F1: Magnussen tarolt; Russell visszaadná a Mercedest Bottasnak?

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2022.03.21. 16:34
A Ferrari kettős győzelemmel, a Red Bull nulla ponttal vágott neki a Formula–1 2022-es idényének. A nagy izgalmakat hozó Bahreini Nagydíj végén némi szerencsével Lewis Hamilton is dobogóra állhatott, aki ezzel Michael Schumacher újabb rekordját adta át a múltnak. Bár George Russell évekig várt arra, hogy a Mercedesnél versenyezhessen, ahogyan indult számára a szezon, talán nem is örült annyira, hogy a csapat éppen az idén szavazott neki bizalmat Valtteri Bottas helyett. Kevin Magnussen két héttel ezelőtt még azt sem tudta, hogy idén ismét a Formula–1-ben versenyezhet, de az első versenyén jóval több pontot szerzett a Haasnak, mint amit az amerikai istálló az elmúlt két évben összesen gyűjtött.

AZ „ÖREG” VISSZASZÓLT NORRISNAK. A Formula–1 új korszaka kezdetén Lewis Hamilton úgy döntött, hogy módosít az eddig használt lila sisakfestésén, és a 2022-es idénynek egy főként sárga színű bukósisakkal vág neki. Csakhogy az új dizájn valóban hasonlít Lando Norris fejvédőjéhez, amit a McLaren versenyzője nem is hagyott szó nélkül. Viszont valószínűleg nem erre a válaszra számított a rutinos honfitársától. AZ „ÖREG” VISSZASZÓLT NORRISNAK. A Formula–1 új korszaka kezdetén Lewis Hamilton úgy döntött, hogy módosít az eddig használt lila sisakfestésén, és a 2022-es idénynek egy főként sárga színű bukósisakkal vág neki. Csakhogy az új dizájn valóban hasonlít Lando Norris fejvédőjéhez, amit a McLaren versenyzője nem is hagyott szó nélkül. Viszont valószínűleg nem erre a válaszra számított a rutinos honfitársától.

RUSSELL NEM EBBE A MERCEDESBE VÁGYOTT. Az új szabályok alaposan megkavarták az erősorrendet, s Bahreinben kiderült, hogy a Mercedesnél már megszokott, szezon előtti „altatásnak” ezúttal bőven volt valóságalapja. Lewis Hamilton csak az ötödik, George Russell pedig a kilencedik rajthelyet szerezte meg, miközben az istállótól elküldött Valtteri Bottas közvetlenül Hamilton mögül és jóval Russell elől vághatott neki a futamnak. A Williamsnél három évig a mezőny végén csatázó versenyző végre megkapta a lehetőséget a Mercedesnél, de valószínűleg nem arra számított, hogy egyértelműen nem az övé a mezőny egyik leggyorsabb autója.

MÁSFÉL HÉT ALATT AZ ÖTÖDIK HELYIG. Nem akármilyen heteken van túl Kevin Magnussen, aki nem sokkal a bahreini teszt előtt tudta meg, hogy idén ismét F1-es versenyző lehet. Úgy tűnik, nem kellett neki túl sok idő, hogy kitapasztalja az új autókat, és a Haasnak ítélt soron kívüli tesztelési idő alatt mindenkinél gyorsabb kört rakott össze a második teszt második napján. Az idénynyitón sem kezdett rosszul, hiszen a hetedik helyre kvalifikálta magát az időmérőn, a futamon pedig az ötödik pozícióban látta meg a kockás zászlót.


A dán versenyző ezzel tíz pontot gyűjtött a csapatának egyetlen versenyen, ami azért is hatalmas jelentőségű a Haasnál, mert az istálló az előző szezont nulla ponttal a tabella utolsó helyén zárta. Sőt, amikor Magnussen legutóbb (két évvel ezelőtt) a Haasnál versenyzett, a csapattársával, Romain Grosjeannal közösen három pontig jutott az egész idényben. Nem sokan lennének most a menesztett Nyikita Mazepin helyében...


Nem Magnussen volt az egyetlen visszatérő a 2022-es szezonnyitón, ugyanis – bár csak átmenetileg – ismét a mezőny tagja volt Nico Hülkenberg. A német versenyző a koronavírusos Sebastian Vettelt helyettesítette az Aston Martinnál. Akinek hirtelen nem ugrana be Magnussen és Hülkenberg legemlékezetesebb közös jelenete, annak ajánljuk egy közel öt évvel ezelőtti cikkünket.

ERŐS KEZDÉS, SZÖRNYŰ VÉGEREDMÉNY. Így lehetne jellemezni a Red Bull bahreini hétvégéjét: tempóban egyáltalán nem voltak messze a Ferraritól, de Max Verstappennek és Sergio Péreznek is fel kellett adnia a futamot. Mindkettejük kiesését ugyanaz a meghibásodás okozta, s míg a Ferrari a maximálisan megszerezhető ponttal várhatja a folytatást, a Red Bull pont nélkül volt kénytelen távozni Bahreinből.


