F1: idén nem lesz futam a Hockenheimringen

2020.07.23. 19:39
null
A Hockenheimring idén nem fogadja a mezőnyt (Fotó: AFP)
A koronavírus-járvány miatt csak július elején kezdődött meg a Formula–1-es idény, és a versenynaptárat a vírushelyzetre reagálva menet közben alakítják, így egyelőre csupán szeptember végéig tart és 10 futamból áll az idei világbajnokság programja. Ezért állandóan zajlik a találgatás, hogy mikor és melyik helyszín fogadja majd még a mezőnyt. Csütörtökön aztán kiderült egy újabb pályáról, hogy biztosan nem rendez idén futamot.

A teljes idei versenynaptár továbbra sem készült még el, ám az immár kiderült, hogy a korábbi pletykákkal ellentétben a Hockenheimringen ez évben biztosan nem lesz verseny. Az ok egyszerű: nem lehet garantálni, hogy elegendő néző legyen a helyszínen, így nem éri meg megrendezni a futamot.

A szigorú helyi korlátozások tiltják az 500 főnél nagyobb tömeget vonzó rendezvények megtartását, vagyis gyakorlatilag nézők nélkül kellene sort keríteni a nagydíjra.

„Anyagi szempontból nézve kevésbé vagyunk vonzóak a Formula–1 számára, mint más pályák, ahol több néző előtt lehet versenyt rendezni, ezért nem is tudtunk versenyképes ajánlatot felmutatni a jogtulajdonosok felé. Így kijelenthető, hogy idén nem lesz F1-es viadal nálunk” – fogalmazott Jorn Teske, a Hockenheimring ügyvezető igazgatója az autosport.com-nak.

Ugyanakkor a lap szerint nem elképzelhetetlen, hogy egy olyan pálya adhat otthont futamnak, amely eddig nem volt a képben, és az eredeti versenynaptárban sem szerepelt. A Nürburgringről van szó, amelyen legutóbb 2013-ban volt F1-es GP.

 

 

Legfrissebb hírek

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
2026.08.09. 14:09

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

Eddig Kimi Antonelli a legnagyobb nyertese, míg George Russell a vesztese az F1-es idénynek

F1
2026.08.07. 09:30

Magyar Nagydíj: méltó a kerek évfordulóhoz – Formula–1-es képösszeállítás

Képes Sport
2026.08.01. 16:10

Kimi Antonelli: a semmiből az F1 csúcsára!

F1
2026.08.01. 09:45

Népsport: Lángok közt született legenda

Népsport
2026.08.01. 09:08

Keresztes Krisztián: Eltipornak, ha nem vagyunk elég gyorsak és erősek

Légiósok
2026.07.30. 13:50

Európában zárulhat az idei F1-es szezon, jövőre is 24 futammal terveznek

F1
2026.07.29. 19:18