Akik nélkül nincs Magyar Nagydíj: a háttércsapat elismerése

V. SZ.V. SZ.
2025.08.03. 16:09
null
Faluvégi Péter (középen) az FIA elismerését vehette át (Fotó: Hungaroring)
Munkájuk elismeréseként emlékérmet kaptak a Magyar Nagydíj sportszakmai személyzetének tagjai, Faluvégi Péter versenyigazgató pedig a nemzetközi szövetségtől kapott kitüntetését vette át.

 

Az időmérő edzés reggelén a Hungaroring 13-as kanyarjában egy közös fotóra gyűltek össze a Magyar Nagydíj sportszakmai személyzetének tagjai, akik fáradhatatlan és alázatos munkája nélkül bizony nem lehetne megrendezni ezt a versenyt.

Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója a futam első megrendezésének 40. évfordulóján különösen fontosnak tartotta, hogy róluk is megemlékezzenek, elismerjék és megköszönjék áldozatos szakmai munkájukat, amelyet a Magyar Nagydíjért tesznek. A sportvezető szerint ugyanis ők a verseny valódi hősei, ezért az összejövetelen a 40. jubileumra készült egyedi emlékéremmel ajándékozta meg a teljes, valamivel több mint ötszáz tagú csapatot.

Ugyanakkor jutott még egy fontos elismerés a napra, Szujó Zoltán, a Magyar Nemzeti Autósport-szövetség (MNASZ) elnöke adta át az FIA Év kiemelkedő sportszakmai személyisége díjat Faluvégi Péternek, a Magyar Nagydíj versenyigazgatójának. A sportszakember egyébként a nemzetközi sportszakmai tevékenysége elismeréseként kapta ezt a díjat nem olyan régen, most vehette át személyesen.

„Olvastam a közleményt, hogy nekem ítélték ezt a díjat, de nagyon meglepett, hogy itt, ekkora embertömeg előtt vehettem át. Nem ezért csinálja az ember, én mindig is úgy gondoltam, csak teszem a dolgomat, ettől függetlenül nagyon jólesett, hirtelen nem is tudtam mit mondani, pedig ez ritkán fordul velem elő” – mondta Faluvégi Péter, aki első sportbírói igazolványát 1977-ben kapta meg, és van olyan fotója az 1986-os első Magyar Nagydíjról, amelyen az ötös poszton még szalmabálák, nem pedig gumifalak mögött áll. A Formula–1-es Magyar Nagydíj versenyigazgatói posztját 1995 óta, vagyis éppen harminc éve látja el. 

 

Legfrissebb hírek

Mikor áll végre Verstappen újra a dobogó tetején?

F1
2026.09.19. 09:06

Égető kérdés a Ferrarinál: hol az időmérős tempó?

F1
2026.09.18. 14:07

Hétvége a sebesség templomában – fókuszban Monza

Képes Sport
2026.09.17. 19:43

Verstappen könnyedén győzte le száz gokartos ellenfelét – videók

Egyéb autó-motor
2026.09.16. 21:15

Vettel örülne neki, ha Antonelli döntené meg a rekordját

F1
2026.09.16. 17:00

F1: tíz sprintfutam és 24 versenyhétvége a jövő évi versenynaptárban

F1
2026.09.16. 11:12

Itt a versenynaptár: 2027. augusztus 1-jén rendezik a 42. Formula–1 Aramco Magyar Nagydíjat!

F1
2026.09.16. 11:02

Későn jöhetett a McLaren feltámadása

F1
2026.09.16. 07:58