F1: „Nem győzött le, egyszerűen másik ligában játszik”

Börzöli BernadettBörzöli Bernadett
Vágólapra másolva!
2020.10.24. 19:06
null
Sebastian Vettel nem vereségként fogja fel Charles Leclerc jó teljesítményét (Fotó: AFP)
Igen szokatlan időmérőn szerezte meg karrierje 97. pole pozícióját Lewis Hamilton Portugáliában. A portimaói kvalifikáció a tervezettnél fél órával később kezdődött, ráadásul a pálya állapota a megszokottakkal ellentétben nem javult, hanem éppen romlott az idő előrehaladtával. Hamilton úgy véli, nem sok olyan pályán versenyzett eddig, amely ennél nagyobb kihívást jelentett volna a számára, míg sokan a gumikra és a működésre bírásukra panaszkodtak. Max Verstappen egyenesen úgy érezte, hogy jégen vezet, míg Sebastian Vettel elismerte: a csapattársa minden téren jobb nála idén.

 

Lewis Hamilton szinte a semmiből húzott elő még néhány tizedmásodpercet a portimaói időmérő végén, amivel sikerült megszereznie a pole pozíciót. A portugáliai nem tartozik a hatszoros világbajnok legkönnyebb kvalifikációi közé, s azt a leintés után is elárulta, hogy mennyire meg kellett dolgoznia ezért a rajtelsőségért.

„El sem tudom mondani, hogy mennyire nehéz volt a mai napom – mondta Hamilton. – Nagyszerű autónk van, de mindent ki kell hozni belőle, hogy összejöjjön egy igazán jó kör. Valtteri nagyon gyors volt a hétvégén, és minden edzést az élen zárt. Az időmérő végén viszont úgy döntöttem, hogy összesen három kört teszek meg, hogy lehetőségem legyen végre legyőzni őt. Az utolsó körömre egyre jobb lettem, de ez a pálya nagyon makacs. Vannak olyan pontjai, ahol nem is látod, hogy merre mész, és hosszú ideig az eget bámulod. Ez mindenképp az egyik legnagyobb erőpróbát jelentő pálya, amelyen valaha is vezettem.”

A szabadedzések alapján Valtteri Bottas tűnhetett a legesélyesebbnek a pole pozíció megszerzésére, ám egy tizedmásodperccel kikapott a márkatársától, így meg kell elégedni a második rajthellyel. Bottas szerint ez azért sem jó, mert így a pálya koszosabb feléről indul, ráadásul a tempója alapján nem ilyen eredményre számított.

17. PORTUGÁL NAGYDÍJ
OKTÓBER 23., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Bottas 1:18.410
2. szabadedzés: 1. Bottas 1:17.940
OKTÓBER 24., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Bottas 1:16.654
Időmérő: 1. Hamilton 1:16.652
OKTÓBER 25., VASÁRNAP
A verseny (66 kör, 306.826 km) rajtja: 14.10
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
November 1., 13.10Emilia Romagna-i Nagydíj, Imola
November 15., 11.10Török Nagydíj, Isztambul
November 29., 16.10
Bahreini Nagydíj, Szahír

„Kimentem egy körre a közepes gumikon, de ez az én döntésem volt, mert jól működtek a Q2-ben – emlékezett vissza a finn versenyző. – Jól sikerült az a köröm, ám kiderült, hogy nekem is két kört kellett volna teljesítenem. Ez nagyon bosszantó. Tudtam, hogy megvan a sebességem, ezért is zavar ez annyira. Gyorsan túl kell tennem magam rajta, mert ez csak az időmérő volt, és a verseny holnap lesz, ráadásul tudom, hogy gyors lehetek. Nyilván jobb lenne az első helyről indulni, már csak azért is, mert az a pálya tisztább oldalán van. Viszont így is megteszek mindent, amire csak képes leszek a második rajtkockából.”

Egy pillanatra úgy tűnt a Q3 végén, hogy Max Verstappennek akár az első rajtsor is meglehet, ám végül maradt a harmadik hely a Mercedes párosa mögött. A Red Bull versenyzője szerint ez részben amiatt történt, mert a pálya állapota a megszokottakkal ellentétben folyamatosan romlott az időmérőn, és főként a gumiknak nem tett jót ez a változás.

„Egész hétvégén nehéz volt működésre bírni a gumikat ezen az új pályán – mondta Verstappen. – Nem volt könnyű összhangba hozni az első és a hátsó gumikat, de azért a lemaradásunk nem volt akkora. Örülünk a harmadik helynek, de kissé furcsa volt ez az időmérő. A legjobb körömet a Q1-ben autóztam, és utána már nem voltam képes ismét olyan időre, mivel nem volt meg ugyanaz a tapadás. Számomra nem jelentett túl nagy élvezetet vezetni a gumik és a tapadás miatt. Jártam itt januárban, és akkor azt gondoltam, hogy milyen jó lenne egy F1-es autóval ezen a pályán vezetni. Ma viszonyt nem nyomhattam keményen, mert olyan volt, mintha jégen mentem volna.”

