„Ez a mi álmunk volt: ezen a pályán versenyezni és nyerni" – Leclerc az elhunyt édesapjára gondolt a futam közben

H. L.H. L.
2024.05.26. 20:13
Leclerc végre felért a csúcsra hazai pályán (Fotó: AFP)
Charles Leclerc történelmi sikert aratott a Formula–1-es Monacói Nagydíjon, és a 78 körös verseny során többször is eszébe jutott az elhunyt édesapja. A másodikként befutó Oscar Piastri elégedett volt az eredménnyel, mint ahogyan Carlos Sainz Jr. is, aki az első rajtnál élt át meleg pillanatokat. A hatodikként záró Max Verstappen nagyon unatkozott a futam közben, míg Kevin Magnussen és Sergio Pérez, illetve az Alpine-versenyzők között forrtak az indulatok.

Charles Leclerc győzelemre váltotta a harmadik pole pozícióját Monte-Carlóban, ahol nemcsak megtörte a monacói átkot, hanem történelmet is írt, hiszen a Formula–1 történetében először született hazai siker a hercegségbeli nagydíjon. A ferraris a 2022-es Osztrák Grand Prix után tért vissza a dobogó felső fokára, míg teljes eddigi pályafutását nézve a hatodik sikerét könyvelhette el, aminek köszönhetően 31 pontra csökkentette a lemaradását az egyéni vb-összetettben Max Verstappen mögött. 

A monacói versenyző nem is tudta titkolni az örömét és a meghatódottságát a leintést követően. „Szavakkal leírhatatlan, nagyon nehéz volt. A tény, hogy kétszer már indulhattam itt pole pozícióból, de nem sikerült győzelemre váltanom, valamilyen szinten még édesebbé teszi a mostani sikert. Nyilvánvalóan nagyon sokat jelent a számomra. Ez az a verseny, ami miatt elkezdtem arról álmodni, hogy Formula–1-es versenyző legyek. Érzelmileg nem volt könnyű,  tizenöt körrel a vége előtt már csak azért imádkoztam, hogy ne történjen semmi, és elkezdett magába keríteni az érzés. Be kell valljam, sokkal többször gondoltam édesapámra vezetés közben, mint gondoltam volna. Az édesapám mindent feláldozott azért, hogy itt lehessek, és ez a mi álmunk volt: ezen a pályán versenyezni és nyerni. Szóval egészen hihetetlen."

„Elég nagy tartalékunk volt, tudtuk, hogy hetvennyolc kör rengeteg egy szett gumin, de nagyszerűen menedzseltük a helyzetet. A futam nagy részében ügyelnünk kellett a George-dzsal (Russell) szembeni különbségre, aztán az utolsó tíz körben valamennyivel jobban nyomhattam a gázt, és csodálatos érzés volt vezetni az autót. Szeretnék köszönetet mondani a csapatnak, hogy ilyen hihetetlen munkát végeztek az elmúlt néhány hónapban. Megadták a lehetőséget, hogy végre megnyerhessem ezt a futamot, ami igazán különleges érzés."

Oscar Piastrira az első rajtnál jelentette a legnagyobb fenyegetést Carlos Sainz Jr., és a két autó össze is ért, aminek következében a McLaren is sérült. A csapatnak a piros zászlós szakasz ideje alatt azonban volt lehetősége megjavítani az MCL38-ast, és az újabb állórajtot követően inkább az volt a kérdés, hogy az ausztrálnak sikerül-e offenzívát indítania Leclerc ellen. Erre végül nem került sor, ráadásul a verseny végén Sainz is megérkezett rá, azonban a pilóta végül megtartotta a második helyét, és az idén először állhatott fel a dobogóra.

„Nehéz futam volt. Az elején hihetetlen lassú volt a tempó. Egyszer félig benéztem Leclerc mellé az alagút előtt, de nem volt elegendő helyem ahhoz, hogy betegyem az autót. Nagy köszönettel tartozom a csapatnak, nagyszerű hétvégét zártunk, és remek érzés letenni az eredményt az asztalra. Az előző versenyeken végig erős teljesítményt nyújtottam, de nem tudtam eredményt felmutatni. Jó, hogy sikerült a pódiumon zárnom. Charles óriási formában volt az egész hétvégén, már a legelső körtől kezdve gyors volt. Ami engem illet, elégedett vagyok a második hellyel, ez remek eredmény a csapat számára, így nagyon-nagyon boldog vagyok."

Az első rajt után úgy tűnt, csúfos véget ér Sainz hétvégéje, hiszen hátulról eltalálta Piastrit, aminek következtében defektet szenvedett, a Kevin Magnussen által kiváltott baleset miatt lendülő piros zászló ugyanakkor semmissé tette az addig történeket, és a spanyol a kényszerleállás alatt vissza tudott térni a bokszutcába, majd a harmadik helyet foglalhatta el a második állórajtnál is. A versenyző az elrugaszkodásnál megtartotta a pozícióját, és bár a verseny végén egészen közel került Piastrihoz, végül nem tudott előzni, így harmadikként szelte át a célvonalat.

„Eléggé szoros volt, és nagyon rossz érzés fogott el az első körben, ezt azonban rövidesen öröm váltotta fel, amikor kiderült, hogy visszakapom a harmadik helyemet. Onnantól kezdve olyan jó tempót diktáltunk, amit előzetesen vártunk, de egyszerűen lehetetlenség előzni Monaco utcáin. Ennek ellenére nagyon boldog vagyok, hogy láthatom Charles-t a hazai futamán nyerni. Az egész csapat szempontjából nagyszerű, hogy osztozhatok vele ezen a dobogón, és úgy tűnik, egyre erősebbé válunk."

A Ferrari kettős dobogónak köszönhetően 25 pontra csökkentette a lemaradását a konstruktőri tabellát vezető Red Bull mögött tizenhat nagydíjjal a vége előtt. Ami a „vörös bikákat" illeti, Verstappen a hatodik pozícióban látta meg a kockás zászlót, vagyis nem tudott előrelépni a rosszul sikerült szombati kvalifikáció után. 

„A piros zászló elvette a lehetőségét bármiféle stratégiai csatának, és nagyon unalmassá tette a versenyt. Egyszerűen csak próbáltam megőrizni a gumikat a verseny végéig. Bárki elaludt? Russell az egész futam alatt eléggé védekezően vezetett, hiszen a közepes gumik sokkal érzékenyebbek, mint a kemények. Itt ugyanakkor nincs lehetőség az előzésre, szóval végig azt a tempót kellett futnom, amit ő diktált. Amikor (Lewis) Hamilton kiállt, az lehetőséget biztosított a számunkra is, hogy kereket cseréljünk. Sikerült előtte maradnom, de végül nem igazán számított."

„Úgy tűnik, négy-öt másodperccel gyorsabbnak kell lenned, hogy előzni tudj ezen a helyszínen. Egyszerűen unalmas volt. Nehéz hétvégénk volt, gyorsan el akarom felejteni, de tanulnunk kell belőle. Az egyetlen pozitívum a hétvégének, hogy rájöttünk, mi a legfőbb gyengeségünk, és ezen kell most dolgoznunk. Ha meg tudjuk oldani, vagy legalább javítunk rajta, akkor azonnal sok köridőt nyerhetünk, ami eléggé ígéretes."

Noha a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) versenybalesetnek minősítette Kevin Magnussen és Sergio Pérez esetét, a mexikói egyáltalán nem volt elégedett az ítélettel, és a dán vetélytársa tetteivel sem. „Az első körben voltunk. Elvesztettem egy helyet az egyik RB-vel szemben, ha nem vagy jó pozícióban, magától értetődő, hogy visszaesel. Jöttem kifele a kanyarból, és ha megnézik a fedélzeti kamera-felvételeimet, egyetlen pillanatra sem látható, hogy Kevin akár félig felért volna mellém, de ő csak közeledett, és teljes gázzal nyomta. Egyszerűen nem volt számára hely, és egy ponton ezt neki is fel kellett volna ismernie. Sokszor voltam már hasonló helyzetben, és ha te vagy a hátrébb haladó autóban, akkor észre kell venned, hogy eljött a pillanat, és el kell venned, mielőtt túl szorossá válna a helyzet."

„Eléggé meglepett, hogy ott tartotta, mivel teljesen szükségtelen volt. Nagyon nagy kár keletkezett, és igazán veszélyes baleset volt. Eljön egy pillanat, amikor két választási lehetőséged van: elveszed vagy ütközöl. Úgy vélem, semmi értelme nem volt ennek ilyen sebesség mellett, és elég nagy volt a becsapódás. Csalódott vagyok, hogy nem vizsgálták az esetet, hiszen elég komoly incidens volt."

Míg a Red Bull mexikói pilótája Magnussent látta a hibásnak, a tíz büntetőpontnál járó dán úgy érezte, Pérez okolható a balesetért. „A személyes véleményem szerint egyszerűen oda lettem szorítva a falhoz. A saját szemszögemből nézve az autóm elejének jó része már Pérez Red Bulljának a hátulja mellett volt. Amikor elkezdett a fal felé menni, nekilökött, és összeütköztünk. Bíztam benne, hogy több helyet hagy a számomra, hiszen ott voltam mellette. Ez nem egy kanyar, ami előtt fékezel, hanem egy törés volt az egyenesben, szóval kell hagynod ott helyet egy autónak, máskülönben nem hagysz opciót a másik fickónak. Sajnálatos ez, mert sokba kerül a csapatnak, rengeteg dolga lesz a srácoknak, és elvesztettünk egy lehetőséget is."

 A mexikóit is szembesítették a Haas-pilóta szavaival, de nem értett egyet azzal, hogy helyet kellett volna hagynia a riválisának. „Mégis hogyan várhatja el, hogy hagyjak neki helyet, ha még mellettem sincs? Van egy pont, amikor látod, hogy ott a fal, és egyszerűen visszaveszel."

Az ütközésbe vétlenül belekeveredő Nico Hülkenberg úgy gondolja, versenybaleset történt, és mindkét fél tehetett volna azért, hogy elkerülje az incidenst. „Messze van az ideálistól, mindkét kocsit elvesztettük, és olyan baleset miatt estem ki, aminek nem voltam közvetlenül érintett. Eléggé keskeny a pálya a a hármas kanyarba menet. Nagy kár érte. Úgy vélem, ez egyfajta versenybaleset volt, mivel míg Kevin oldaláról talán kissé túl optimistának tűnt, Checo láthatta volna, és hagyhatott volna helyet neki. Elég balszerencsés volt a végkimenetel. Az én gépem nem sérült olyan jelentős mértékben, de még nem láttam, Kevinnél mi a helyzet. A Red Bull ugyanakkor eléggé nagy kárt szenvedett."

A rajtot követően volt egy másik incidens is, amiben az Alpine versenyzőpárosa volt érintett: Esteban Ocon az alagút előtt próbálta megelőzni a csapattársát, Pierre Gaslyt, de összeértek, és az eset következtében előbbi autója látványosan a levegőbe is emelkedett. A sportfelügyelők végül a versenyt feladni kényszerülő Ocont találták bűnösnek, és tíz másodperces időbüntetéssel sújtották, amit 5 rajthelyes hátrasorolássá konvertáltak át a Kanadai Nagydíjra. 

A felelősségét Ocon is elismerte, és a közösségi média-felületén megosztott bejegyzésében kért elnézést még a verseny ideje alatt. „A mai az én hibám volt, túl kicsi volt a rés, és elnézést kérek a csapattól. Remélem meglesz a megérdemelt pontszerzés."

Gasly végül az egy pontot jelentő tizedik helyen szelte át a célvonalat, ami után vegyes érzések töltötték el. „Nagyon boldog vagyok, és megkönnyebbültem a csapat szempontjából. Tisztában voltunk vele, hogy Monaco olyan helyszín, amely lehetőségeket tartogathat a számunkra, még akkor is, ha az idény elejétől fogva szenvedtünk. Sikerült megragadnunk szombaton a lehetőséget az első Q3-as szerepléssel. Fontos volt, hogy ezt kihasználjuk, és ez sikerült is. Sajnos nem volt olyan békés, mint terveztük, nem szeretnék ennél jobban részletekbe bocsátkozni, de ilyen dolgoknak nem szabadna megtörténnie. A csapat elég világos utasításokat adott, hogy mit tehetünk meg, és Ocon nem tartotta tiszteletben ezt."

Az esettel kapcsolatban az Alpine-t irányító Bruno Famin is megszólalt, és jelezte, további következményeket vonhat maga után Ocon tette. „Elszomorít, hogy ilyesféle incidens kellett látnom. Pontosan ez az, amit nem akarunk látni, és le fogjuk vonni a következtetéseket, nehéz döntést fogunk hozni. Ha a verseny végén dobogós helyezésért küzdünk, miért ne, de az első körben, ott a Le Portier-nél, őszintén nem volt helye a támadásnak, és semmi helyet nem hagyott a csapattársának."

Folytatás két hét múlva a Kanadai Nagydíjjal.

 

 

 PILÓTAGYŐZELEMDOBOGÓPONTSZERZÉSLGYKPONT
  1.Max Verstappen6672169
  2.Charles Leclerc158-138
  3.Lando Norris137-113
  4.Carlos Sainz Jr.147-108
  5.Sergio Pérez-372107  
  6.Oscar Piastri-18-  71
  7.George Russell--71  54
  8.Lewis Hamilton--71  42
  9.Fernando Alonso--51  33  
10.Cunoda Juki--5-  19
11.Lance Stroll--3-  11  
12.Oliver Bearman--1-    6  
13.Nico Hülkenberg--4-    6  
14.Daniel Ricciardo--1-    5  
15.Alexander Albon--1-    2
16.Esteban Ocon--1-    1  
17.Kevin Magnussen--1-    1  
18. Pierre Gasly--1-    1
a világbajnokság állása
  1..Red Bull-Honda RBPT276
  2.Ferrari252
  3.McLaren-Mercedes184
  4.Mercedes 96
  5.Aston Martin-Mercedes  44
  6.RB-Honda RBPT  24
  7.Haas-Ferrari    7  
  8.Williams-Mercedes    2
  9.Alpine-Renault    2
10.Sauber-Ferrari    0
konstruktőrök
70. MONACÓI NAGYDÍJ
Május 24., PÉNTEK
1. szabadedzés1. Hamilton 1:12.169
2. szabadedzés1. Leclerc 1:11.278
Május 25., SZOMBAT
3. szabadedzés1. Leclerc 1:11.369
Időmérő1. Leclerc 1:10.270
Május 26., VASÁRNAP
A verseny (78 kör, 260.286 km) rajtja:1. Leclerc, 2. Piastri, 3. Sainz
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Kanadai Nagydíj, MontrealJúnius 9., 20.00
Spanyol Nagydíj, BarcelonaJúnius 23., 15.00
Osztrák Nagydíj, SpielbergJúnius 30., 15.00

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik