F1: álomhangulat az Astonnál; megvan a megoldás Pérez sikertelenségére

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2023.05.01. 14:49
Sergio Pérez győzelmével ért véget a Formula–1-es Azeri Nagydíj. A Red Bull mexikói versenyzője ismét utcai pályán diadalmaskodott, ami következtében elgondolkodhatna azon, hogyan kellene nekivágnia a klasszikus pályákon rendezett futamoknak. Bár a csapattársak rivalizálása természetes ebben a sportágban, az Aston Martinnál egyelőre nem panaszkodhatnak a versenyzők segítőkészségét illetően. Max Verstappen és George Russell vitája a sprintet követően kissé elfajult, ám az még ijesztőbb volt, amit Esteban Oconnak kellett átélnie a leintést követően vasárnap. Íme, az F1-legek az Azeri Nagydíjról!

MEGÉRTE A VÁRAKOZÁS? Az első három versenyhétvége után közel egy teljes hónapot kellett várnunk a negyedikre. Egyes versenyzők is kifejezték nemtetszésüket a Kínai Nagydíj törlése miatti kényszerszünettel kapcsolatban, ráadásul a hosszú várakozás után igencsak felgyorsulnak az események – hat hét alatt öt futamot rendeznek.MEGÉRTE A VÁRAKOZÁS? Az első három versenyhétvége után közel egy teljes hónapot kellett várnunk a negyedikre. Egyes versenyzők is kifejezték nemtetszésüket a Kínai Nagydíj törlése miatti kényszerszünettel kapcsolatban, ráadásul a hosszú várakozás után igencsak felgyorsulnak az események – hat hét alatt öt futamot rendeznek.

MÁR AZ ELEJÉN GARANTÁLT VOLT A KÁOSZ. Idén először rendeztek sprintfutamos versenyhétvégét, ráadásul mindössze néhány nappal előtte ismertették a mezőnnyel az új lebonyolítási rendszert. Ennek értelmében mindössze egy 60 perces szabadedzésen gyakorolhattak a versenyzők, a hétvége hátralévő részében végig éles körülmények között hajthattak a pályára. Nem is alakult zökkenőmentesen a pénteki tréning...

HA LEHET HINNI A SZÁMOKNAK... Meglepte a Red Bullt Bakiban Charles Leclerc, aki pénteken elhappolta a pole pozíciót Max Verstappen elől. Ha megnézzük a tavalyi szezont, a holland versenyző is először csak az idény negyedik futamán rajtolhatott az első rajtkockából, ráadásul az első és a harmadik futamot be sem fejezte – az idény végén viszont második világbajnoki címét ünnepelhette. Leclerc hasonlóan indította a 2023-as szezont, és a számmisztikát nézve akár teremhet is még számára babér a folytatásban.

ÚJABB PILÓTA HARAGÍTOTTA MAGÁRA A CÍMVÉDŐT. Verstappen mindkét időmérőn lemaradt a pole pozícióról, ráadásul a szombati sprint sem alakult túl jól számára azt követően, hogy összeértek George Russell-lel, s megsérült az autója. A leintés után egymásnak feszült a két versenyző, Verstappen ráadásul durva kifejezéssel illette Russellt – a későbbi nyilatkozatok alapján is úgy tűnik, hogy a két pilóta véleménye az esetről azóta sem változott meg.

EGY ISTÁLLÓNÁL SZÓ SINCS SZÉTHÚZÁSRÓL. Korábbi csapatainál sok kritika érte Fernando Alonsót többek között azzal kapcsolatban, hogy nem annyira csapatjátékos. Az Aston Martinnál azonban egyelőre jól működik a csapategység, az azeri futamon például Lance Stroll lemondott arról, hogy megelőzze az előtte autózó Alonsót, aki „cserébe” arra kérte mérnökét, hogy osszák meg csapattársával az adatait a fékerőeloszlást illetően.


CSAK ENNYI KELLENE, ÉS PÉREZ TÖBBSZÖR NYERHETNE. Sergio Pérez mondhatja magát az egyetlen versenyzőnek, aki kétszer is nyerni tudott Bakiban. Érdekesség továbbá, hogy az immár hatszoros futamgyőztes mexikói ismét utcai pályán diadalmaskodott – eddigi győzelmei során egyedül az első alkalommal, Bahreinben nyert nem utcai pályán. Lehet, hogy ha falakat képzelne maga köre a szélesebb pályákon, többször ünnepelhetne a dobogó legfelső fokán?

ÚJABB ESET, AMELYET KI KELL VIZSGÁLNI. Láthattunk kemény ütközéseket Bakiban, ám a hétvége egyik legijesztőbb eseménye a futam leintését követően történt. A média tagjait ugyanis már az előtt odaengedték a top három versenyzőhöz, hogy minden pilóta visszatért volna a bokszutcába, így amikor például Esteban Ocon megérkezett, egyeseknek úgy kellett elugraniuk az autó elől. Nem meglepő módon a francia versenyző is úgy nyilatkozott később, hogy az FIA-nak a lehető leghamarabb lépéseket kell tennie, nehogy megismétlődjön az eset.

AZ AZERI NAGYDÍJ VÉGEREDMÉNYE
1. Sergio Pérez mexikói Red Bull-Honda 51
2. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 51 1:32'44.573 mp h. 2.137
3. Charles Leclerc monacói Ferrari 51 1:33'03.653 21.217
4. Fernando Alonso spanyol Aston Martin-Mercedes 51 1:33'04.460 22.024
5. Carlos Sainz spanyol Ferrari 51 1:33'27.927 45.491
6. Lewis Hamilton brit Mercedes 51 1:33'28.581 46.145
7. Lance Stroll kanadai Aston Martin-Mercedes 51 1:33'34.053 51.617
8. George Russell brit Mercedes 51 1:33'56.676 1'14.240
9. Lando Norris brit McLaren-Mercedes 51 1:34'02.812 1'20.376
10. Cunoda Juki japán AlphaTauri-Honda 51 1:34'06.298 1'23.862
11. Oscar Piastri ausztrál McLaren-Mercedes 51 1:34'08.937 1'26.501
12. Alexander Albon thaiföldi Williams-Mercedes 51 1:34'11.059 1'28.623
13. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 51 1:34'12.165 1'29.729
14. Pierre Gasly francia Alpine-Renault 51 1:34'13.768 1'31.332
15. Esteban Ocon francia Alpine-Renault 51 1:34'20.230 1'37.794
16. Logan Sargeant amerikai Williams-Mercedes 51 1:34'23.379 1'40.943
17. Nico Hülkenberg német Haas-Ferrari 50 - 1 kör
18. Valtteri Bottas finn Alfa Romeo-Ferrari 50 - 1 kör
FELADTÁKMegtett körök
Kiesés oka
Csou Kuan-JükínaiAlfa Romeo-Ferrari 36
feladta
Nyck de Vries
hollandAlphaTauri-Hondabaleset
A VB ÁLLÁSA
PILÓTÁK GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS LEGGYORSABB KÖRÖK PONT
1. Max Verstappen 2 4 4 1 93
2. Sergio Pérez 2 3 4 1 87
3. Fernando Alonso 3 4 59
4. Lewis Hamilton 1 4 47
5. Carlos Sainz 3 35
6. Charles Leclerc 1 2 28
7. George Russell 3 1 27
8. Lance Stroll 3 26
9. Lando Norris 2 13
10. Nico Hülkenberg 1 6
11. Oscar Piastri 1 4
11. Esteban Ocon 1 4
11. Valtteri Bottas 1 4
14. Pierre Gasly 2 4
15. Csou Kuan-jü 1 2
16. Cunoda Juki 2 2
17. Kevin Magnussen 1 1
18. Alexander Albon 1 1
KONSTRUKTŐRÖK
1. Red Bull-Honda 180 pont
2. Aston Martin-Mercedes 85
3. Mercedes 74
4. Ferrari 63
5. McLaren-Mercedes 17
6. Alpine-Renault 8
7. Haas-Ferrari 7
8. Alfa Romeo-Ferrari 6
9. AlphaTauri-Honda 2
10. Williams-Mercedes 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik