Együtt veszítünk? – Zsoldos Barna jegyzete

ZSOLDOS BARNAZSOLDOS BARNA
Vágólapra másolva!
2024.02.02. 23:35

„EGYÜTT NYERÜNK, együtt veszítünk” – mantrázta Lewis Hamilton majd egy évtizeden át a Mercedes lehengerlő sikersorozata közepette, hogy aztán két döcögős idény után már vegye is a kalapját… Félreértés ne essék, a hétszeres világbajnok klasszis 2025-ös átigazolása a Ferrarihoz teljesen érthető és logikus lépés így negyven felé közeledve, amivel valószínűleg utolsó maranellói lehetőségét ragadta meg. A probléma inkább azzal van, hogy a futószalagon szállított győzelmek és vb-címek idején olyan pátoszos kijelentésekre ragadtatta magát, amelyeket valójában senki sem várt el tőle, döntése fényében viszont ma már kifejezetten visszásnak tűnnek. Bár a versenyzőknek jobb dolguk is akad, mint egymás nyilatkozatainak böngészése, Hamilton tényleg annyiszor erőltette a „jóban, rosszban” retorikát, hogy tavaly már Fernando Alonso is odaszúrt neki, mondván: most, hogy veszít a Mercedes, maradnia kellene.

Még két éve sincs, hogy a hétszeres világbajnok egy olasz lapnak adott interjújában így nyilatkozott: „Látja, mi van a karomra tetoválva? Lojalitás. (…) A Mercedes a családom, mindig is Mercedes-versenyző leszek, ahogy Stirling Moss.” Tavaly márciusban a gyenge idénykezdet után aztán megerősítette: „A Mercedes a családom. Nem megyek sehová, bízom a csapatomban.” Tizenegy hónappal később pedig aláírt a Ferrarihoz. Persze nyilvánvaló, hogy az idő múlásával az ember másként ítél meg bizonyos helyzeteket, de egy-két év azért általában még kevés a 180 fokos fordulathoz.

E tekintetben sokkal szimpatikusabb kép rajzolódott ki, amikor 2012 őszén úgy döntött, a McLarent elhagyva átnyergel a Mercedeshez. Akkor hónapokkal előtte nyilvánosan elismerte, tépelődik és őrlődik, egyértelművé téve, hogy igenis van esély a távozásra. Ehhez képest tavaly a hivatalos kommunikáció szerint 2025 végéig elkötelezte magát aktuális csapatához, sőt, ismét leszögezte: az utolsó napokig a Mercedesnél szeretne maradni, és nincs más hely, ahol szívesebben lenne. Hangsúlyozzuk, semmi probléma nincs azzal, hogy egy versenyző nem tud ellenállni a Ferrari csábításának, ám ha több mint egy évtizeden át bizonygatja „szerelmét” egy másik istálló iránt, kifejezetten rossz üzenete van a hirtelen szakításnak.

Mindezzel együtt kizárólag a legjobbakat kívánhatjuk Hamiltonnak, hiszen a Formula–1 egészét szolgálná, ha a legendás olasz csapatnál is sikeres tudna lenni. Csak a nagy győzelmek közepette a romantikus kijelentésekkel kellene majd kissé csínján bánnia.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

 

Legfrissebb hírek

Irány Angyalsziget! – Karádi Zoltán jegyzete

Röplabda
22 órája

Ide nekünk Vanuatut! – Bodnár Zalán jegyzete

Foci vb 2026
2025.06.14. 23:22

Szól a (sport)rádió! – Szöllősi György jegyzete

Egyéb egyéni
2025.06.14. 07:41

A legnagyobbakat is csodálhatjuk! – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Egyéb egyéni
2025.06.13. 07:43

Erő és irányítás – Gyenge Balázs jegyzete

Angol labdarúgás
2025.06.11. 23:08

Nem a mi játékunk – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.10. 23:19

A vb-selejtező jegyében – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.09. 22:55

Ezt már tudtuk – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.06. 23:48
Ezek is érdekelhetik