PÉREZT MEGROVÁSBAN RÉSZESÍTETTÉK
A sportfelügyelők vizsgálták Sergio Pérezt a portimaói időmérőt követően, ugyanis felvetődött annak a gyanúja, hogy a Racing Point versenyzője feltartotta Pierre Gaslyt a Q3-ban. A francia csak a kilencedik pozícióban zárta a kvalifikációt, ami után mindkét versenyzőt beidézték a sportfelügyelők. Végül azonban nem sújtották büntetéssel Pérezt, csupán megrovásban részesítették. Az indok többek között az volt, hogy az igen nagy szintkülönbségek miatt a portimaói pályán Pérez nehezen vehette volna észre a mögötte érkező Gaslyt, vagyis szándékosságról szó sem eshet, így a mexikói versenyző megtarthatja az ötödik rajthelyét.

Charles Leclerc csupán kevesebb mint fél másodperccel kapott ki Lewis Hamiltontól, és – a Ferrari idei teljesítménye alapján – az előkelő negyedik pozícióból rajtolhat majd. A monacói versenyzőt meglepte a teljesítménye, és az, amire a Ferrari képes volt a portimaói kvalifikáción.

„Egyáltalán nem számítottunk erre az eredményre. Azt gondoltuk, hogy többre lehetünk képesek, mint általában, de az, hogy ennyire közel voltunk a pole-hoz, meglepetést okozott – vallotta be Leclerc. – Nagyon elégedett vagyok a körömmel, főleg, ha figyelembe vesszük a körülményeket. A Q3-as köreimen a szél felerősödött az utolsó szektorban, ez pedig megbonyolította a dolgokat. A közepes gumikon rajtolok, és azt hiszem, hogy ez a jó keverék a starthoz. Maga a rajt nehéz lesz vele, de nem tudjuk, hogyan sikerül, amíg nem tartunk ott.”

Sebastian Vettel számára már a Q2-ben véget ért az időmérő, ráadásul az utolsó helyen esett ki a második szakaszban. Akárcsak sokan mások, a négyszeres világbajnok számára is az abroncsok jelentették a legnagyobb kihívást, de ő arra is kitért, hogy miért volt nála sokkal jobb eredményre képes Leclerc a másik Ferrariban ülve.

„Nem győzött le, egyszerűen másik ligában játszik – vélekedik a csapattársáról Vettel. – Megpróbálok minden tőlem telhetőt, és hiába vagyok elégedett a köreimmel, azok egyszerűen túl lassúak. Jelenleg nem tehetek többet annak érdekében, hogy előhozzam azt, ami bennem rejlik. Nem tudom, miért annyira nehéz a megfelelő hőmérsékletre melegíteni a gumikat, ráadásul ezt mindig másmilyennek érzem. Szenvedek a hétvégén a lágy abroncsokkal. Nálam a gumik hamar elkoptak, és a szemcsésedés is korán jelentkezett. A közepes keverék ennél tartósabbnak tűnt.”

PORTUGÁL NAGYDÍJ, AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE
1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:16.652 átlag: 218.530 km/ó
2. Valtteri Bottas finn Mercedes 1:16.754 0.102 mp h.
3. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 1:16.904 0.252
4. Charles Leclerc monacói Ferrari 1:17.090 0.438
5. Sergio Pérez mexikói Racing Point-Mercedes 1:17.223 0.571
6. Alexander Albon thaiföldi Red Bull-Honda 1:17.437 0.785
7. Carlos Sainz spanyol McLaren-Renault 1:17.520 0.868
8. Lando Norris brit McLaren-Renault 1:17.525 0.873
9. Pierre Gasly francia AlphaTauri-Honda 1:17.803 1.151
10. Daniel Ricciardo
ausztrál
Renault
idő nélkül
11. Esteban Ocon francia Renault 1:17.614 1.148
12. Lance Stroll kanadai Racing Point-Mercedes 1:17.626 1.160
13. Danyiil Kvjat orosz AlphaTauri-Honda 1:17.728 1.262
14. George Russell brit Williams-Mercedes 1:17.788 1.322
15. Sebastian Vettel német Ferrari 1:17.919 1.453
16. Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 1:18.201 1.373
17. Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 1:18.323 1.495
18. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1:18.364 1.536
19. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1:18.508 1.680
20. Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes 1:18.777 1.949
AZ ELSŐ KÉT SZAKASZ VÉGEREDMÉNYE
1. SZAKASZ 2. SZAKASZ
1. Hamilton 1:16.828 1. Bottas 1:16.466
2. Verstappen 1:16.879 2. Hamilton 1:16.824
3. Bottas 1:16.945 3. Verstappen 1:17.038
4. Gasly 1:17.209 4. Pérez 1:17.129
5. Pérez 1:17.370 5. Sainz 1:17.183
6. Leclerc 1:17.421 6. Norris 1:17.321
7. Albon 1:17.435 7. Gasly 1:17.367
8. Vettel 1:17.446 8. Leclerc 1:17.367
9. Norris 1:17.547 9. Albon 1:17.411
10. Ricciardo 1:17.621 10. Ricciardo 1:17.481
11. Sainz 1:17.627 11. Ocon 1:17.614
12. Stroll 1:17.667 12. Stroll 1:17.626
13. Ocon 1:17.775 13. Kvjat 1:17.728
14. Kvjat 1:17.841 14. Russell 1:17.788
15. Russell 1:17.931 15. Vettel 1:17.919
16. Räikkönen 1:18.201
17. Giovinazzi 1:18.323
18. Grosjean 1:18.364
19. Magnussen 1:18.508
20. Latifi 1:18.777

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik