F1: „Egy igazi ferraris” - 15 ezren búcsúztatták Massát; fotók

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.11. 09:27
null
A Ferrari alkalmazottai búcsúztatják Massát (Fotók: MTI)
Tizenötezren búcsúztatták Felipe Massát, a Ferrari Formula–1-es istállójától idény végén távozó brazil pilótát Mugellóban.

A Ferrari a szokásos év végi World Finals nevű rendezvényét használta fel az idény végén távozó Massa búcsúztatására. A vezetőkön, mérnökökön és szerelőkön kívül is nagy tömeg látogatott ki az eseményre, vasárnap tizenötezren köszöntötték a brazil pilótát.

Massa 2006 óta tartozik a maranellói csapat kötelékébe, az idény végén azonban távozik, helyére Kimi Räikkönen, a Lotus finn versenyzője érkezik. A nyolc év alatt 11 futamon győzött, valamint 2008-ban majdnem megnyerte a világbajnoki pontversenyt is, de végül drámai körülmények között másodikként zárt.

„Egy igazi ferraris" – jellemezte Massát Luca di Montezemolo, a Ferrari elnöke.

„Szép pillanatokat éltünk meg közösen, míg voltak nehéz időszakok is, gondolok elsősorban a budapesti balesetre. Nagyon sűrű évek vannak mögöttünk, amelyekért szeretnék nyilvánosan is köszönetet mondani. Eljött az idő a váltásra és hogy új motivációt találjon. De Felipe már mindig a Ferrari történelmének része lesz. Sok sikert kiívánok neki, kezdve az idény utolsó két versenyével" – tette hozzá a sportvezető.

Legfrissebb hírek

„Nagyon szomorú vagyok” – Hamilton elütött egy mormotát a kanadai versenyen

F1
9 órája

Az FIA elutasította a Red Bull óvását; Norris büntetést kapott – hivatalos

F1
17 órája

„Csodálatos érzés visszatérni a dobogó felső fokára” – a Mercedes tovább vinné a lendületet

F1
20 órája

A Red Bull óvást nyújtott be a győztes Russell ellen – hivatalos

F1
21 órája

„Csakis magamat hibáztathatom” – Norris elnézést kért a McLarentől és Piastritól is

F1
22 órája

Lawson és Gasly is csak a bokszutcából indul Montrealban

F1
Tegnap, 19:34

Russell nyert, Antonelli először dobogón; a két McLaren összeütközött Kanadában

F1
Tegnap, 19:29

Újabb Ferrari-siker: Robert Kubicáék nyerték meg a Le Mans-i 24 órást

Egyéb autó-motor
Tegnap, 16:34
Ezek is érdekelhetik