F1: a partimód betiltása megmenti a Ferrarit a hazai blamától?

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2020.09.04. 08:26
null
A Ferrari tavaly nyert Monzában, idén még a Q2-be jutás sem biztos (Fotó: AFP)
A második állomásához érkezik a Formula–1 2020-as idényének harmadik tripla hétvégéje, a helyszín Monza, ahol egy korszak ér véget. A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) által bevezetett direktíva értelmében ugyanis a csapatok a hétvégén már nem játszadozhatnak a különféle motormódokkal, így a várakozások szerint sokkal szorosabb csata alakulhat ki az időmérőn. A favoritnak azonban továbbra is a Mercedes tűnik a sebesség templomában, ahol a Renault akár az első dobogóját is megcélozhatja, míg a Ferrari a spáinál is nagyobb mélységekbe merülhet.

 

EZ TÖRTÉNT MÚLT HÉTEN – SZÁMOKBAN A BELGA NAGYDÍJ

Lewis Hamilton pályafutása 93., míg a spa-francorchamps-i pályán a 6. pole pozícióját jegyezte, aminek eredményeképp 151. alkalommal várhatta az első sorból a piros lámpák kialvását. A brit ezt követően a versenyen sem talált legyőzőre, s azzal, hogy végig vezetett, egyrészről megelőzte Michael Schumachert az élen töltött kilométerek tekintetében, s így immár 24 297 km-rel ő vezeti az örökranglistát, másrészről általa a Mercedes sorozatban a 30. GP-n töltött legalább egy kört az élen.

71. OLASZ NAGYDÍJ
SZEPTEMBER 4., PÉNTEK
1. szabadedzés: 11.00–12.30
2. szabadedzés: 15.00–16.30
SZEPTEMBER 5., SZOMBAT
3. szabadedzés: 12.00–13.00
Időmérő: 15.00–16.00
SZEPTEMBER 6., VASÁRNAP
A verseny (53 kör, 306.72 km) rajtja: 15.10
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Szeptember 13., 15.10 Toszkán Nagydíj
Szeptember 27., 13.10Orosz Nagydíj
Október 11., 14.10 Eifel Nagydíj

Ennél hosszabb szériát egyedül a Williams tudhat a magáénak, a grove-iak az 1995-ös Francia és az 1997-es San Marinó-i Nagydíj között összesen 31 futamon hajtották végre a tettet, vagyis az „ezüstnyilak” már a soron következő Olasz Grand Prix-n beállíthatják a rekordot.

Hamilton a 89. győzelmével emellett két sikerre megközelítette a hétszeres világbajnok rekordját, s 4. spái diadalával már nincs olyan pálya, amelyen többször esett ki, mint nyert. A címvédő ezen felül zsinórban a 40. versenyén zárt az első tízesben, amivel saját rekordját döntötte meg.

A brit csapattársa, Valtteri Bottas először kvalifikálta magát az első két hely valamelyikére Belgiumban, aminek köszönhetően a Mercedes 2015 után sajátíthatta ki újra az első rajstort a legendás pályán. A német istálló aztán a versenyen is behúzta az első két pozíciót, s ezzel 1955 és 2015 után a harmadik alkalommal szerzett kettős győzelmet a helyszínen.

Harmadikként szombaton és vasárnap is Max Verstappen zárt, a Red Bull így 2016 után először kvalifikálta magát a top 4-be Spában, míg a holland a sorozatban megszerzett 6. top 3-as helyezésével beállította az eddigi leghosszabb dobogós szériáját.

A Hamilton, Bottas, Verstappen alkotta trió 10. alkalommal állhatott fel együtt a pódiumra, ennél többször csak négy pilótahármas osztozott az első három helyen. A legsikeresebbnek Hamilton, Nico Rosberg és Sebastian Vettel számít 14 közös dobogóval.

A Spa-Francorchamps-ban a legjobb rajthelyét megszerző Daniel Ricciardót negyedikként intette le a kockás zászló, az ausztrál így az elmúlt négy futam során a második alkalommal zárt az első négyben. A pilóta remek formáját mutatja, hogy általa a Renault a 2010-es Kanadai Grand Prix után érte el újra a versenyen futott leggyorsabb kört.

Ricciardo márkatársa, Esteban Ocon az ötödik pozícióban szelte át a célvonalat, a Renault így összesen 23 pontot zsebelt be – az enstone-iak konstruktőrként még nem voltak ilyen eredményesek.

Kimi Räikkönen a 12. helyen futott be, ezzel a finn lett a Ferrari-motort használók közül a legsikeresebb az olasz erőforrással hajtott kocsik 1000. F1-es világbajnoki versenyén.

A Ferrari gyári csapata azonban leszerepelt Spában: versenyzői a 2014-es Brit Nagydíj óta először nem jutottak be az időmérő harmadik szakaszába, míg a 2010-es silverstone-i futam után először nem szereztek pontot úgy, hogy mindketten célba értek.