Viszont azzal, hogy ketten is kiestek előle, Hamilton dobogóra állhatott a szezonnyitón, ezzel pedig Michael Schumacher újabb rekordját döntötte meg. A német versenyző zsinórban 15 szezonban ünnepelhetett legalább egyszer a dobogón, Hamiltonnak ez viszont már a 16. idényében is sikerült. A brit pilóta ráadásul az első versenyző lett a Formula–1 történetében, aki 250 versenyen végzett pontszerző helyen. Mindezt úgy, hogy a nagy rivális Red Bull nullázott Bahreinben...


ÚJABB FERRARI-KORSZAK VESZI KEZDETÉT? Bár a Formula–1 valaha volt legsikeresebb csapatának a mai napig a Ferrari számít, nem mostanában láthattunk olyat, hogy a maranellói istálló ennyire eredményesen kezd meg egy szezont. Persze Michael Schumacher sikerei sosem merülnek feledésbe, és sok Ferrari-rajongónak okozhatott néhány nosztalgikus pillanatot Leclerc-ék vasárnapi diadala.

@nemzeti_sport Leclerc-ék egy pillanatra felidézték a Ferrari legendás korszakát! #charlesleclerc #carlossainz #f1 #formula1 #foryou #fyp #nekedbe #nso original sound - Nemzeti Sport

A Ferrari egyébként 45 futamos nyeretlenségi sorozatot szakított meg Bahreinben, legutóbb még 2019-ben, Szingapúrban intette le az akkor még a Ferrari színeiben versenyző Sebastian Vettelt az első helyen a kockás zászlót. Ennél csak egy hosszabb futamsiker nélküli időszak volt az istálló történetében – az 1990-es Spanyol és az 1994-es Német Nagydíj között 59 futam telt el úgy, hogy nem ünnepelhetett a dobogó legtetején Ferrari-versenyző.

DE AMI AZ EGYIK CSAPATNAK FELEMELKEDÉS... A nagy múltú, patinás istállók közül azonban nem mindenkinek indult jól az év. Noha a barcelonai teszten magabiztosan teljesített a McLaren, Bahreinben már a második teszten is bőven volt problémája, amit közel sem sikerült teljesen megoldania az első versenyig. Daniel Ricciardo ráadásul nemrég esett át a koronavírus-fertőzésen, ami szintén nem kedvezett a McLarennek, ez pedig ahhoz vezetett, hogy az ausztrál versenyző és Lando Norris messze a pontszerző helyektől volt kénytelen csatázni az idénynyitón.

BAHREINI NAGYDÍJ, A VERSENY VÉGEREDMÉNYE
1.
Charles Leclerc
monacói
Ferrari
2. Carlos Sainz spanyol Ferrari 5.598 mp h.
3. Lewis Hamilton brit Mercedes 9.675 mp h.
4. George Russell brit Mercedes 11.211 mp h.
5. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 14.754 mp h.
6. Valtteri Bottas finn Alfa Romeo-Ferrari 16.119 mp h.
7. Esteban Ocon francia Alpine-Renault 19.423 mp h.
8. Cunoda Juki japán AlphaTauri-Honda 20.386 mp h.
9. Fernando Alonso spanyol Alpine-Renault 22.390 mp h.
10. Csou Kuan-jü kínai Alfa Romeo-Ferrari 23.064 mp h.
11. Mick Schumacher német Haas-Ferrari 32.574 mp h.
12. Lance Stroll kanadai Aston Martin-Mercedes 45.873 mp h.
13. Alexander Albon thaiföldi Williams-Mercedes 53.932 mp h.
14. Daniel Ricciardo ausztrál McLaren-Mercedes 54.975 mp h.
15. Lando Norris brit McLaren-Mercedes 56.335 mp h.
16. Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes 1:01.795 p h.
17. Nico Hülkenberg német Aston Martin-Mercedes 1:03.829 p h.
18. Sergio Pérez mexikói Red Bull-Honda 1 kör h.
19. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 3 kör h.
FELADTÁK megtett körök kiesés oka
Pierre Gasly francia AlphaTauri-Honda 44 feladta
A VB ÁLLÁSA
PILÓTÁK GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS LEGGYORSABB KÖRÖK PONT
1. Charles Leclerc 1 1 1 1 26
2. Carlos Sainz 1 1 18
3. Lewis Hamilton 1 1 15
4. George Russell 1 12
5. Kevin Magnussen 1 10
6. Valtteri Bottas 1 8
7. Esteban Ocon 1 6
8. Cunoda Juki 1 4
9. Fernando Alonso 1 2
10. Csou Kuan-jü 1 1
KONSTRUKTŐRÖK
1. Ferrari 44
2. Mercedes 27
3. Haas-Ferrari 10
4. Alfa Romeo-Ferrari 9
5. Alpine-Renault 8
6. AlphaTauri-Honda 4
7. Aston Martin-Mercedes 0
8. Williams-Mercedes 0
9. McLaren-Mercedes 0
10. Red Bull-Honda0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik