Hamilton az élen, Schumacher összetörte a Haast a 3. edzésen

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2021.07.31. 11:32
null
Lewis Hamilton volt a leggyorsabb a hungaroringi időmérő előtt (Fotó: Földi Imre)
Lewis Hamilton révén a Mercedes bizonyult a leggyorsabbnak a Formula–1-es Magyar Nagydíj harmadik szabadedzésén. A hétszeres világbajnok mögött Max Verstappen (Red Bull), illetve Valtteri Bottas zárt a másik Mercedesszel. A tréninget egyszer félbe kellett szakítani, miután Mick Schumacher törte össze csúnyán az autóját.

 

Akárcsak pénteken, a Magyar Nagydíj szombati napján is kellemes időjárás fogadta az F1-es mezőnyt. Az első szabadedzésen egyébként a Red Bull nyitott az élen, délután azonban a Mercedes vette át a vezetést, ráadásul a Red Bullnál – különösen Max Verstappen – sokat panaszkodtak az alulkormányzottságra.

Mikor kezdetét vette az utolsó tréning, a mezőny nagy része kivárt, és csak az első negyedóra végén érkezett meg a többség a pályára. Ekkor Lewis Hamilton vette át a vezetést (egy kevésbé erős körrel), ám amikor Verstappen is befejezte az első igazán gyors körét, a holland állt az élre.

36. MAGYAR NAGYDÍJ
JÚLIUS 30., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Verstappen 1:17.555
2. szabadedzés: 1. Bottas 1:17.012
JÚLIUS 31., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Hamilton 1:16.826
Időmérő: 15.00–16.00
AUGUSZTUS 1., VASÁRNAP
A verseny (70 kör, 306.63 km) rajtja: 15.00
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Augusztus 29., 15.00Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps
Szeptember 5., 15.00
Holland Nagydíj, Zandvoort
Szeptember 12., 15.00
Olasz Nagydíj, Monza

Valtteri Bottas csupán nem sokkal fél táv előtt hagyta el először a bokszutcát, de rögtön az élen nyitott. Carlos Sainz Jr. és George Russell a pálya határait feszegette – a spanyol a sikánt vágta le, míg Russell a négyes kanyarban járta meg a bukóteret. A brit versenyző csapattársával, Nicholas Latifival ennél furcsább dolog történt. A 6-os számú Williams bal első visszapillantó tükre – akárcsak Russellé Silverstone-ban – kissé betört a pályán autózva.

20 perccel a tréning vége előtt Lando Norris zárkózott fel Bottas és Verstappen mögé, míg az utóbbi csapattársa, Sergio Pérez amiatt veszített némi időt, mert szerelni kellett az autóján a DRS-t. Sainz nem sokkal később bejött Bottas és Verstappen közé, utána viszont félbe kellett szakítani az edzést.

Alig negyedórával a leintés előtt Mick Schumacher csapta a falnak a Haast a 11-es kanyarban, ami miatt lengették a piros zászlót. A tréning szűk 10 perc után folytatódhatott, ám Schumacher időmérős szereplése veszélybe került. Majdnem hasonlóan rosszul járt Antonio Giovinazzi és Lance Stroll, akik – az Alfa Romeo szerelőjének figyelmetlensége miatt – kishíján összeütköztek a bokszutcában.

Az utolsó percekben előbb Verstappen vette át a vezetést, de alig fél perccel később Hamilton el is vette tőle az első pozíciót. A hollandnak erre már nem volt válasza, így a Mercedes a harmadik szabadedzést is behúzta a Hungaroringen. Hamilton mögött Verstappen és Bottas végzett, a top 10-be még Carlos Sainz Sainz Jr., Charles Leclerc, Lando Norris, Sergio Pérez, Daniel Ricciardo, Fernando Alonso és Lance Stroll fért be.

Folytatás 15 órakor az időmérővel!

MAGYAR NAGYDÍJ, A 3. SZABADEDZÉS VÉGEREDMÉNYE
1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:16.826 átlag: 205.289 Km/ó 20 kör
2. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 1:16.914 0.088 mp h. 13
3. Valtteri Bottas finn Mercedes 1:17.055 0.229 15
4. Carlos Sainz Jr. spanyol Ferrari 1:17.497 0.671 20
5. Charles Leclerc monacói Ferrari 1:17.520 0.694 16
6. Lando Norris brit McLaren-Mercedes 1:17.772 0.946 12
7. Sergio Pérez mexikói Red Bull-Honda 1:17.917 1.091 12
8. Daniel Ricciardo ausztrál McLaren-Mercedes 1:17.942 1.116 15
9. Fernando Alonso spanyol Alpine-Renault 1:17.992 1.166 15
10. Lance Stroll kanadai Aston Martin-Mercedes 1:18.050 1.224 16
11. Pierre Gasly francia AlphaTauri-Honda 1:18.115 1.289 17
12. Esteban Ocon francia Alpine-Renault 1:18.174 1.348 15
13. Sebastian Vettel német Aston Martin-Mercedes 1:18.235 1.409 15
14. Cunoda Juki japán AlphaTauri-Honda 1:18.461 1.635 25
15. Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 1:18.683 1.857 21
16. George Russell brit Williams-Mercedes 1:18.794 1.968 14
17. Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes 1:18.821 1.995 15
18. Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 1:19.113 2.287 14
19. Mick Schumacher német Haas-Ferrari 1:19.406 2.580 15
20. Nyikita Mazepin orosz Haas-Ferrari 1:19.933 3.107 16

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik