F1: Magnussen visszatér – a Haas bejelentette Schumacher csapattársát

Vágólapra másolva!
2022.03.09. 19:12
null
Kevin Magnussen egy év kihagyás után térhet vissza a királykategóriába, ráadásul a korábbi csapatával (Fotó: Twitter)
Egy év kihagyás után visszatér a Formula–1-es mezőnybe Kevin Magnussen. A dán versenyző több évre szóló szerződést írt alá a korábbi csapatával, a Haasszal, ahol Nyikita Mazepint váltva Mick Schumacher csapattársa lesz.

 

Mint ismert, a Haas Oroszország ukrajnai inváziója miatt vált meg múlt héten a főszponzorától, az Uralkalitól, ez után pedig az istálló orosz versenyzőjének, Nyikita Mazepinnek sem volt maradása. Az amerikai csapatnak így a két téli teszt között új versenyző után kellett néznie, s bár a teszt- és tartalék versenyzőjük, Pietro Fittipaldi, illetve a Formula–1-ből az utóbbi években kiszorult Nico Hülkenberg és Antonio Giovinazzi neve is felvetődött, a döntés végül a Haas korábbi versenyzőjére, Kevin Magnussenre esett.

A 29 éves dán versenyző 2017 és 2020 között, összesen 79 futamon indult az amerikai istálló színeiben, ám a 2020-as idény végén tőle és akkori csapattársáról, Romain Grosjeantól is megváltak. Magnussen ezt követően főként az Egyesült Államokban versenyzett. Ráadásul amikor nem sokkal ezelőtt felröppent a neve Mazepin lehetséges utódjaként, bonyolította a helyzetet, hogy szerződés kötötte az IndyCarban a Chip Ganassi Racinghez, illetve a hosszútávú sportautó-világbajnokságban (WEC) a Peugeot-hoz.

A Haasnak viszont, úgy tűnik, sikerült megegyeznie az érintettekkel, így elhárult minden akadály Magnussen F1-es visszatérése előtt. Azt egyelőre nem tudni, hogy a két fél hány évre kötelezte el magát egymással, de annyi biztos, hogy Magnussennek nem csak a 2022-es idényre szavaztak bizalmat, ugyanis több szezonra szóló szerződést írt alá régi-új csapatával.

A csütörtökön kezdődő téli teszten Gene Haas tulajdonos korábbi bejelentése alapján a Haas autóját Schumacher mellett Fittipaldi vezetheti – akinek azonban ezek szerint tovább kell várnia az első teljes F1-es szezonjára –, ám azóta kiderült, hogy Magnussen is autóba ülhet az utolsó tesztnapokra. Azt már korábban tudni lehetett, hogy logisztikai problémák miatt a Haas kihagyja a csütörtöki tesztnap első felét, jelen állás szerint pedig délután Fittipaldi körözhet az autóval. Pénteken és szombaton Schumacher és Magnussen váltja egymást a volán mögött.

A bahreini tesztelés csütörtök reggel 8 órakor veszi kezdetét, a Nemzeti Sport élő szöveges közvetítésünkkel jelentkezik róla már kicsivel a kezdés előtt.

Legfrissebb hírek

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – tíz emlékezetes momentum a múltból

F1
8 perce

40. Magyar Nagydíj: nálunk is a McLaren a toronymagas esélyes

F1
3 órája

F1: párbajtőr után palacsintasütés a paddockban   

F1
4 órája

„Nem fair az összehasonlítás” – továbbra is számos elemében régebbi gép Cunoda Red Bullja

F1
13 órája

Imádják a versenyzők a felújított Hungaroringet

F1
16 órája

„Messze ez a legrosszabb pályám” – Leclerc nem tudja, miért nem megy neki a Hungaroringen

F1
17 órája

Verstappen megerősítette, hogy 2026-ban is a Red Bullnál versenyez

F1
17 órája

F1 75: Senna és az „istenek köre” az egyetlen Donington Park-i futamon

F1
17 órája
Ezek is érdekelhetik