„Igazi hullámvasút volt, de imádtam” – jól sikerült Sainz visszatérése

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2024.03.24. 10:40
A Ferrari két év után aratott ismét kettős győzelmet (Fotó: AFP)
Carlos Sainz Jr. nyerte meg a Formula–1-es Ausztrál Nagydíjat, Charles Leclerc második helyének köszönhetően ráadásul a Ferrari kettős győzelmet aratott Melbourne-ben. Az olasz istállónál természetesen nagy az öröm, elvégre első dupla diadalukat aratták 2022 óta. A Red Bullnál már közel sem lehetnek ennyire elégedettek, de sikerült kideríteni, mi okozta Max Verstappen kiesését. A sportfelügyelők döntöttek Fernando Alonso és George Russell ügyében.

 

Pályafutása harmadik F1-es győzelmét aratta Carlos Sainz Jr., akinek a futam elején sikerült megelőznie a technikai problémával küzdő Max Verstappent, majd a győzelmet nem engedte ki kezéből a leintésig. A spanyol diadala azért is egyedülálló, mert alig két héttel ezelőtt még egy szaúdi kórházban ápolták.

„Igazán jó verseny volt, nagyon jól éreztem magam – összegezte melbourne-i futamát Sainz. – Természetesen egy kicsit kemény volt, főként fizikailag nem volt könnyű dolgom, de szerencsére többé-kevésbé egyedül autóztam az élen. Jó tempót diktáltam, és megfelelően bántam a gumikkal. Nagyon büszke vagyok a csapatra, és örülök, hogy Charles-lal közösen összejött a kettős győzelem. Ez megmutatja, hogy a kemény munka kifizetődik. Az élet néha őrületes. Azok után, ami év elején történt, a bahreini dobogóval, majd a vakbélgyulladással is sikerült visszatértem. Igazi hullámvasút volt, de imádtam, és rettentő boldog vagyok. Kár, hogy Max kiesett, mert úgy érzem, élvezetes csatát vívhattunk volna az első helyért. Persze örülök, hogy meglett a győzelem, neki pedig már úgyis sok van belőle.”

Charles Leclerc számára jóval inkább zökkenőmentesen kezdődött a melbourne-i hétvége, ám a monacói versenyző végül kikapott csapattársától. Leclerc örül csapata sikerének, és elismerte, hogy Sainz jobb munkát végzett nála.

„Az eredmény jó, főként a csapat szempontjából – vélekedik a fiatalabbik Ferrari-pilóta. – A 2022-es bahreini verseny óta nem ünnepelhettünk kettős győzelmet, nagyszerű, hogy most újra sikerült. Carlos hétvégéje hihetetlen azt nézve, hogy nemrég tért vissza a műtétje után. Nagyszerűen sikerült a versenye, én viszont kissé jobban szenvedtem a második etapomon. Nem bántam elég jól a gumikkal, de a futam utolsó szakasza már jobban ment. Az első és második helynél jobban nem is alakulhatott volna a verseny. Carlos egész hétvégén jobb volt nálam, szóval megérdemelte a győzelmet.”

Idén először ünnepelhetett a dobogón Lando Norris, aki, bár kicsit sajnálja, hogy csak a pódium legalsó fokára állhatott fel, elégedett a McLaren melbourne-i teljesítményével.

„Elég jó nap volt számunkra, büszke vagyok a csapatra, amiért összejött a harmadik és a negyedik hely – mondta a brit versenyző. – Sok pontot szereztünk, a bajnokság szempontjából ez a legfontosabb. Elszalasztottam a Charles elleni lehetőségemet, pedig úgy érzem, hogy az én tempón kissé jobb volt. Sikerült elém vágnia az első etapot követően, pedig volt némi remény arra, hogy meglehet a második pozíció. Úgy érzem, elég jó tempót diktáltunk ma, de a Ferrari és különösen Carlos nagyszerű munkát végzett, szóval megemelem a kalapom előttük. Nem számítottam arra, hogy ma dobogóra állhatok, szóval nagyon örülök neki.”

Norris egyébként pályafutása 14. top hármas helyezését érte el Melbourne-ben, amivel olyan rekordot döntött meg, amelyről vélhetően szívesen lemondott volna. Immár ugyanis a McLaren brit versenyzője a királykategória történetének azon versenyzője, aki a legtöbbször ünnepelhetett a pódiumon anélkül, hogy győzött volna. Norris Nick Heidfeld rekordját adta át a múltnak.

2022-ben éppen ugyanezen a pályán fordult elő legutóbb, hogy Max Verstappen nem tudott befejezni egy futamot. A háromszoros világbajnok azóta a mechanikai problémák elkerülése szempontjából is igen szerencsés volt, ezúttal azonban utolérte a technika ördöge.

„Olyan volt, mintha behúzott kézifékkel mentem volna – emlékezett vissza Verstappen a verseny elejére. – Az adatokból kiderült, hogy amint elkezdődött a verseny, a jobb hátsó fék beragadt. Ez persze nem ideális, hiszen szeretnénk minden egyes alkalommal befejezni a futamokat, de ez egy technikai sportág. Sajnos történnek ilyenek, a legfontosabb viszont az, hogy rájöttünk, mi okozta a problémát.”

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner kifejtette a meghibásodás okát, és elismerően nyilatkozott arról, ahogyan Verstappen kezelte a helyzetet.

