H. L.
2022.03.10 07:47 Frissítve: 2022.03.10 18:49

Gasly a leggyorsabb; a Mercedes ellopta a show-t Bahreinben

Pierre Gasly (AlphaTauri) zárt az élen a 2022-es Formula–1-es idényt megelőző második teszt első napján Bahreinben. A franciát Carlos Sainz Jr. vezérletével a Ferrari kettőse követte, míg az első ötös sorát Lance Stroll (Aston Martin) és Alexander Albon (Williams) egészítette ki.

A Mercedes oldala nagyon átalakult a barcelonai tesztelés óta (Fotó: AFP)

 

Noha a délelőtti négyórás gyakorlást kihagyó Haas szerdán bejelentette Kevin Magnussen visszatérését, és csütörtök reggel lerántotta a leplet a névadó szponzor, az Uralkali elküldése miatt újraálmodott autófestéséről, nem az amerikai csapat, hanem a Mercedes került a figyelem középpontjába.

 

A sorozatban nyolc konstruktőri címet szerző „ezüstnyilak” ugyanis egy teljesen új autóval gurultak ki a pályára, és igencsak extrém megoldással álltak elő. A németek többek között módosították a padlólemezt és az első vezető szárnyat is, miközben szinte teljesen „eltüntették” a W13-as oldaldobozait.

A meglehetősen extrém dizájn csak úgy vonzotta a tekinteteket a bokszutcában, és az első hírek szerint a fő rivális, a Red Bull nemtetszését is kiváltotta, amit nem sokkal később heves és furcsa magyarázkodás követett...

Több forrás ugyanis arról számolt be, hogy a „vörös bikák” csapatfőnöke, Christian Horner arra panaszkodott, hogy a németek túlmentek a határon az oldaldobozok kialakításával, és megsértették a szabályok szellemiségét, továbbá hozzátette, illegálisnak ítéli meg az elemet, azonban az osztrák alakulat szóvivője hivatalos közleményben annak ellenére is tagadta a brit megjegyzéseit, hogy az Auto Motor und Sport valóban beszélt a Red Bull-ossal.

 

A szóvivő később aztán pontosított, és azt közölte, Horner nem tett „hivatalos nyilatkozatot”, amit követően a csapatfőnök aztán mégis megszólalt a Sky Sports F1 kérésére, igaz, ekkor már nem fogalmazott olyan élesen, és annyit mondott, a mérnökök feladata lesz közelebbről is megvizsgálni a megoldást.

Egy biztos, a Mercedes eddig nem látott koncepcióval állt elő, hiszen a kötelező oldalsó ütköző zónát teljesen elkülönítették az oldaldobozoktól, amelyek szinte teljesen eltűntek, ami azt eredményezte, hogy a visszapillantó tükröket egy külön kialakított tartóelemre helyezték, és még szárnyprofilt is kapott.

Érdekes lesz látni, mennyire válik be a „forradalmi” újítás, amiről még a Formula–1 sportigazgatója, Ross Brawn is azt mondta, egyáltalán nem számítottak rá – a megoldást először megszellőztető Corriere della Sera körülbelül egy másodperces javulásról beszélt az előző koncepcióhoz képest, ami óriási előrelépést jelentene.

Ami az eddig látottakat illeti, az Ezüstnyíl egyelőre kissé rakoncátlannak tűnt Hamilton alatt, aki több mint 60 kört teljesített a délelőtt során, a legszorgalmasabb eközben Sergio Pérez volt, a mexikói 70 kört futott az új csomagot péntekre és szombatra ígérő Red Bull-lal. Rajtuk kívül Charles Leclerc, Csou Kuan-Jü, illetve Alexander Albon lépte át az ötvenes határt.

A legkisebb távot eközben a McLaren (21 kör) tette meg, amelynél az előzetes tervek szerint Lando Norris vezethet ma, miután Daniel Ricciardo nem érezte jól magát. A brit a hírek szerint fékgondok miatt vesztett időt.

Ami az időeredményeket illeti, a délelőtt leggyorsabbja Leclerc lett, aki már a korai szakaszban elfoglalta az első helyet, és többször is javított a legjobbján. A ferraris 1:34.531-es köréhez Albon tudott a legközelebb kerülni, a Williams thaiföldi pilótája bő öt tizedes lemaradással következett a második pozícióban.

Harmadikként Sebastian Vettel érkezett, míg az első ötös sorát Pérez és Hamilton egészítette ki.

A hivatalos ebédszünetben több csapat is versenyző cserélt: a Mercedesnél George Russell, az Alpine-nál Fernando Alonso, az Aston Martinban Lance Stroll, az Alfa Romeóban Valtteri Bottas, míg a Ferrariban Carlos Sainz Jr. kapott lehetőséget.

A csapatok közül elsőként a délelőttöt kihagyó Haas hajtott a pályára az egyórás szünetet követően, és Pietro Fittipaldi igyekezett is minél több kört pakolni a VF-22-esbe. A brazilnak sikerült is megközelítenie az ötvenes határt, és a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) engedélye értelmében, az istálló pénteken és szombaton is tovább folytathatja a körözést a bahreini éjszakában, hiszen rajta kívül álló okok miatt maradt le a ma délelőtti négyórás etapról.

Jól jönne némi extra felkészülési idő az Alpine-nak, valamint a McLarennek is, ugyanis sem az enstone-i, sem a wokingi csapat nem teljesített túl produktív napot Szahírban. Előbbinél a hírek szerint fékgondok okoztak fennakadást, míg utóbbinál az erőforrás hűtésével lehetett probléma, ami rengeteg értékes pályaidőtől megfosztotta őket.

Azonban nemcsak náluk, hanem több másik csapatnál is adódott megoldandó probléma: Albon végig szorgosan gyűjtötte a kilométereket, ám nem sokkal azután, hogy átlépte a százas határt, a kormányra kezdett panaszkodni, amit követően a Williams hosszas időre eltűnt a garázsban.

Az Aston Martinnál eközben az egyik mérőrács okozott gondot, ami levált Lance Stroll autójáról, és kisebb kárt tett a padlólemezben is. Az eset miatt ráadásul rövid ideig piros zászlós szakasz is érvénybe lépett.

Noha a Mercedes csapatszinten száz kör felett teljesített, a versenyzőknek meggyűlt a baja a jócskán átalakított W13-assal. Russell délután többek között arra panaszkodott, hogy a gép hasa sokszor nekivágódik az aszfaltnak – az ezüstnyíl szemlátomást szórta a szikrákat már a napsütésben is, ami naplemente után még látványosabb lett.

A németekhez hasonlóan a Ferrarinál is komolyan jelentkezett a delfinezés, azonban a maranellóiak így is sima napot tudhatnak maguk mögött (a két pilóta 116 kört futott), s a legszorgalmasabb Red Bullnak (138 kör) sem lehetett sokáig oka a panaszra, hiszen azt leszámítva, hogy szivárgás gyanúja miatt rövid ideig eltűnt a garázsban, Pérez egy teljes versenyszimulációt is tudott teljesíteni délután.

Ami az időeredményeket illeti, noha Leclerc sokáig kitartott az élen, az utolsó óra kezdete előtt Gasly vette át a vezetést, aki nem sokkal később elsőként törte át az 1:34-es határt is. Az AlphaTauri 1:33.902-es körét már nem is sikerült másnak megdöntenie, igaz, Carlos Sainz Jr. a végén egészen közel került hozzá, és átvette a második helyet a csapattársától, Leclerc-től.

