Az angliai eső megtörheti Vettel lendületét

Vágólapra másolva!
2012.07.05. 14:03
null
Az elmúlt időszakban egyre jobb formába lendülő, de balszerencsés Vettelnek nem hiányozna az eső (Fotók: Action Images)
A legutóbbi két versenyhétvége forrósága után Nagy-Britanniában hűvös, esős, szeles idő fogadta a Formula–1-es mezőnyt, és ez minden bizonnyal így marad a hétvégére is. Az eddigi tapasztalatok alapján a McLarennek, a Mercedesnek jó hír a hűvös, 16-18 fokos idő, a Lotusnak viszont nem ígér sok jót a tavaszi klíma. A Red Bull, a Ferrari és a Sauber is bízhat a jó szereplésben. A futamot tavaly megnyerő Fernando Alonso folytatmná jó sorozatát, míg Jenson Button feltámadását reméli hazai versenyétől, amelyen még sohasem állt dobogón.

 

RED BULL

Sebastian Vettel

Bár műszaki hiba miatt fel kellett adnia a valenciai futamot, magabiztosan megszerzett pole-ja és a versenyen kieséséig mutatott magabiztos teljesítménye alapján joggal tarthatnak attól a riválisai, hogy visszanyerte tavalyi formáját, és az autója is összeállt.
Kilátások. Napos idő előrejelzése esetén azt mondanánk, ő a favorit, de a csapadékos Silverstone-ban bármi előfordulhat. Semmiképp sem tartozik az esélytelenek közé.

63. BRIT NAGYDÍJ, SILVERSTONE
PÉNTEK
11.00–12.30: 1. szabadedzés
15.00–16.30: 2. szabadedzés
SZOMBAT
11.00–12.00: 3. szabadedzés
14.00–15.00: időmérő edzés
VASÁRNAP
14.00: a verseny rajtja
Az NSO az összes edzésről, valamint a versenyről is élő tudósítással számol be.

„Ebben az idényben már nem fog véget érni az őrület, de továbbra is az a célom, hogy futamokat nyerjek. Ha dühössé válunk attól, hogy a pole-okat az előző két futamon nem tudtuk győzelemre váltani, csak magunknak ártunk. Sok futam van még hátra, lesz még esélyünk arra, hogy nyerjünk, és össze is fog jönni.”

Mark Webber

A 19. rajthelyről indulva a verseny második felében Michael Schumacher minden lépését követve negyedik lett Valenciában, s ami ennél is fontosabb, a vb-pontverseny második helyére került. A kiegyensúlyozottsága rendületlenül viszi előre.
Kilátások. Két éve érte szólt az ausztrál himnusz Silverstone-ban, de esőben még sohasem győzött, ami ellene szólhat.

MCLAREN

Buttont tavaly műszaki hiba állította meg
Buttont tavaly műszaki hiba állította meg

Jenson Button

A kaotikus valenciai futam sem támogatta ki a gödörből, talán éppen a brit időjárás jön a segítségére?
Kilátások. Élete első Brit Nagydíján, 2000-ben ötödik lett a Williamsszel, szinte hihetetlen, de azóta csak eggyel tudott javítani, kétszer lett negyedik Silverstone-ban. Az idei őrült szezon éppen arra lehet jó, hogy Button megtörje hazai átkát.
„Sokat fantáziáltam már arról, milyen lehet megnyerni a Brit Nagydíjat, de még a dobogó sem jött össze. Lewis 2008-as győzelme óta várnak a honfitársaink a sikerre, határozott célom, hogy véget vessek a várakozásnak.”

 

Lewis Hamilton

A két hete az utolsó előtti körben Pastor Maldonadóval ütköző és kieső Hamilton számára akkor is szép lesz a hétfő, ha nem nyeri meg a Brit Nagydíjat: futhat ugyanis az olimpiai lánggal.
Kilátások. Emlékezetes győzelmet aratott négy éve szakadó esőben, a csapadékos időjárás mindenképp pluszt jelentene számára, mint ahogy a hűvös idő is rendre kedvez a McLarennek, amely nagyszabású fejlesztésekkel érkezik hazai futamára.
„Jó előérzetem van, a hűvös idő mindenképpen nekünk kedvez majd, a gumikat ilyen időben jól tudjuk használni. Persze az idén ebben sem lehetünk biztosak.”

FERRARI

Fernando Alonso

A valenciai győzelme, 20 pontos vb-előnye és Spanyolország labdarúgó Eb-sikere után a világ egyik legboldogabb embereként érkezett Silverstone-ba, de őt is lesújtotta honfitársa, María de Villota tesztbalesete, az elsők között kívánt jobbulást a Marussia alkalmazásában álló hölgynek.
Kilátások. Tavaly itt aratta egyetlen győzelmét, az idei egyetlen esős versenyt ő nyerte meg, és egyedül ő tudott kétszer nyerni 2012-ben. Lesz-e harmadik siker? Ne fogadjunk ellene!

ESŐ ÉS HŰVÖS SZÉL – ÜDV ANGLIÁBAN!

A montreali és valenciai hőség után a Brit Nagydíjon tavaszias klímára számíthat a Formula–1-es mezőny: a háromnapos versenyhétvége során csapadékos, hűvös szeles időre van kilátás. Az Atlanti-óceánt beborító felhőréteg és a délnyugati széláramlat folyamatosan biztosítja majd a csapadék-utánpótlást Közép-Angliában, ahol péntekre 100 százalékra teszik az eső valószínűségét. A levegő hőmérséklete nap közben 16-18 fokon állandósul, az eső valószínűsége szombaton 60, vasárnap 70 százalék lesz.

Felipe Massa

Monacóban és Montrealban mutatott biztató teljesítménye után Valenciában ismét visszasüllyedt a középmezőnybe.
Kilátások. Műszaki hiba és a Kobajasival történt ütközés is közrejátszott ebben, de ez is elég lehet ahhoz, hogy megfossza lendületétől a morálisan könnyen sebezhető brazilt.
„A silverstone-i pálya nagyban különbözik a legutóbbi néhány helyszíntől, fel kell készülnünk minden eshetőségre. Az első szabadedzésen kiderülhet, hogyan állunk, talán kellemes meglepetés ér minket, de jobb lesz, ha az időmérőig megtartjuk magunknak a véleményünket.”

MERCEDES

Michael Schumacher

Valenciában az utolsó körök káoszában meglett a visszatérés óta várt dobogós helyezés, és erős a gyanúnk, hogy Schumacher személyének szólt a döntés, amely szerint nem büntették meg a sárga zászlós figyelmeztetés ellenére használt DRS miatt. Nem akartak botrányt a sportfelügyelők, és Schuminak is kijárt a szerencse a sok pech után.
Kilátások. A hűvös idő a McLaren mellett a Mercedesnek használhat, érdekes lesz látni, mit ér Schuminak a két hete megszerzett lendület.
„Senki sem tagadhatja, hogy Silverstone az F1 bölcsője, mindig beleborzongok, amikor visszatérek ide. Sok emlék köt ide, jók és rosszak egyaránt, de most nem jósolnék. Túl sokszor alakult másképp a verseny, mint ahogy előre számítottam, nem akarok megint mellélőni.”

Nico Rosberg

A Mercedes stratégiai tanácstalansága ellenére végül sikerült bejönnie a hatodik helyre Valenciában, tartja vb-pontversenybeli ötödik helyezését, ráadásul az egyik kedvenc pályája következik.

SILVERSTONE CIRCUIT
A pálya adatai:
Hosszúság: 5.901 km
Teljes versenytáv: 52 kör (306.227 km)
Pályacsúcs: 1:29.615 (Sebastian Vettel, Red Bull, 2010)
Versenyen futott leggyorsabb kör: 1:30.874 (Fernando Alonso, Ferrari, 2010)

A tavalyi verseny:

Pole pozíció: Mark Webber (1:30.399; Red Bull)
Futamgyőztes: Fernando Alonso (1:28:41.94; Ferrari)
Leggyorsabb kör: Fernando Alonso (1:34.908; Ferrari)
Hivatalos honlap: www.silverstone.co.uk

Kilátások. A legutóbbi három Brit Nagydíján az első hatban végzett, javított rajtpozíciójához képest, ami önmagához képest nagy szó. A dobogó sem elérhetetlen.
„Ha nem is minden helyszínen, de néhány futamon a mi autónk volt a leggyorsabb, és már csak nagyon kis lépés kell ahhoz, hogy minden nagydíjon a győzelemért csatázhassunk. Így pedig a vb-cím sem elérhetetlen.”

LOTUS

Kimi Räikkönen

Második helyezéssel zárta le kisebb mélyrepülését – mindent elmond a két év kihagyás után egy középcsapathoz visszatérő finn Pazar idényéről, hogy egy 9. és egy 8. helyezés után máris mélyrepülésről beszélünk…
Kilátások. 2003 és 2007 között nem lehetett leszállítani a silverstone-i dobogóról, mindig nagyon jól ment neki a Brit GP-n. Csakhogy az idei Lotus hűvös időben árnyéka önmagának, ami mindenképpen aggasztó.
„Tudom, hogy többen aggódnak a Lotuson belüli helyzetem miatt, de nincs miért félni, jól megvagyunk. A kormányművel csak annyi a gond, hogy korábbi F1-es csapataimnál nagyon kifinomult rendszerhez szoktam, és tudom, hogy néhány apró módosítással itt is megoldjuk.”

Romain Grosjean

Nagy lehetőségtől esett el a forró Valenciában a Renault-generátor meghibásodása miatt, s továbbra is ő az, aki a legtöbb versenykört tette meg a 2012-es mezőnyben. Pedig az autosport.com szerint már bebizonyította, hogy ennek az idénynek ő az igazi nagy visszatérője.
Kilátások. A hűvös időtől tartanak a Lotusnál, az egyetlen remény az új Batman-film forgalmazójával kötött marketingmegállapodás lehet.

TOVÁBBI CSAPATOK
FORCE INDIA

Paul di Resta

 

A skót az Európai Nagydíj óta szakított menedzserével, Lewis Hamilton édesapjával, Anthonyval, ami azért roppant érdekes, mert Di Resta iránt több nagy csapat is érdeklődik, és az esetleges tárgyalások idején lenne szükség a jó képviselőre.

Nico Hülkenberg

 

Valenciában KERS-ének meghibásodása miatt is képtelen volt ellenállni Schumacher és Webber hajrábeli rohamának, és elesett a dobogós helyezéstől. Európában megy Hülkenbergnek: Monacóban 10., Barcelonában 8., Valenciában 5. lett.

SAUBER

Kobajasi Kamui

 

„Nagyon sokat várok a Brit Nagydíjtól, Silverstone az egyik kedvenc pályám, és az idén kifejezetten kedvez az autónknak. Az öt rajthelyes büntetésem ellenére bizakodom.”

Sergio Pérez

 

Malajziában megmutatta, hogy a gyors kanyarokkal teletűzdelt, vizes pályán az egyik leggyorsabb tud lenni a mezőnyben, így nem is olyan titkos favorit a hétvégére.

TORO ROSSO

Daniel Ricciardo

 

„A Caterham Valenciában nagyon erős volt, és Silverstone-ra is hoz fejlesztéseket, de ha ügyesek leszünk, előtte maradhatunk. Ez a feladat ránk, a pilótákra vár.

Jean-Éric Vergne

 

A francia a legutóbbi két időmérőn kikapott az egyik vagy mindkét Caterhamtől, ráadásul Valenciában úgy ment neki Kovalainennek, hogy 10 rajthelyes büntetést kapott érte.

WILLIAMS

Pastor Maldonado

 

Két harmatgyenge versenyhétvége után Valenciában visszanyerte barcelonai formáját, és dobogóra is állt volna, ha nem hamarkodja el Hamilton elleni előzési kísérletét. Az egyetlen megszerzett pontja is elúszott, és már nagyon távoli a katalán győzelem.

Bruno Senna

 

A brazil pilótának 2010-ben a Hispania versenyzőjeként át kellett engednie autóját a csapathoz pénzt hozó Jamamoto Szakonnak Silverstone-ban, tavaly csak a Belga Nagydíjon vette át a Renault volánját Nick Heidfeldtől, így ez lesz az első F1-es Brit GP-je.

CATERHAM

Heikki Kovalainen

 

A 2009 végén a McLarent elhagyó finn a harmadik idényét tölti a csapatnál, amelyet enyhén figyelmeztetett: van ajánlata más istállótól. A Caterham Silverstone-ra új fejlesztéseket hoz annak érdekében, hogy valóban a Toro Rosso szintjére érjen.

Vitalij Petrov

 

Az orosz pilóta és csapata elfogadta a meghívást, így jövő hét végén ő lesz az első F1-es pilóta, aki autójával köröz a Moszkva külterületén, Volokolamszkban megépített versenypályán. Az F1-re hitelesített ringen a Renault-világsorozat szerepel.

HRT

Narain Karthikeyan

 

Az indiai pilóta az első szabadedzésen átadja helyét Dani Closnak, a csapat spanyol tesztpilótájának, aki már Barcelonában is vezette az autót az első másfél órában.

Pedro de la Rosa

 

Tartania kellene a Marussiától, amely nagyszabású fejlesztéseket tervezett a Brit Nagydíjra, de María de Villota balesete miatt kétséges, hogy teszt nélkül bevetik-e azokat.

MARUSSIA

Timo Glock

 

A valenciai futamot gyomorbetegsége miatt kihagyó német felépült, edzett, és készen áll, hogy ismét autóba üljön.

Charles Pic

 

„Nagyon megviselt María balesete, remélem, gyorsan felépül, szükség van rá, tényleg nagyon fontos tagja a csapatnak.”

A VB ÁLLÁSA
Győzelem
Dobogó
Pontszerzés
Pont
1. Fernando Alonso 2 4 8 111
2. Mark Webber 1 1 7 91
3. Lewis Hamilton 1 4 7 88
4. Sebastian Vettel 1 2 6 85
5. Nico Rosberg 1 2 6 75
6. Kimi Räikkönen 3 7 73
7. Romain Grosjean 2 4 53
8. Jenson Button 1 2 4 49
9. Sergio Pérez 2 4 39
10. Pastor Maldonado 1 1 2 29
11. Paul di Resta 5 27
12. Kobajasi Kamui 4 21
13. Michael Schumacher 1 3 17
14. Nico Hülkenberg 4 17
15. Bruno Senna 4 16
16. Felipe Massa 3 11
17. Jean-Éric Vergne 1 4
18. Daniel Ricciardo 1 2
KONSTRUKTŐRÖK
1. Red Bull-Renault 176
2. McLaren-Mercedes 137
3. Lotus-Renault 126
4. Ferrari 122
5. Mercedes 92
6. Sauber-Ferrari 60
7. Williams-Renault 45
8. Force India-Mercedes 44
9. Toro Rosso-Ferrari 6
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik