F1: anyukája miatt sietett ki Alonso a rommá tört autóból – videó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.20. 08:48
Fernando Alonso hálás az FIA-nak, hogy ép bőrrel megúszta a kettős Mercedes-győzelemmel véget érő Ausztrál Nagydíj 17. körében történt balesetét. A kétszeres világbajnok spanyol az Esteban Gutiérezzel történt ütközése után édesanyja miatt igyekezett mielőbb kiszállni az autójából.

Az ijesztő baleset helyszínét mindkét pilóta a saját lábán hagyta el, szinte első dolguk volt meggyőződni a másik testi épségéről. ijesztő baleset helyszínét mindkét pilóta a saját lábán hagyta el, szinte első dolguk volt meggyőződni a másik testi épségéről.

„Hatalmas baleset volt. Próbáltam Gutiérrez szélárnyékából támadni, de úgy alakult néhány dolog, hogy összeért a két autó – mondta Alonso, aki az FIA adatai szerint jó harminc méterrel később lépett a fékre, mint a Haas mexikói pilótája. – Nagyon szerencsés vagyok, hogy most itt beszélgethetünk, hálás vagyok, hogy ennyire nagy figyelmet szentelnek a biztonság növelésére. Ennek köszönhetem, hogy életben vagyok. Köszönet az FIA-nak. Igyekeztem minél gyorsabban kiszállni az autóból, mert tudtam, hogy édesanyám nézi a versenyt a tévében."

„Most jól vagyok, a térdem kicsit fáj, lehet, hogy holnap reggel rosszabb lesz, majd megmondom. Furcsa volt, az autóban minden lassabbnak tűnik, mint kívülről, csak az eget, aztán a földet, majd megint az eget láttam, fogalmam sem volt, merre repülök. Jó messzire voltam a pályától, azt sem tudtam pontosan, hol vagyok, szokatlan szemszög ez versenyzőként” – tette hozzá Alonso.

Bár Alonso a baleset helyszínén kicsit mérgesnek tűnt Gutiérrezre, első nyilatkozataiban nem akarta a mexikóira kenni a történteket, pedig a Haas pilótája balra kormányozta autóját, amikor Alonso éppen onnan támadott.

„Versenybaleset volt. Mindketten akartuk a pozíciót, és néha hajlamos elfelejteni az ember, hogy háromszáznál a legkisebb koccanásnak is súlyos következményei lehetnek – mondta a spanyol. – Azért vagyok csalódott, mert a biztató előjelek ellenére nem sikerült pontot szereznünk, és a motor is tönkrement, máris kell helyette egy új."

A baleset felvétele

Legfrissebb hírek

A Racing Bulls különleges festést használ a Brit Nagydíjon – képek

F1
19 órája

F1 75: egy körön múlt Jim Clark címvédése 1964-ben Mexikóban

F1
20 órája

A Red Bull nem aggódik Verstappen távozása miatt

F1
2025.07.01. 19:45

F1 75: Spában vette kezdetét Jim Clark 1963-as dominanciája

F1
2025.07.01. 11:54

„A kipufogójával szeretkezik körről körre” – Hornert lenyűgözi a McLaren

F1
2025.06.30. 14:34

Két helyszín, három teszt és egy szombati futam – az F1 több bejelentést tett 2026 kapcsán

F1
2025.06.30. 12:53

„Olyan volt, mintha a világbajnoki címért küzdene!” – Bortoleto azt hitte, kíméletesebb lesz vele Alonso

F1
2025.06.30. 12:27

F1 75: Jim Clark beragadt a rajtnál, Graham Hill egérutat nyert a vb-csatában

F1
2025.06.30. 12:04
Ezek is érdekelhetik