V. J. 2021.09.23 11:18 Frissítve: 2021.09.23 11:58

F1: ezzel a párossal vág neki a következő idénynek a Haas

A Haas Formula 1-es csapata a következő, 2022-es idényben is Mick Schumacherrel és Nyikita Mazepinnel fog szerepelni – jelentette be a csapat hivatalos honlapján.

 

Mazepin és Schumacher együtt folytatja (Fotó: AFP, archív)

 

„Szerettünk volna biztosítani a folytonosságot a volán mögött 2022-re és így örömmel erősíthetem meg, hogy Mick Schumacher és Nyikita Mazepin is a Haas versenyzője marad” – nyilatkozta Günther Steiner csapatfőnök az istálló honlapjának.

A hosszabbítás kapcsán a két versenyző is megszólalt.

„Azzal, hogy az F1 mezőnyének tagja vagyok, az álmomat élem meg. Az első év a Haasszal együtt nagyon izgalmas és tanulságos volt, és biztos vagyok benne, hogy minden tapasztalatot, amit szereztem, fel tudok használni a következő év során. Az új technikai előírások, a csapatunk lenyűgöző ambíciói és a Ferrari támogatása – azt hiszem, hogy ezek közelebb visznek minket majd a mezőnyhöz 2022-ben, és pontokért tudunk harcolni. Alig várom, hogy egy erősödő csapat tagja lehessek, és minden tőlem telhetőt megteszek, hogy előrelépjünk. Végezetül szeretném megköszönni a Ferrari Pilóta Akadémiának a bizalmat, amelyet továbbra is megad nekem, és azt a támogatást, amelyben az eddigi évek során részesültem” – nyilatkozta Mick Schumacher. Pilótatársa, Nyikita Mazepin szintén nagyon várja a következő évet.

„Nagyon izgatott vagyok a jövő év, az új autó iránt, egyszerűen csak azért, hogy lehetőséget kapjak a Haas csapatával való közös fejlődésre. Úgy vélem, jövőre erősek leszünk” – zárta szavait az orosz versenyző.

A 2022-ES RAJTLISTA
rajtszámnév (nemzetiség)
csapat
motor
44
Lewis HAMILTON (brit)
Mercedes Mercedes
63
George RUSSELL (brit)
Mercedes Mercedes
55Carlos SAINZ Jr. (spanyol) Ferrari Ferrari
16Charles LECLERC (monacói) Ferrari Ferrari
33 Max VERSTAPPEN (holland) Red Bull Honda
11 Sergio PÉREZ (mexikói)Red Bull Honda
5
Sebastian VETTEL (német) Aston Martin Mercedes
18
Lance STROLL (kanadai)
Aston MartinMercedes
23
Alexander ALBON (thaiföldi)
Williams Mercedes
6
Nicholas LATIFI (kanadai)
Williams Mercedes
14Fernando ALONSO (spanyol)
AlpineRenault
31Esteban OCON (francia)AlpineRenault
22CUNODA Juki (japán)AlphaTauriHonda
10Pierre GASLY (francia)AlphaTauriHonda
9
Nyikita MAZEPIN (orosz) Haas Ferrari
47
Mick SCHUMACHER (német) Haas Ferrari
3
Daniel RICCIARDO (ausztrál) McLarenMercedes
4Lando NORRIS (brit)McLarenMercedes
77
Valtteri BOTTAS (finn) Alfa Romeo Ferrari
?
?
Alfa Romeo Ferrari

 

2021.10.24 19:39:09

F1 H. L.

A brit pont az utolsó körben ért fel egy másodpercen belülre a riválisához képest, ám előzni már nem tudott.

2021.10.23 22:04:55

F1 H. L.

A holland több mint két tizedet adott az utolsó pillanatban nagyot javító Hamiltonnak.

2021.10.23 19:16:58

F1 H. L.

A mexikói mögött Sainz és Verstappen alkotta az első hármast a harmadik szabadedzésen.

2021.10.22 20:22:39

F1 B. Ö. B.

A második helyen Lando Norris végzett, majd a Mercedes párosa következett.

2021.10.22 14:46:59

F1 B. Ö. B.

Az ismét rajtbüntetéssel sújtott Bottas vezérletével eddig a címvédő istálló a leggyorsabb Austinban.