H. Á.
2023.04.20 13:12 Frissítve: 2023.04.20 13:32

F1: bepereli családja a Schumacherrel „interjút” készítő lapot

Németországban a Die Aktuelle című hetilap múlt heti száma túllépett egy bizonyos határon, amikor címlapján a „Világszenzáció! Az első interjú!” címmel, s Michael Schumacher arcával jelent meg. A kiadvány azt a látszatot keltette, mintha exkluzív interjút készített volna a hétszeres F1-es világbajnokkal, ám valójában a közel tíz évvel ezelőtti síbalesete óta a nyilvánosságtól elvonultan élő sportember helyett mesterséges intelligencia közreműködésével készült. Schumacher családja jogi lépéseket tesz a lap ellen.

 

Ugyan a címlapon a főcím alatt ott szerepelt a „Megtévesztően valóságosnak hangzik” alcím is, nem lehetnek kétségek a kiadvány megtévesztő volta felől, s hogy a lap szerkesztői azt akarták az olvasókkal elhitetni, hogy a kétoldalas interjúban valóban a hétszeres világbajnok autóversenyző szólal meg.

A botrányos címlap (Fotó: ikiosk.de)

A mesterséges intelligencia egyébként olyan mondatokat tulajdonított a 2013-as síbalesete óta a nyilvánosságtól elvonultan élő Michael Schumachernek, mint hogy: „Az életem teljesen megváltozott!”, „Újra fel tudok állni!”, „A fiam ügyesen lépett a helyemre”.

A lap az eredeti „interjúnak” csak a végén közölte egyértelműen, hogy a beszélgetés Michael Schumacher nélkül, teljes egészében a mesterséges intelligencia segítségével készült, s később azt állították, hogy az „interjút az interneten találták”.

Schumacher családja a síbaleset óta a legnagyobb titoktartás mellett igyekszik a hétszeres F1-es világbajnokot védeni a nyilvánosságtól és az újságíróktól, s minden eszközt meg is ragad ennek megőrzéséhez.

Éppen ezért a „család jogi lépéseket tesz a lap ellen, s perre viszi a hamis interjút közlő kiadvánnyal szemben az ügyet” – közölte az ESPN-nel a család szóvivője.

Az amerikai sportcsatorna feleleveníti a Schumacher család és a Die Aktuelle közös múltját is – az újság ugyanis nem először lépett át egy határt a Schumacherékkel kapcsolatos hírek tálalásával.

A lap még 2014-ben Michael Schumacher és felesége portréjával a címlapján jelent meg, amely alá a „Felébredt!” szót írták – egy cikk címlapi kihelyezése volt ez, amely a kómából felébredt emberekről szólt, s valójában semmi köze a hétszeres bajnokhoz és nejéhez. Másik alkalommal az „Új szerelem” című írásukat Corinna Schumacher fotójával illusztrálta a lap a címlapján, miközben a cikk valójában a lányáról, Gináról szólt.

A 2013-as síbaleset óta Michael Schumacher családja csupán egyszer, a 2021 őszén a Netflixen bemutatott Schumacher című dokumentumfilm végén beszélt a hétszeres világbajnok állapotáról. 

„Igyekszünk olyan családi életet élni, amit Michael mindig szeretett és amit a mai napig is szeret. Mindig azt mondta, hogy nem véletlenül hívják ezt magánéletnek. Nekem pedig nagyon fontos, hogy most is élvezhesse a magánéletét, amennyire ez lehetséges. Michael mindig védelmezett minket, most pedig mi védjük őt” – fogalmazott a másfél évvel ezelőtt megjelent film utolsó megszólalójaként Schumacher felesége, Corinna, s ez talán megindokolja, miért is mennek perre a rendkívül etikátlan lappal szemben.

 

2023.06.04 12:17:41

F1 nemzetisport.hu

Pérez a negyedik helyig kapaszkodott fel, míg Leclerc pont nélkül maradt Spanyolországban.

2023.06.03 14:01:26

F1 nemzetisport.hu

Leclerc, Pérez és Russell sem jutott be a Q3-ba – utóbbi ráadásul a csapattársával ütközött.

2023.06.03 11:20:05

F1 nemzetisport.hu

Verstappen az utolsó edzést is behúzta, ám a mezőny dolgát némi eső és egy félbeszakítás is nehezítette.

2023.06.02 18:04:24

F1 nemzetisport.hu

A holland mögött Alonso és Hülkenberg alkotta az első hármast.

2023.06.02 15:14:13

F1 nemzetisport.hu

A holland 17 századdal előzte meg Alonsót, míg a Ferrari kiszorult az első ötösből.