Gasly zárt az élen az első bahreini tesztnapon (Fotó: AFP)

 

A Ferrari kettősét Stroll követte, majd Albon, Norris, Bottas, Vettel, Russell és az utolsó percekben megforgó, kavicságyba ragadó, és ezzel piros zászlót is előidéző Pérez egészítette ki az első tízest.

A bahreini teszt péntek reggel 8 órakor folytatódik.

IDÉNY ELŐTTI MÁSODIK TESZT, BAHREIN, AZ ELSŐ NAP VÉGEREDMÉNYE
1. Pierre Gasly (francia, AlphaTauri-Honda) 1:33.902, C4, 103 kör
2. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 1:34.359, C3, 52 kör
3. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 1:34.531, C3, 64 kör*
4. 5. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin-Mercedes) 1:34.736, C4, 50 kör
5. Alexander Albon (thaiföldi, Williams-Mercedes) 1:35.070, C4, 104 kör
6. Lando Norris (brit, McLaren-Mercedes) 1:35.356, C3, 50 kör
7. Valtteri Bottas (finn, Alfa Romeo-Ferrari) 1:35.495. C3, 66 kör
8. Sebastian Vettel (német, Aston Martin-Mercedes) 1:35.706, C2, 39 kör*
9. George Russell (brit, Mercedes) 1:35.941, C3, 60 kör
10. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull-Honda) 1:35.977, C2, 138 kör
11. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:36.365, C3, 62 kör*
12. Fernando Alonso (spanyol, Alpine) 1:36.745, C3, 24 kör
13. Esteban Ocon (francia, Alpine) 1:36.768, C2, 42 kör*
14. Csou Kuan-jü (kínai, Alfa Romeo-Ferrari) 1:38.164, C3, 54 kör*
15. Pietro Fittipaldi (brazil, Haas-Ferrari) 1:39.269, C2 prototípus, 47 kör**
*: csak délelőtt tesztelt
**: a Haas csak délután tesztelt

A 2022-ES IDÉNY ELŐTTI MÁSODIK TESZT, BAHREIN
CSAPAT
MÁRCIUS 10.MÁRCIUS 11.MÁRCIUS 12.
MERCEDES Lewis Hamilton, George Russell??
??
RED BULL-HONDA
Sergio Pérez
Max Verstappen
Sergio Pérez, Max Verstappen
MCLAREN-MERCEDES Lando Norris??
??
ASTON MARTIN-MERCEDES
Sebastian Vettel, Lance Stroll
Sebastian Vettel, Lance StrollLance Stroll, Sebastian Vettel
ALPINEEsteban Ocon, Fernando Alonso
??
??
FERRARICharles Leclerc, Carlos Sainz Jr.??
??
ALPHATAURI-HONDA
Pierre Gasly Cunoda JukiPierre Gasly, Cunoda Juki
ALFA ROMEO-FERRARI Csou Kuan-Jü, Valtteri Bottas??
??
HAAS-FERRARIPietro Fittipaldi
??
??
WILLIAMS-MERCEDES
Alexander Albon
Nicholas Latifi
Nicholas Latifi, Alexander Albon
Még több
2023.01.09 14:52:32

F1 nemzetisport.hu

Pályafutása során 10 egyéni és ugyanennyi konstruktőri vb-címben játszott központi szerepet.

2022.11.20 11:59:53

F1 nemzetisport.hu

A monacóinak remek futama volt Abu-Dzabiban, és sikerült megszereznie az egyéni második helyet.

2022.11.19 13:00:10

F1 nemzetisport.hu

A holland 228 ezreddel előzte meg Pérezt; míg a Mercedes az ötödik és a hatodik helyet foglalta el.

2022.11.19 11:00:11

F1 nemzetisport.hu

A mexikóit a csapattárs és a két Mercedes követte, míg a Ferrari top 5-ön kívül a harmadik edzésen.

2022.11.18 13:29:06

F1 nemzetisport.hu

A holland 341 ezreddel előzte meg Russellt, míg a harmadik helyen Leclerc zárt.