A Mercedes a 3. tesztnapot is behúzta Barcelonában, gondok a Ferrarinál

Börzöli BernadettBörzöli Bernadett
Vágólapra másolva!
2020.02.21. 08:42
null
Bottas zárta az élen az utolsó napot az első tesztből (Fotó: AFP)
Valtteri Bottas délelőtti körét senkinek sem sikerült felülmúlnia a harmadik barcelonai tesztnap második felében. Bottas mögött ráadásul Lewis Hamilton végzett a köridőket rangsoroló listán, így a Mercedes ismét kisajátította az első két helyet. A Ferrarinál több probléma is előjött a nap folyamán, és Sebastian Vettelnek csak a a tesztelés legvégén sikerült elérnie a 100 megtett kört. A versenyzők közül egyébként Antonio Giovinazzi (Alfa Romeo) volt a legszorgalmasabb.

 

DÉLELŐTTI ÖSSZEFOGLALÓ

Az előző kettőnél kissé hűvösebb idő fogadta a mezőnyt az első barcelonai teszt záró napján, ez azonban nem vette el a versenyzők kedvét attól, hogy amint zöld jelzést kaptak, birtokba is vegyék a pályát. A Ferrari nem mutatott éppen kimagaslót a köridőket és a megtett távot tekintve sem a szerdán és csütörtökön, ráadásul kisebb technikai problémák miatt némi időt is veszítettek a maranellóiak, így a harmadik nap elején Sebastian Vettel is szorgosan rótta a köröket.

Egyébként a német volt az, akinek neve mellett olvasható volt a legtöbb megtett kör az első óra végén. Az élen ekkor Max Verstappen állt, aki viszont megszakítva az aktuális etapját egyszer csak visszatért a bokszutcába, s a Red Bullt máris elkezdték lázasan szerelni. A hírek szerint a felfüggesztéssel adódott probléma, és kérdéses volt, hogy Verstappen mikor tud visszatérni a pályára.

Az élcsapatok közül nem a Red Bull volt az egyetlen, aminél gond adódott. A második órában még a piros zászló is előkerült, miután Vettel megállt a pályán a Ferrarival. Az SF1000-esben állítólag a motor adta meg magát, és az autó mentésének idejére (nagyjából 20 percre) félbeszakították a pályán zajló munkát. Később a Ferrarinál megerősítették: valóban a motor hibásodott meg, amit Maranellóban fognak alaposabban kivizsgálni, és motorcsere miatt kénytelenek kihagyni a délelőtti tesztelés hátralévő részét.


Az újraindítás után aztán Bottas vette át a vezetést, ráadásul az 1:16.863-as köre az első teszt addigi legjobbjának számított. A finn később többször is tudott még faragni ezen az időn. Utoljára éppen az előtt javította meg 1:15.732-re, hogy másodjára is félbeszakították a tesztelést. Ennek kiváltója Nicholas Latifi volt, aki alatt a célegyenesben állt meg a Williams. Mivel a kanadai újonc a bokszutca bejáratánál parkolta le az FW43-ast, könnyen el tudták szállítani az elakadt négykerekűt, így rövid idő múlva folytatódhatott is a munka a pályán.

Ezután zavartalanul körözhetett a mezőny az ebédszünetig. Az élen Bottas végzett a nap első felében Ocon és Stroll előtt. A legnagyobb távot Verstappen tette meg, aki 86-szor ért körbe a barcelonai aszfaltcsíkon.

DÉLUTÁNI ÖSSZEFOGLALÓ

Az ebédszünetben a csapatok több mint fele pilótát cserélt: befejezte az első tesztet Bottas, Verstappen, Ocon, Sainz, Grosjean és Kvjat. Autóba ült viszont a második négy órára Hamilton, Albon, Ricciardo, Norris, Magnussen és Gasly.

Az ebéd talán kicsit elhúzódott, hiszen a nap második felének első 20 percében mindössze Giovinazzi és Gasly autózott, később azonban a többiek is megjelentek a pályán. Vettel és a Ferrari délelőtt sok időt veszített a motorcsere miatt, így a német pilóta is hamar elhagyta a bokszutcát, hogy megpróbálja behozni a lemaradását.

Az első óra felénél azonban máris lengett a piros zászló – a pénteki napon harmadik alkalommal –, ezúttal Kevin Magnussen és a VF-20-as miatt. A dán a hetes kanyarban kapott jobb első defektet, amelytől irányíthatatlanná vált az autója, és kissé hozzá is ért azzal a gumifalhoz. A bokszutcába viszont csak trélerrel jutott vissza, addig pedig piros zászlós megszakítás volt érvényben.


A tesztelés nem állt sokáig, de később kiderült, hogy az eset a Haas számára a pályán zajló munka végét jelentette, hiszen azt a problémát, ami a defektet okozta, nem tudták egyhamar orvosolni, így a hátralévő időben Magnussen már nem hajthatott a pályára. Hamilton azonban szorgosan rótta a köröket, s másfél óra után már a második helyen állt Bottas mögött.

A pilóták közül elsőként Giovinazzi lépte át a 100 körös határt, és két órával a tesztnap vége előtt már 120 megtett körnél járt. A csapatoknál ennek a távnak az elérése ekkortájt a Renault-nak és a Mercedesnek is sikerült. Bő egy óra múlva azonban előbbi istálló autója megadta magát a pályán. Ricciardo a kilences kanyarnál húzódott félre, ami miatt negyedik alkalommal is lengetni kellett a piros zászlót.

Negyedóra múlva folytatódhatott a munka a pályán, majd az utolsó órában a Racing Point is átlépte a 100 körös távot. Ekkorra egyébként ez csupán a Ferrarinak, a Williamsnek és a Haasnak nem sikerült csak, de mindhárom csapatnak szembe kellett néznie néhány nehézséggel a pénteki napon.

Nem úgy, mint a Mercedesnek, amely – akárcsak szerdán – a záró napon is kisajátította az első két helyet a köridőket rangsoroló listán, ráadásul a három nap alatt Hamilton és Bottas több mint 400 kört tett a W11-esbe különösebb technikai probléma nélkül. Pénteken a versenyzőket tekintve Giovinazzi autózta a legtöbb kört.

Ezzel véget ért az első teszt Barcelonában, de a jövő héten visszatér a mezőny a Circuit de Catalunyára. A második kollektív tesztet február 26. és 28. között rendezik meg.

ELSŐ KOLLEKTÍV TESZT, BARCELONA
A 3. NAP VÉGEREDMÉNYE

1. Valtteri Bottas (finn, Mercedes)* 1:15.732, 65 kör
2. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:16.516, 73 kör
3. Esteban Ocon (francia, Renault)* 1:17.102, 76 kör
4. Lance Stroll (kanadai, Racing Point-Mercedes) 1:17.338, 116 kör
5. Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso-Honda)* 1:17.427, 63 kör
6. Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo-Ferrari) 1:17.469, 152 kör
7. Daniel Ricciardo (ausztrál, Renault) 1:17.574, 93 kör
8. Max Verstappen (holland, Red Bull-Honda)*1:17.636, 86 kör
9. Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri-Honda) 1:17.783, 59 kör
10. Alexander Albon (thaiföldi, Red Bull-Honda)1:18.154, 83 kör
11. Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren-Renault)* 1:18.274, 76 kör
12. Romain Grosjean (francia, Haas-Ferrari)* 1:18.380, 48 kör
13. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:18.384, 100 kör
14. Lando Norris (brit, McLaren-Renault) 1:18.454, 49 kör
15. Nicholas Latifi (kanadai, Williams-Mercedes) 1:19.004, 72 kör
16. Kevin Magnussen (dán, Haas-Ferrari) 1:19.709, 4 kör

* csak délelőtt tesztelt

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik