F1: leváltotta Michael Masi sportigazgatót az FIA elnöke

Vágólapra másolva!
2022.02.17. 14:42
null
Masi három évig volt az F1 versenyigazgatója (Fotó: Getty Images)
A Nemzetközi Automobil-szövetség tavaly decemberben megválasztott elnöke, Muhammed ben Szulajem az FIA hivatalos honlapján megjelent közleményben jelentette be, hogy a 2022-es idényben már nem Michael Masi lesz a Formula–1-es nagydíjak versenyigazgatója. Az ausztrál szakember távozásával az F1-es futamok eddig megszokott versenyirányítási rendszerét teljesen átdolgozzák – közölte ben Szulajem.

Az FIA hivatalos honlapján megjelent közleményből kiderül, hogy ben Szulajem elnök törekvése szerint a 2022-es idényben több versenyigazgató is lesz a Formula–1-es versenysorozatban.

Az FIA F1-es szakbizottsága a héten Londonban tartott ülésén szóba került az előző idényben rendszerint kritikák kereszttüzébe kerülő Michael Masi sportigazgató teljesítményének értékelése, és végül úgy határoztak, leváltják az ausztrál szakembert, sőt, eltávolításával a klasszikus, egyszemélyi versenyigazgatói poszt is megszűnik.

„A 2022-es szezontól két állandó versenyigazgatója lesz a Formula–1-nek: Niels Wittich, a német túraautó-bajnokság (DTM) és Eduardo Freitas, a hosszútávú sportautó-világbajnokság (WEC) jelenlegi versenyigazgatója. Mellettük tanácsadóként a hetvenhárom éves Herbie Blash kap szerepet” – jelentette be ben Szulajem.

Blash 2016-os visszavonulásáig Charlie Whiting mellett már dolgozott hasonló szerepkörben. Az elképzelések szerint Wittich és Freitas egymást váltva látják majd el a feladatukat.

Az FIA elnöke további változtatásokat is bejelentett a versenyirányítást érintően: a labdarúgásban működő VAR mintájára létrehoznak egy virtuális versenyigazgatóságot, amely az FIA irodáinak egyikében, a pályától távol kap helyet, s való idejű kapcsolatban lesz az éppen szolgálatban lévő versenyigazgatóval, akinek döntéshozatalát a legmodernebb technika használatával igyekeznek segíteni.

Fontos változás az is, hogy a következő idénytől a versenyigazgatókkal folytatott közvetlen rádióbeszélgetéseket nem teszik ki élő adásba, hogy ezzel is védjék a versenyigazgatót a nyomástól és elősegítsék a megfontolt és higgadt döntéshozatalt – ettől függetlenül kérdezni még mindig lehet tőle, de csak meghatározott keretek között.

Az új idény rajtjára a lekörözöttek biztonsági autós fázis alatti elengedésére vonatkozó szabályokat is átdolgozzák – ám ennek részletei egyelőre nem derültek ki.

„A leváltott Masi a nemzetközi szövetségen belül kap majd új pozíciót” – közölte ben Szulajem.

Legfrissebb hírek

Az FIA elutasította a Red Bull óvását; Norris büntetést kapott – hivatalos

F1
2 órája

„Csodálatos érzés visszatérni a dobogó felső fokára” – a Mercedes tovább vinné a lendületet

F1
4 órája

A Red Bull óvást nyújtott be a győztes Russell ellen – hivatalos

F1
5 órája

„Csakis magamat hibáztathatom” – Norris elnézést kért a McLarentől és Piastritól is

F1
6 órája

Lawson és Gasly is csak a bokszutcából indul Montrealban

F1
10 órája

Russell nyert, Antonelli először dobogón; a két McLaren összeütközött Kanadában

F1
10 órája

Leclerc az elpuskázott pole pozíció miatt bosszankodott; Hamilton szerint az első sor is elérhetetlen volt

F1
15 órája

„Teljes időpazarlás, nagyon gyerekes!” – Verstappent felbosszantották az időmérő után

F1
17 órája
Ezek is érdekelhetik