett a bokszba állnia, mint riválisainak.

A Williams és a Force India kiváló rajthelyezései ellenére a futam végére oda került, ahol lenni szokott, azaz a három nagy csapat pilótái mögé. Ocon a hatodik helyen zárt, mögötte szorosan egymás mögött ért célba Stroll, Massa és Sergio Pérez.

Pontot így csak a konstruktőr-vb első öt helyén álló istálló szerzett.

Folytatás két hét múlva Szingapúrban.

OLASZ NAGYDÍJ, A VÉGEREDMÉNY (53 kör, 306.720 km)
1.
Lewis Hamilton
brit
Mercedes
1:15:32.310
2. Valtteri Bottas finn Mercedes 4.471 mp h.
3. Sebastian Vettel német Ferrari 36.317 mp h.
4. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer 40.335 mp h.
5. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:00.082 p h.
6. Esteban Ocon francia Force India-Mercedes 1:11.528 p h.
7. Lance Stroll kanadai Williams-Mercedes 1:14.156 p h.
8. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:14.834 p h.
9. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:15.276 p h.
10. Max Verstappen holland Red Bull-TAG Heuer 1 kör h.
11. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1 kör h.
12. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Renault 1 kör h.
13. Nico Hülkenberg német Renault 1 kör h.
14. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Renault 1 kör h.
15. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1 kör h.
16. Pascal Wehrlein német Sauber-Ferrari 2 kör h.
17. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 3 kör h.*
18. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 4 kör h.*
*nem ért célba
FELADTÁK megtett körök
Stoffel Vandoorne belga McLaren-Honda 33
Jolyon Palmer brit Renault 29
A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Lewis Hamilton 6 8 13 238
2. Sebastian Vettel 4 10 13 235
3. Valtteri Bottas 2 9 12 197
4. Daniel Ricciardo 1 6 10 144
5. Kimi Räikkönen 4 11 138
6. Max Verstappen 1 7 68
7. Sergio Pérez 10 58
8. Esteban Ocon 12 55
9. Carlos Sainz Jr. 8 36
10. Nico Hülkenberg 6 34
11. Felipe Massa 8 31
12. Lance Stroll 1 4 24
13. Romain Grosjean 6 24
14. Kevin Magnussen 3 11
15. Fernando Alonso 2 10
16. Pascal Wehrlein 2 5
17. Danyiil Kvjat 2 4
18. Stoffel Vandoorne 1 1
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 435
2. Ferrari 373
3. Red Bull-TAG Heuer 212
4. Force India-Mercedes 113
5. Williams-Mercedes 55
6. Toro Rosso-Renault 40
7. Haas-Ferrari 35
8. Renault 34
9. McLaren-Honda 11
10. Sauber-Ferrari 5

A FUTAM (53 kör, 306.720 km)

A RAJTSORREND
1. Lewis Hamilton brit Mercedes
2. Lance Stroll kanadai Williams-Mercedes
3. Esteban Ocon francia Force India-Mercedes
4. Valtteri Bottas finn Mercedes
5. Kimi Räikkönen finn Ferrari
6. Sebastian Vettel német Ferrari
7. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes
8. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Renault
9. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari
10.Sergio Pérez*
mexikói
Force India-Mercedes
11. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari
12. Pascal Wehrlein német Sauber-Ferrari
13.Max Verstappen*
holland
Red Bull-TAG Heuer
14.
Nico Hülkenberg*
német
Renault
15.
Carlos Sainz Jr.*
spanyol
Toro Rosso-Renault
16.
Daniel Ricciardo*
ausztrál
Red Bull-TAG Heuer
17.
Jolyon Palmer*
brit
Renault
18.Stoffel Vandoorne*
belga
McLaren-Honda
19.
Fernando Alonso*
spanyol
McLaren-Honda
20. Romain Grosjean** francia Haas-Ferrari
**a 107%-on kívül
*BÜNTETÉSEK
Grosjean, Pérez: 5 rajthely
Verstappen: 20 rajthely
Ricciardo: 25 rajthely
Vandoorne: 25 rajthely
Alonso: 35 rajthely
Sainz: 10 rajthely
Hülkenberg: 10 rajthely
Palmer: 15 rajthely
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik