A Ferrari izgatottan várja a Hamilton-éra kezdetét

ZS. B.ZS. B.
2024.12.22. 11:18
Lewis Hamilton néhány nap múlva hivatalosan is a Ferrari versenyzője lesz (Fotó: AFP)
Felkészült Lewis Hamilton fogadására a Ferrari. Maranellóban izgatottan várják, hogy január elején kezdetét vegye a közös munka, és megkönnyítsék a hétszeres világbajnok mielőbbi beilleszkedését.

Már csupán napok vannak hátra addig, hogy Lewis Hamilton hivatalosan is a Ferrari versenyzőjének vallja magát, így a maranellói csapatnál is egyre többször kerül szóba a hétszeres világbajnok érkezése. A brit pilótára óriási kihívás vár, hiszen 12 mercedeses idény után csatlakozik egy teljesen más jellegű és kultúrájú istállóhoz, ám a Ferrarit irányító Fred Vasseur mindent megtesz azért, hogy a lehető legzökkenőmentesebb legyen az átállás.

A francia csapatfőnök Hamilton 2024-es ingadozó formája miatt sem aggódik, mert úgy véli, abban már a búcsú tudata is szerepet játszott, ráadásul több versenyen így is megmutatta kivételes képességeit. „Akadtak nehéz pillanatai az időmérőkön, de soha nem aggódtam a helyzet miatt – mondta Vasseur a Ferrari e heti karácsonyi médiaebédjén. – Las Vegasban és Abu-Dzabiban is jó versenyt futott, a pontokat pedig vasárnap osztják. Meg vagyok róla győződve, hogy nem lesz probléma a teljesítményével. Sem Lewist, sem a Mercedest nem akarom hibáztatni, de azért nem volt könnyű kezelniük a kialakult helyzetet a korán bejelentett távozással, és megértem, ha ezt megsínyli egy kapcsolat.”

Hamilton szerződése nem tette lehetővé, hogy már az idényzáró utáni abu-dzabi teszten vezethesse a Ferrarit, így felkészülése kicsit később kezdődik majd. A szabályok értelmében a 2023-as autóval már januárban megteheti első kilométereit, miközben az aktuális verzióval a szimulátorban ismerkedhet.

„Nem könnyű a helyzet, de óriási tapasztalattal rendelkezik, nem újoncról van szó, vagyis nem aggódom – mondta Vasseur. – Tudjuk, hogy számos különböző munkafolyamatot kell megismernie a felkészülés napjaiban, de elég rutinos ahhoz, hogy ez ne jelentsen neki problémát. A szimulátorunknak köszönhetően verseny- és időmérős szimulációkat is teljesíthet, amely során teljesen megismerkedhet a kormánykerék kialakításával és az autó egyéb sajátosságaival.”

A Ferrarinál egyébként nem szerveznek külön médiaeseményt Hamilton hivatalos bemutatására, mert nem akarják, hogy bármi is elvonja a figyelmüket az új autó építéséről és fejlesztéséről. Most csak arra koncentrálnak, hogy a hétszeres világbajnok képességeihez méltó konstrukcióval kezdjék 2025-öt, mert az idei év megmutatta, hogy a Ferrarinak lehet keresnivalója a vb-harcban. A topcsapatok közül valószínűleg a maranellóiak pilótapárosa lesz a legerősebb, és Vasseur hálás a sorsnak, hogy így alakult.

„Néha a véletlenek vagy a bolygók együttállása is szükséges. Lewis épp elérhető volt a piacon, nekünk pedig épp volt szabad ülésünk és más egyéb tényező is adva volt. 2023-ban több versenyt nyertünk, mint a Mercedes, így nem volt nehéz meggyőzni, hogy jó lehet neki ez a Ferrari-projekt. Ráadásul már huszonkét-huszonhárom éve ott van a csapat a gondolataiban – emlékszem, 2004-ben is beszéltem már vele erről.”

Januárban tehát indul a nagy kaland, ami a nyilvánvaló kockázatok ellenére akár minden idők legnagyobbjává is teheti Hamiltont.
 

 

Legfrissebb hírek

Csúcstalálkozók a dobogón: Göncz-Senna, Deutsch-Schumacher, Lamperth-Räikkönen és a többiek

F1
26 perce

Mattia Binotto sosem feledi a budapesti bajnoki ünnepléseket Schumacherrel

F1
2 órája

Szépség és szörnyeteg: a hollóházitól a hatlábú kutyán át a herendiig

F1
3 órája

„Gumi helyett az autó kopik” – Verstappen már túl van a kétségbeesésen

F1
15 órája

Antonelli is rajtbüntetést kapott a hungaroringi időmérő után – hivatalos

F1
16 órája

Hamilton büntetést kapott – változott a Magyar Nagydíj rajtsorrendje

F1
17 órája

A Ferrari magára vállalta a felelősséget; Hamilton a legrosszabbra számít a hungaroringi időmérő után

F1
17 órája

Marco Rossi: Minden pilótának olyannak kellene lennie, mint Antonelli

F1
19 órája