AMIRŐL BESZÉLNEK – PLETYKÁK A MONZAI PADDOCKBÓL

Már csütörtöki sajtónapon nagy bejelentés történt a „száguldó cirkuszban”: a Williams életében ugyanis teljesen új fejezet nyílik, hiszen miután két héttel ezelőtt kiderült, hogy egy amerikai befektetési cég, a Dorilton Capital felvásárolta az F1-es gárdát, a csapatvezető-helyettes, Claire Williams csütörtökön közleményben tudatta, hogy a monzai hétvége után távozik a posztjáról, s nem sokkal később az is biztossá vált, vele együtt az egész Williams család elköszön a sportágtól, s csak a nevét hagyja hátra.

Míg a Formula–1-ben 1977-ben bemutatkozó legendás istállónál a gyökeres átalakítás, a Ferrarinál pont annak hiánya jelenti a legforróbb témát. Az olasz istálló csalódást keltő szereplésével, illetve az év végén távozó Vettellel egyre csak rosszabbodó viszonyával már eddig is többször került a címlapokra, Belgiumban azonban minden eddiginél kiábrándítóbb teljesítménnyel hívta fel magára a figyelmet.

Vettel és Charles Leclerc az egyik szabadedzésen sem került a top 10 közelébe, az időmérőn aztán mindketten kiestek már a Q2-ben, a versenyen pedig hiába értek célba, egy 13. és egy 14. hellyel távoztak úgy, hogy évvel ezelőtt az egyenesekben mutatott fölényüknek köszönhetően egész hétvégén egyeduralkodók voltak Spa-Francorchamps-ban.

A sajtó és a szurkolók a csapatfőnököt, Mattia Binottót kiáltották ki fő bűnbaknak, s elsődlegesen a svájci is magát tartja a felelősnek a rossz szereplésért. Bár többen is a lemondását követelik, a szakember türelmet kért, hiszen elmondása szerint minden győzelmi ciklust hosszú építkezés előz meg, és most fektetik le az alapokat 2021-re, illetve a 2022-es nagy szabályváltoztatásokra. Azonban ehhez először az idei gyengeségeiket kell megérteniük úgy, hogy talán még a mélypontot sem érték el.

Az olaszokra ugyanis nem kizárt, hogy a spáinál is nehezebb hétvége vár, amit az sem könnyít meg, hogy a hazai nagydíján a szokásosnál is nagyobb nyomás van a csapaton. Már Belgiumban is megmutatkozott, hogy a Nemzetközi Automobil-szövetséggel (FIA) tavaly kötött titkos megállapodás eredményeképp mennyit esett hátra a gárda egy olyan pályán, amelyen korábban dominált, s az elvesztett motorerő Monzában a Belgiumban tapasztaltnál is nagyobb hátrányt jelenthet. A Ferrarit talán csak az mentheti meg attól, hogy szombaton ne a második szakaszba jutásért küzdjön, ha a különböző motormódok használatának betiltása valóban kedvezően hat rá.

A LEGNAGYOBB KÉRDÉS

A szövetség még a Spanyol GP előtt jelezte, hogy véget kíván vetni a motormódok időmérőn és versenyen történő variálásának, majd a spái hétvégét megelőzően közölte, a tiltást jelentő direktíva az Olasz Nagydíjtól lép hatályba. Általános vélemény szerint a 2020-ban valamennyi kvalifikáción pole pozíciót szerző Mercedesre, illetve partnercsapataira hathat a legérzékenyebben, ami a gárdának sem tetszik, Toto Wolff elmondása szerint ugyanis a hirtelen idény közbeni módosítás tiszteletlenség a motorrészlegükkel szemben, amely arra fektette az elmúlt években a hangsúlyt, hogy az erőforrás az időmérőkön minél közelebb kerüljön a határaihoz.

Az osztrák ennek ellenére bízik a csapatában, amelyik végig nagyon magabiztos volt, s pletykák szerint már Spában visszafogta magát, hogy felkészüljön a tiltás határsaira. Az „ezüstnyilak" az egész futamon igyekeztek kímélni a motorjaikat, hogy azok minél frissebb állapotban álljanak a rendelkezésükre Olaszországban. Ennek eredményeképp Lewis Hamiltonék a becslések alapján 6–7 tizedet buktak körönként a versenyen, s már az időmérőn sem hozták ki a maximumot a W11-esből. Ha ez igaz, nem jó hír a riválisok számára, főleg, ha bebizonyosodik, hogy a Mercedes hosszú távon még nyer is a tiltással, mert akkor pont a versenyen nőhet az előnye.

Ebből a szempontból érdekes lesz figyelni a Renault teljesítményét is, az elmúlt két versenyen szembetűnő előrelépést mutató alakulat ugyanis spanyol sajtóértesülések szerint az egyik legtöbbet bukhatja. Az enstone-iak bevalottan sok időt fektettek abba, hogy minél erősebbé váljanak a kvalidfikációs beállításaik, s az elmúlt években a Honda is erre fektette a legnagyobb hangsúlyt. Egyedül a Ferrari gondolja úgy, hogy csakis nyerhet az ügy nyomán, hiszen állítása szerint jelenleg nem rendelkezik igazi partimóddal, vagyis olyan motorbeállítással, amivel látványosan nagyobb teljesítményt tud kicsikarni az erőforrásból.

De pontosan miért is vezették be a korlátozásokat, és mi jelent kivételt a szabály alól? Az FIA közlése szerint az áll a háttérben, hogy a motorgyártók olyan sok különböző móddal álltak elő, hogy az már megnehezítette a szabályosság ellenőrzését, illetve az sem nyerte el a szövetség tetszését, hogy több gyártó is az időmérős motormódok káros hatásai miatt a megbízhatóságra hivatkozva kérvényezte az erőforrásuk fejlesztésének lehetőségét, amit más esetben idén tilt a szabály.

Ami a kivételeket illeti, a csapatok bizonyos körökben, mint például az időmérőn a gyors kört megelőző és követő körben, a futamon a felvezető és a levezető körben, illetve a virtuális és a rendes biztonsági autós szakasz alatt megtett táv közben tekerhetik lejjebb a motorukat, illetve továbbra is használhatják az úgynevezett előzés gombot. Ezen felül megbízhatósági probléma nyomán van a versenyen egyszer lehetőségük arra, hogy alacsonyabb motormódot válasszanak, azonban ezt követően ezzel a móddal kell menniük a leintésig.

Egyelőre azonban még a szabályoknak is titszulniuk kell, s az is erősen kérdéses, pontosan milyen szinten tudja átalakítani a módosítás az eddig kirajzolódott erőviszonyokat. Egy viszont biztos, mivel a monzai pálya alapból is kidomborítja a motorok közötti különbségeket, legmarkánsabban itt mutatkozhat meg a tiltás hatása, ami azonnal választ adhat a legégetőbb kérdésekre.

MI VÁRHATÓ AZ OLASZ NAGYDÍJON?

Spában végül elmaradt a várt eső, és úgy tűnik, Monzában sem fog közbeszólni a csapadék, hiszen egész hétvégére napsütést és 25 Celsius-fok körüli hőrmérsékletet jósolnak. Valamivel tehát melegebb lesz az idő, mint múlt héten, a gumikeverékek ugyanakkor változatlanok, hiszen Olaszországban is a C2-es, a C3-as és a C4-es abroncsok állnak a versenyzők rendelkezésére, amelyek múlt héten az egykiállásos stratégiát részesítették előnyben.

A motormódok tiltása nyomán azonban nem kizárt, hogy az élcsapatoknak sokkal nehezebb dolga lesz, ha keményebb keveréken kívánnak továbbjutni a Q2-ből, és a jól elkapott szélárnyék jelentősége is még inkább felértékelődhet. A szélárnyékvadászat már tavaly is egészen mókás és szokatlan képsorokat eredményezett: a mezőny nagy része ugyanis olyannyira játszott az időmérő végén a helyezkedéssel, hogy a pilóták nagy része nem ért fel időben az utolsó gyors körére.

Bár külön etikett született a mostani hétvégére annak érdekében, hogy ne ismétlődhessenek meg a 2019-ben látottak, a csapatok mindent meg fognak tenni azért, hogy valahogyan a sor végére kerülhessenek...

A favoritnak a módosítás ellenére továbbra is a Mercedes tűnik, s Monzában az elmúlt 20 évben látottak alapján különösen nagy jelentőséggel bír a pole pozíció, hiszen 15 esetben az élről induló diadalmaskodott vasárnap. Az„ezüstnyilak" versenyzői közül Hamilton mellett szól a múlt, hiszen a brit 2014 óta valamennyi itteni kvalifikáción a csapattársa előtt végzett, míg Valtteri Bottas az elmúlt 3 évben egy harmadik, egy negyedik és egy hatodik helyet tud felmutatni.

Bár a Mercedes és a Red Bull egyértelműen a többiek előtt jár, a dobogóért akár nagy csata is kialakulhat Olaszországban: a Renault ugyanis a jelenlegi formát nézve jó eséllyel pályázhat a harmadik helyre, persze ehhez először fontos lenne egy a spáihoz hasonló teljesmétmény az időmérőn.

Ami a győzelmi esélyeket illeti, ugyancsak a német gárda tűnik a favoritnak, igaz, a „vörös bikák" is bizakodva tekintenek előre a hétvégére, s továbbra is bíznak abban, hogy nagy ponthátrányuk ellenére még nem lefutott az idei bajnokság. A vb-éllovas Hamilton előnye jelenleg 47 pont a második Verstappen előtt, és ha a brit Monzában is az első helyen szeli át a célvonalat, akkor kétgyőzelemnyi távolságra húzhat el a legközelebbi riválisa előtt, s nem mellesleg karnyújtásnyira kerül Schumacher győzelmi rekordjától, amelyet pont a Ferrari fennállásának 1000. versenyén állíthatna be jövő héten.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik