F1: lehullt a lepel a McLaren új autójáról is – képek

B. Ö. B.B. Ö. B.
2022.02.11. 20:46
null
Íme, a McLaren 2022-es versenyautója (Fotók: mclaren.com)
A mezőnyből negyedikként a McLaren is leleplezte a 2022-es autóját, amely az MCL36-os kódjelet kapta, s amellyel idén is Lando Norris és Daniel Ricciardo képviseli a patinás brit istállót.

 

A Haas múlt heti, a Red Bull szerdai és az Aston Martin csütörtöki autóbemutatója után a McLarenen volt a sor, hogy leleplezze a 2022-es konstrukcióját. Ahogyan az előző napokban a többiek, a brit alakulat is egy nagyobb szabású, online követhető eseményen mutatta meg a nagyvilágnak az MCL35-ös utódját.

A gárda ráadásul nemcsak az F1-es részlegének szentelte ezt az eseményt, ugyanis idén az IndyCarban és az Extreme E-ben is jelen lesz, így a királykategóriás négykerekű leleplezése előtt megszólaltak többek között a csapatot a további sorozatokban képviselő versenyzők is.

Némi e-sportos „kitérő" után következhetett a Formula–1-es autó leleplezése, vagyis előtte még néhány szó a pilótáktól. Ami a felállást illeti, nem történt változás a tavalyi évhez képest – Daniel Ricciardo a második, Lando Norris pedig már a negyedik idényét kezdi meg a wokingiaknál. Sőt, az utóbbi szerződését éppen a napokban hosszabbították meg, amely értelmében Norris egészen a 2025-ös szezon végéig a McLaren kötelékében marad.

 

A 2022-eskonstrukcióaz MCL36-as nevet kapta, és például a Red Bull-lal ellentétben többet mutattak meg abból, milyen is lesz, amikor az első teszten pályára gurul, vagyis nemcsak arra derült fény, hogy milyen festéssel vág neki az új korszaknak a McLaren.

 

A McLaren 2021-ben nagy csatát vívott a Ferrarival a konstruktőri bajnokság harmadik helyéért, amiről végül lemaradt, de így is a középmezőny egyik legerősebb csapatának mondhatta magát. Idén a cél természetesen az lehet, hogy Norrisék még előrébb küzdjék magukat a mezőnyben.

Most jön néhány nap szünet az autóbemutatókat illetően, legközelebb az AlphaTauri mutatja meg a négykerekűjét február 14-én.

CSAPAT
DÁTUM
MERCEDES
Február 18.
FERRARIFebruár 17.
RED BULL-HONDAA Red Bull leleplezte Verstappenék 2022-es autóját
ALPINE
Február 21.
HAAS-FERRARI A Haas bemutatta a 2022-es autóját
MCLAREN-MERCEDESLehullt a lepel a McLaren új autójáról is
ASTON MARTIN-MERCEDES
Megérkezett az új Aston Martin
ALFA ROMEO-FERRARI
Február 27.
ALPHATAURI-HONDA
Február 14.
WILLIAMS-MERCEDESFebruár 15.

 

Legfrissebb hírek

„Mintha kést döfnének a szívembe” – Norrist elborzasztotta a McLaren hátránya Bakiban

F1
2 órája

Russell vezérletével a Mercedes kettőse a leggyorsabb a második azeri edzésen

F1
7 órája

Russell nyitott az élen Azerbajdzsánban; Antonelli alatt megadta magát a Mercedes a nyitányon

F1
10 órája

Antonelli a vb-cím felé robog, Verstappen Azerbajdzsánban térhet vissza a dobogó tetejére

F1
Tegnap, 16:02

Rövidebbek lesznek az F1-es futamok a jövő évtől

F1
2026.09.22. 11:19

Visszatért a Red Bullhoz Isack Hadjar – hivatalos

F1
2026.09.22. 10:53

Mikor áll végre Verstappen újra a dobogó tetején?

F1
2026.09.19. 09:06

Égető kérdés a Ferrarinál: hol az időmérős tempó?

F1
2026.09.18. 14:07