F1: hamarosan megérkeznek a Williams jelentős fejlesztései

2019.05.30. 17:32
null
Claire Williams már látja a fényt az alagút végén (Fotó: AFP)
A Williams továbbra is pont nélkül áll, miközben jelentős a grove-iak lemaradása. A helyettes csapatfőnök, Claire Williams azonban már látja a fényt az alagút végén, hiszen rövidesen frissítések érkeznek az FW42-esre. 

 

Hiába fejezte be mind a hat eddigi versenytGeorge RussellésRobert Kubica,egyikük sem futott a 12. helynél előkelőbb helyen egyetlen kör erejéig sem a futamon, míg rajtuk kívül minden csapat mindkét versenyzője teljesített kört a top 10-en belül. Az egyedüliként pont nélkül álló alakulat így az utolsó helyen szerénykedik a konstruktőri vb-összetettben, míg a kilencedik Alfa Romeo már 13 pontot gyűjtött össze.

„Lehet, hogy lassú a fejlődés, ám mindannyian tudjuk, hogy időbe telik növelni az autó teljesítményét. A gyárban kemény munka folyik, de ennek az eredményét még nem feltétlenül látják az emberek. Az aerodinamikai részlegen dolgozók javulást értek el a szélcsatornában, ésezeket az újításokat az elkövetkező hetekben-hónapokban folyamatosan hozni fogjuk a versenyekre, és jelentős előrelépést várunk tőlük"– jelentette ki Claire Williams, a team helyettes csapatfőnöke.

„Sosem adjuk fel, bárhol is álljunk. Egyszerűen nem ilyen a hozzáállásunk.Nem dobunk el mindent csak azért, mert nem teljesítünk jól.A következő két idényt úgymond egyben nézzük, és a folyamatos fejlődés a cél. Versenyről versenyre haladunk, és ez most is látszik, hiszen csökkentjük a hátrányunkat az előttünk álló csapathoz képest, és remélhetőleg így is fogjuk folytatni"– tette hozzá.

Legfrissebb hírek

Gazdálkodj okosan! – főszerepben az elektromos energia az új F1-szezon előtt

Képes Sport
2026.02.25. 16:45

Magyar aerodinamikai mérnöke lett a Mercedesnek

F1
2026.02.25. 13:21

A Mercedes és a Ferrari a két legyőzendő csapat – McLaren

F1
2026.02.25. 11:34

Lewis Hamilton: Őrületes szezon lesz

F1
2026.02.22. 11:00

A Ferrari állva hagyta a mezőnyt az utolsó tesztnapon; az Aston Martin mért kört sem futott

F1
2026.02.20. 17:05

Antonelli a leggyorsabb az utolsó előtti tesztnapon; az Aston Martin megint megadta magát

F1
2026.02.19. 17:05

Russell egy századdal előzte meg Piastrit; a Red Bull, az Aston Martin és a Ferrari is időt vesztett az 1. tesztnapon

F1
2026.02.18. 17:05

Megvédték a versenymérnököt cserélő Lewis Hamiltont

F1
2026.02.18. 07:56
Ezek is érdekelhetik