F1: már nem a Mercedes volt a leggyorsabb Bahreinben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.02. 15:03
null
Kimi Räikkönen és Sebastian Vettel megelőzte a két Mercedest – ám a Mercik pénteken jobb köröket mentek (Fotó: Action Images)
A két Ferrari megelőzte a két Mercedest a Bahreini Nagydíj harmadik szabadedzésén, de Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen köre hét tizeddel elmaradt attól, amit Nico Rosberg péntek este szintén szuperlágy gumikon elért. A McLaren-Hondában Stoffel Vandoorne ült, nem Fernando Alonso – Ron Dennis kérését elutasította az FIA.

Kimi Räikkönen már a lágy gumikon is gyorsabb volt a két Mercedesnél, majd a szuperlágy gumikon majdnem négy tizeddel megverte Nico Rosberget – aki azonban pénteken a második szabadedzésen a szuperlágy gumikon ennél a Ferrari-eredménynél több mint hét tizeddel jobbat ment.

A pénteken nem éppen meggyőző Sebastian Vettel még csapattársánál is gyorsabb volt, kérdés, van-e annyi tartalék a Ferrariban, hogy a Mercedestől pénteken látott 1:31.0-t megközelítse?

A négyes mögött Valtteri Bottas, Romain Grosjean és Danyiil Kvjat végzett a 24-25 fokos levegőben, 35 fokos aszfalton megtartott tréningen. Az időmérőn ennél hűvösebb lesz.

Bár a McLaren tett egy kísérletet arra, hogy a csütörtöki orvosi vizsgálaton megbukó Fernando Alonso visszaülhessen az autóba, az FIA ezt a kérést elutasította. Így Stoffel Vandoorne folytatta a McLaren-Hondában, de nem volt szerencséje, olajfolyás miatt rengeteget állt a bokszban.

A belga a 14. lett, egy hellyel elmaradt Jenson Buttontól, aki a Mercedesekhez hasonlóan nem tudta (?) felidézni péntek esti sebességét.

A legkevesebb kört (9-9-et) a két Renault tette meg, Jolyon Palmer a legvégén defektet is kapott.

Az időmérő 17 órakor kezdődik.

BAHREINI NAGYDÍJ, 3. SZABADEDZÉS
1. Sebastian Vettel német Ferrari 1:31.683 átlag: 212.506 km/ó 22 kör
2. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:31.723 0.040 mp h. 13
3. Nico Rosberg német Mercedes 1:32.104 0.421 18
4. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:32.160 0.477 14
5. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:32.675 0.992 18
6. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1:33.082 1.399 14
7. Danyiil Kvjat orosz Red Bull-TAG Heuer 1:33.113 1.430 10
8. Esteban Gutiérrez mexikói Haas-Ferrari 1:33.337 1.654 14
9. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:33.363 1.680 18
10. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer 1:33.519 1.836 20
11. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1:33.569 1.886 16
12. Kevin Magnussen dán Renault 1:33.617 1.934 9
13. Jenson Button brit McLaren-Honda 1:33.704 2.021 12
14. Stoffel Vandoorne belga McLaren-Honda 1:33.744 2.061 11
15. Max Verstappen holland Toro Rosso-Ferrari 1:33.778 2.095 20
16. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Ferrari 1:34.003 2.320 20
17. Felipe Nasr brazil Sauber-Ferrari 1:34.013 2.330 15
18. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:34.128 2.445 16
19. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:34.281 2.598 15
20. Jolyon Palmer brit Renault 1:34.424 2.741 9
21. Rio Haryanto indonéziai Manor-Mercedes 1:35.546 3.863 15
22. Pascal Wehrlein német Manor-Mercedes 1:35.724 4.041 16

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik