Ralf Schumacher: Hamilton fényévekre van a bátyámtól

M. B.M. B.
2024.10.17. 13:16
Ralf Schumacher (Fotó: Imago Images)
Mint ismert, 2025-től (19 év szünet után) ismét egy hétszeres világbajnok ül majd a Ferrari volánja mögött Lewis Hamilton személyében. A váltás kapcsán megszólalt a maranellóiak korábbi hétszeres világbajnokának, Michael Schumachernek az öccse, Ralf is – a korábban ugyancsak a Formula–1-ben versenyző pilóta karakán véleményt fogalmazott meg.

„Hamilton soha nem közelítheti meg Michaelt, szerintem fényévekre van a bátyámtól. A Formula–1-ben a csapatod feladata, hogy olyan autót építsen, amellyel futamokat tudsz nyerni. Mindannyian azt hittük, hogy Lewis képes a „vízen járni”, de tévedtünk” – idézi a Gazzetta dello Sport Ralf Schumachert. 

A jelenleg is aktívan versenyző pilóta szerint a két hétszeres világbajnok között a veleszületett tehetség jelenti a különbséget, így – dacára a brit 105 futamgyőzelének és 104 pole-pozíciójának – nem tudja Hamiltont minden idők legjobbjaként emlegetni.

„Az emberek gyakran megkérdezik tőlem, hogy Lewist tartom-e minden idők legjobbjának, ez pedig nem meglepetés, hiszen több olyan csúcsot is megdöntött, amelyet a bátyám tartott. Szerintem afelől nincs vita, hogy Hamilton korának legjobb versenyzője. Ezzel együtt nehéz feladat őt Michaelhez hasonlítani. Hamilton a tehetsége mellett éveken át kivételes autókat vezetett a Mercedesnél. A bátyám ezzel szemben nem mindig volt ilyen kedvező helyzetben” – mondta Ralf Schumacher. 

A 49 éves versenyző kitért a legutóbbi három idényt bajnokként záró Max Verstappenre is.

„Max sokkal tehetségesebb Lewisnél, ez pedig külön kategóriába helyezi őt Hamiltonhoz képest. Michael olyan versenyző volt, aki önmagában képes volt megteremteni a különbséget – Verstappen is egy ilyen versenyző manapság” – mondta Schumacher.

 

 

Legfrissebb hírek

Lewis Hamilton sikerei is motiválták Tóth Alexet

Légiósok
6 órája

Antonelli bravúrja – 87 éve nem látott ilyet a Grand Prix-versenyzés

F1
2026.03.17. 14:04

„Néha a frászt hozták rám” – Vassuer nem tartotta volna igazságosnak, ha leállítja Hamiltont és Leclerc-t

F1
2026.03.16. 13:02

Antonelli, a koraérett tehetség – F1 sajtószemle

F1
2026.03.16. 10:48

„Verstappennek ez egy igazi horrorshow” – Wolff szerint nem az F1-gyel, hanem a Red Bull autójával van gond

F1
2026.03.15. 20:23

„Akinek ez tetszik, az nem igazán érti, miről szól a versenyzés” – Verstappen kifakadt a kínai verseny után

F1
2026.03.15. 13:23

„Mondtam, hogy szeretném visszavezetni Olaszországot a csúcsra, ez ma sikerült” – Antonelli elsírta magát első győzelme után

F1
2026.03.15. 12:36

Minden egyes kör a túlélésről szól. Egyáltalán nem élvezem – Verstappen

F1
2026.03.14. 18:36
Ezek is érdekelhetik