„Úgy tűnik, a fék már a verseny elején eléggé beragadt, amit Max úgy írt le, mintha behúzták volna a kéziféket – mondta a brit szakember. – Ennek következtében volt néhány nehéz pillanata, majd a fék még inkább beragadt, ami végül tüzet eredményezett. A versenyzők nyilván frusztráltak, amikor egy kiesést követően kiszállnak az autóból, de Max nagyon kedves volt mindenkivel. Egy csapat vagyunk, és ez a kiesés mindenkit ugyanúgy érint. Két éve nem volt ilyen technikai meghibásodásunk, ami azért figyelemreméltó.”

Kissé ijesztő módon ért véget a melbourne-i verseny, hiszen George Russell az utolsó körben szenvedett nagy balesetet, ami miatt a futamot virtuális biztonsági autós korlátozás alatt intették le. Már a visszajátszásból látszott, hogy Russellt valószínűleg a közvetlenül előtte autózó Fernando Alonso zavarta meg – az esetért a sportfelügyelők beidézték a két pilótát.

„A kanyar előtt száz méterrel Fernando mögött haladtam fél másodperccel, majd hirtelen nagyon közel kerültem hozzá – emlékezett vissza a brit versenyző. – Nem tudom, hogy valamilyen gondja adódott-e, de ezt a sportfelügyelőknél majd megvitatjuk, mert elég bizarr volt a helyzet. Nyilvánvaló, hogy száz méterrel a kanyar előtt fékezett, majd ismét a gázra taposott, és normálisan vette be a kanyart, erről már láttunk adatokat. Semmiért sem hibáztatom addig, amíg nem tudunk többet. Közvetlenül mögötte autóztam sok körön keresztül, majd egyszer csak hihetetlenül visszalassult, utána viszont megint keményen nyomta. Nem számítottam erre, ami az én saram, de érdekes, hogy jelenésünk van miatta a felügyelőknél.”

A bizottság meghallgatta mindkét versenyzőt, és bokszutca-áthajtásos büntetést róttak ki Alonsóra. Mivel azonban a futamot már leintették, s a spanyol versenyző nem tudja letölteni ezen büntetését, húsz másodpercet hozzáadtak az idejéhez, illetve három büntetőpontot is kapott.

Az indoklás szerint Alonso jelentősen lelassított a hatos kanyarban, amit a sportfelügyelők veszélyesnek ítéltek meg. A hirtelen lassulás ugyanis meglepetésként érte Russellt, aki elrántotta a kormányt. A büntetés nyomán a kétszeres világbajnok a hatodikról a nyolcadik helyre esett vissza.

1.Carlos Sainz Jr.spanyolFerrari1:20:26.843
2.Charles LeclercmonacóiFerrari2.366 mp h.
3.Lando NorrisbritMcLaren-Mercedes5.904 mp h.
4.Oscar PiastriausztrálMcLaren-Mercedes35.770 mp h.
5.Sergio PérezmexikóiRed Bull-Honda RBPT56.309 mp h.
6.Fernando Alonso*spanyolAston Martin-Mercedes1:20.992 h.
7.Lance StrollkanadaiAston Martin-Mercedes1:33.222 h.
8.Cunoda JukijapánRB-Honda RBPT1:35.601 h.
9.Nico HülkenbergnémetHaas-Ferrari1:44.553 h.
10.Kevin MagnussendánHaas-Ferrari1 kör h.
11.Alexander AlbonthaiföldiWilliams-Mercedes1 kör h.
12.Daniel RicciardoausztrálRB-Honda RBPT1 kör h.
13.Pierre GaslyfranciaAlpine-Renault1 kör h.
14.Valtteri BottasfinnSauber-Ferrari1 kör h.
15.Csou Kuan-jükínaiSauber-Ferrari1 kör h.
16.Esteban OconfranciaAlpine-Renault1 kör h.
17.George RussellbritMercedes2 kör h.
 KIESETT  MEGTETT KÖR
 Lewis HamiltonbritMercedes15
 Max VerstappenhollandRed Bull-Honda RBPT3
 *20 másodperces időbüntetést kapott, ezért a 8. helyre esett vissza 
az ausztrál nagydíj végeredménye
 PILÓTAGYŐZELEMDOBOGÓPONTSZERZÉSLGYKPONT
1.Max Verstappen222151  
2.Charles Leclerc-23247  
3.Sergio Pérez-23-46  
4.Carlos Sainz Jr.122-40  
5.Oscar Piastri--3-28  
6.Lando Norris-13-27  
7.George Russell--2-18  
8.Fernando Alonso--3-16  
9.Lance Stroll--2-9  
10.Lewis Hamilton--2-
11.Cunoda Juki--1-6  
12.Oliver Bearman--1-6  
13.Nico Hülkenberg--2-3  
14.Kevin Magnussen--1-1  
a világbajnokság állása

 

1.Red Bull-Honda RBPT97  
2.Ferrari93  
3.McLaren-Mercedes55  
4.Mercedes26  
5.Aston Martin-Mercedes25  
6.RB-Honda RBPT6  
7.Haas-Ferrari4  
8.Williams-Mercedes0  
9.Sauber-Ferrari0  
10.Alpine-Renault0  
konstruktőrök

 

38. AUSZTRÁL NAGYDÍJ
MÁRCIUS 22., PÉNTEK
1. szabadedzés1. Norris 1:18.564
2. szabadedzés1. Leclerc 1:17.277
MÁRCIUS 23., SZOMBAT
3. szabadedzés1. Leclerc 1:16.714
Időmérő1. Verstappen 1:15.915
MÁRCIUS 24., VASÁRNAP
Verseny1. Sainz, 2. Leclerc, 3. Norris
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Japán Nagydíj, SzuzukaÁprilis 7., 7.00
Kínai Nagydíj, SanghajÁprilis 21., 9.00
Miami Nagydíj, MiamiMájus 5., 22.00

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik