F1: Ricciardo az év végén távozik a McLarentől – hivatalos

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2022.08.24. 16:41
null
A vártnál jóval kevésbé volt sikeres Ricciardo számára a McLaren-kaland (Fotó: Getty Images)
Megtörtént a sokak által már régóta várt bejelentés: Daniel Ricciardo a 2022-es évadot követően távozik a McLaren F1-es csapatától. Helyét az Alpine ülését elutasító Oscar Piastri veheti át Lando Norris mellett. 


A Daniel Ricciardo és az istálló által kiadott közlemény szerint a szakítás közös megegyezés eredménye, melynek során a felek 15 millió dollár kifizetése révén semmisnek tekintik a szerződés 2023-as opcionális meghosszabbítását.

A 33 éves versenyző 2020-ban érkezett az angol csapathoz, de eddigi 35 futama során még úgy sem nyújtott meggyőző teljesítményt, hogy tavaly szeptemberben győzött Monzában, ezzel 2012 óta az első diadalához segítette a McLarent.

Ricciardo az idén egyszer állt dobogóra, és 19 pontot gyűjtött, míg brit csapattársa, Lando Norris egy dobogós hely mellett 76 pontot szerzett.

Az ausztrált várhatóan 21 éves honfitársa, a tavaly Formula–2-es bajnok Oscar Piastri válthatja a wokingiaknál – őt az Alpine-nál egyszer már bejelentették, ám elutasította azt az ajánlatot.


(MTI)

Legfrissebb hírek

Alonso autóba ül a második edzésen a Hungaroringen

F1
4 órája

Alonso hátpanaszok miatt nem vesz részt a Magyar Nagydíj első edzésén

F1
9 órája

F1: párbajtőr után palacsintasütés a paddockban   

F1
14 órája

„Nem fair az összehasonlítás” – továbbra is számos elemében régebbi gép Cunoda Red Bullja

F1
23 órája

Imádják a versenyzők a felújított Hungaroringet

F1
Tegnap, 18:49

„Messze ez a legrosszabb pályám” – Leclerc nem tudja, miért nem megy neki a Hungaroringen

F1
Tegnap, 17:54

Verstappen megerősítette, hogy 2026-ban is a Red Bullnál versenyez

F1
Tegnap, 17:46

Norris visszavágna a tavalyi elbukott győzelem után; a Ferrari újra dobogóra állna – az eső bolondíthatja meg a 40. Magyar Nagydíjat?

F1
2025.07.30. 15:39
Ezek is érdekelhetik