F1: Bottas egy méhet, Hamilton a sportfelügyelőket hibáztatja

Börzöli BernadettBörzöli Bernadett
Vágólapra másolva!
2020.09.27. 17:16
null
Bottas úgy véli, egy méhen múlt, hogy nem sikerült a rajtnál megelőznie Hamiltont (Fotó: AFP)
Valtteri Bottas győzelmével ért véget az F1-es Orosz Nagydíj Szocsiban. A Mercedes versenyzője részben a márkatárs Lewis Hamilton büntetései miatt vette át a vezetést a futam harmadánál, és a finn mellett Max Verstappen is örülhet a brit vb-éllovas szerencsétlenségének. Sőt, a Red Bull pilótája azzal viccelődött, hogy meghívja egy italra a sportfelügyelőket, akik Hamilton szerint szándékosan próbálták visszafogni őt a büntetésekkel. Az ítéletet Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke is túl szigorúnak tartja, Charles Leclerc pedig nem érti, mitől sikerült előrelépnie a Ferrarinak Szocsiban.

 

Valtteri Bottas kis híján már a rajtnál megelőzte Lewis Hamiltont, a győzelemre azonban akkor lett igazán nagy esélye, amikor a csapattársát megbüntették. Onnantól kezdve, hogy Bottas az élre állt, megállíthatatlan volt, és magabiztosan aratta szezonbéli második diadalát az Orosz Nagydíjon.

„Már a rajtnál megpróbáltam elmenni Lewis mellett, mert tudtam, hogy az lesz az első lehetőségem rá – emlékezett vissza a kilencszeres futamgyőztes finn. – Végül megelégedtem a második hellyel, mert egy hatalmas méh vagy valami hasonló csapódott a sisakrostélyomnak közvetlenül a féktáv előtt, így nem igazán láttam, hogy mikor kellene fékeznem, és egy kicsit túlcsúsztam. Tudtam, hogy hosszú lesz a verseny, és hogy mivel a közepes gumikon voltam, lesz még néhány lehetőségem. Aztán Lewist megbüntették, és amikor kijött előlem, éreztem, hogy a tempóm nagyon jó. Ezután mindent az irányításom alatt tudtam tartani.”

Nem sikerült túl jól a rajt Max Verstappen számára, de főként Hamilton büntetéseinek köszönhetően a Red Bull versenyzője végül a második pozícióban látta meg a kockás zászlót Szocsiban. Verstappen elismerte, hogy nem reméltek sokat a futam előtt, így kifejezetten örül annak, hogy nem csak a dobogó legalsó fokára állhatott fel.

„Erről a pályáról tudni, hogy a Mercedesnek fekszik, a tavalyi évet leszámítva mindig dominált itt – mondta a holland versenyző a szocsi aszfaltcsíkról. – A közepes gumikon nem igazán tudtam felvenni a versenyt és támadásokat indítani. De a kerékcserém gyorsra sikerült, a szerelőink nagyon jók ebben. Utána rendben volt a sebességem, és bár veszítettünk egy keveset az egyenesekben, így is jó célba érni hét vagy nyolc másodperces hátrányban egy olyan pályán, amelyről tudtuk, hogy nem leszünk versenyképesek rajta. A végén megpróbáltam megszerezni a bónuszpontot, végül azonban lemaradtam róla. Elégedett vagyok, mert normál esetben csak a harmadik helyért csatázhatunk, úgyhogy megpróbáljuk átmenteni ezt a formát a szezon hátralévő részére.”

7. OROSZ NAGYDÍJ
SZEPTEMBER 25., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Bottas 1:34.923
2. szabadedzés: 1. Bottas 1:33.519
SZEPTEMBER 26., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Hamilton 1:33.279
Időmérő: 1. Hamilton 1:31.304
SZEPTEMBER 27., VASÁRNAP
A verseny: 1. Bottas, 2. Verstappen, 3. Hamilton
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Október 11., 14.10Eifel Nagydíj, Nürburgring
Október 25., 14.10
Portugál Nagydíj, Portimao
November 1., 13.10Emilia Romagna-i Nagydíj, Imola

Verstappen Hamilton büntetéseire és a pluszban kiosztott két büntetőpontra is kitért, hiszen a brit időbüntetése nagyban segített neki abban, hogy a vártnál kissé jobb eredményt érjen el Szocsiban.

„Ha balesetet okozol, akkor kapsz érte büntetőpontokat, ám Lewis ezt nem szándékosan tette. A pályánál megpróbálok olyan messze maradni a sportfelügyelőktől, amennyire csak lehet, de a hotelben vagy egy bárban talán összefutok majd velük" – viccelődött a holland versenyző.

Már a start előtt sejteni lehetett, hogy nem éppen egyszerű futam elé néz Lewis Hamilton, akit azért vizsgáltak a sportfelügyelők, mert a kivezető köre előtt nem az erre kijelölt területen végzett rajtpróbát. A pole pozícióból induló Mercedes-versenyzőt végül meg is büntették az esetért, ráadásul nem egy, hanem rögtön két büntetést is kapott ugyanolyan szabálytalanságért. Hamilton szerint nevetséges az ítélet, és a felügyelőbizottságnak egyszerűen az volt a célja, hogy visszafogják őt.

„Biztos vagyok benne, hogy korábban még senki sem kapott két, öt másodperces időbüntetést ennyire nevetséges okból – mondta Hamilton az ítéletről. – Senkit sem sodortam veszélybe, milliónyi pályán csináltam ilyet az évek során, és senki sem kérdőjelezte meg. Nyilván eltúlozták a büntetést, de számítottunk rá. Olyan, mintha meg akarnának állítani engem. De rendben van, koncentráltnak kell maradnom, aztán meglátjuk, mi lesz.”

A leintést követően Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke is kitért az istálló Szocsiban mutatott teljesítményére.

„Az eredmény nagyszerű, Valtteri briliánsan vezetett ma. Nem hibázott, és a gumikkal is jól bánt – mondta Wolff, majd kitért Hamilton büntetéseire is. – A sportfelügyelők azt mondták, hogy nem olyan helyen végezte el a próbarajtot, ahol normál esetben szokták a versenyzők, s ezzel én is egyetértek. Viszont a szabálykönyvben az olvasható, hogy a próbarajtot a vonal után, a jobb oldalon kell elvégezni, Lewis pedig ezt tette. A szabályt különböző módokon lehet értelmezni, és rá kell jönnünk, hogy mi a csapatnál miért hibáztunk ebben. Lewist már sok csapás érte az életben, és mi mindannyian túl szigorúnak tartjuk ezt az ítéletet. Ettől függetlenül elégedettnek kell lennünk az első és a harmadik helyezéssel. Örülök Valtterinek, hiszen egy győzelem már csak győzelem.”

A hatodik helyen intette le a kockás zászló Charles Leclerc-t, aki kissé bizonytalanul áll a Ferrari fejlődéséhez. A monacói ugyanis nem érti, hogy minek köszönhetően voltak sokkal versenyképesebbek, mint az előző, mugellói futamon, de természetesen örül a Szocsiban elért eredményének.

„Nagyon elégedett vagyok a mai nappal. Persze továbbra is nehéz örülni egy hatodik helyezésnek, de sajnos ez van – vallotta be Leclerc. – A lehető legtöbbet kihoztuk a mai napból. Tegnap csalódott voltam az időmérő miatt, most viszont úgy gondolom, hogy nem is alakulhattak volna jobban a dolgok, még akkor sem, ha jobban sikerül az időmérő. Elégedett vagyok a hétvégével, de most rá kell jönnünk, hogy mit tettünk másképp, ami miatt sokkal jobban teljesítettünk, mint a mugellói viadalon.”

OROSZ NAGYDÍJ, A VERSENY VÉGEREDMÉNYE
1.
Valtteri Bottas
finn
Mercedes
2. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 7.729 mp h.
3. Lewis Hamilton brit Mercedes 22.729 mp h.
4. Sergio Pérez mexikói Racing Point-Mercedes 30.558 mp h.
5. Daniel Ricciardo ausztrál Renault 52.065 mp h.
6. Charles Leclerc monacói Ferrari 1:02.186 p h.
7. Esteban Ocon francia Renault 1:08.006 p h.
8. Danyiil Kvjat orosz AlphaTauri-Honda 1:08.740 p h.
9. Pierre Gasly francia AlphaTauri-Honda 1:29.766 p h.
10. Alexander Albon thaiföldi Red Bull-Honda 1:37.860 p h.
11. Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 1 kör h.
12. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1 kör h.
13. Sebastian Vettel német Ferrari 1 kör h.
14. Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 1 kör h.
15. Lando Norris brit McLaren-Renault 1 kör h.
16. Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes 1 kör h.
17. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1 kör h.
18. George Russell brit Williams-Mercedes 1 kör h.
FELADTÁK megtett körök kiesés oka
Carlos Sainz spanyol McLaren-Renault 0 karambol
Lance Stroll kanadai Racing Point-Mercedes 0 karambol
A VB-ÖSSZETETT ÁLLÁSA
PILÓTÁK GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS LEGGYORSABB KÖRÖK PONT
1. Lewis Hamilton 6 8 10 4 205
2. Valtteri Bottas 2 8 9 2 161
3. Max Verstappen 1 7 7 1 128
4. Lando Norris 1 8 1 65
5. Alexander Albon 1 8 64
6. Daniel Ricciardo 7 1 63
7. Charles Leclerc 2 5 57
8. Lance Stroll 1 7 57
9. Sergio Pérez 8 56
10. Pierre Gasly 1 1 6 45
11. Carlos Sainz 1 5 1 41
12. Esteban Ocon 6 36
13. Sebastian Vettel 5 17
14. Danyiil Kvjat 5 14
15. Nico Hülkenberg 1 6
16. Kimi Räikkönen 1 2
17. Antonio Giovinazzi 1 2
18. Kevin Magnussen 1 1
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 366
2. Red Bull-Honda 192
3. McLaren-Renault 106
4. Racing Point-Mercedes* 104
5. Renault 99
6. Ferrari 74
7. AlphaTauri-Honda 59
8. Alfa Romeo-Ferrari 4
9. Haas-Ferrari 1
10. Williams-Mercedes 0
* A Racing Point-Mercedes csapatától 15 büntetőpont levonva

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik