F1: a Ferrari értetlenül áll; Hamilton szerint rémálom a Mercedes

Vágólapra másolva!
2023.10.29. 13:28
null
Több versenyzőt is meglepett a mexikóvárosi kvalifikáció végeredménye (Fotó: AFP)
Meglepetésre Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót a Formula–1-es Mexikóvárosi Nagydíj időmérőjén. A Ferrari versenyzője mellől ráadásul a csapattársa rajtolhat, ám Leclerc-hez hasonlóan Carlos Sainz Jr. sem teljesen érti, honnan jött az első rajtsorhoz elég tempójuk. Max Verstappen sem igazán számított a riválisok előrelépésére, ám a harmadik helyről induló címvédő szerint bármi megtörténhet a startot követően. Lewis Hamilton újabb nehéz hétvégét teljesít – elmondása szerint rémálomszerűen működik az autója.

 

Idei negyedik rajtelsőségét szerezte Charles Leclerc, aki reménykedik abban, hogy a mexikói pole-ja végre elégnek bizonyul a győzelemhez is. A Ferrari versenyzője ennek ellenére tisztában van azzal, hogy nagyon nehéz dolguk lesz a Red Bull ellen, de ígéri, rajta nem múlik a siker.

„Egyértelműen nem számítottam erre – mondta a rajtelsőségről Leclerc. – A harmadik edzésen úgy éreztük, hogy kissé le vagyunk maradva, ám aztán valahogyan sikerült mindent összeraknunk, és jól mentünk. Sokat köszönhetünk a gumik megfelelő működésének, de máris a versenyre koncentrálok, hiszen többször voltam már idén pole-ban, és a mostanit végre győzelemre kell váltanunk. Nem vagyok biztos abban, hogy az első rajthely a legideálisabb ezen a pályán, persze azért elfogadom a pole-t. Csak magunkra figyelünk a futamon, jó volt a tempónk egész hétvégén, azonban így sem vagyok biztos abban, hogy mindenünk megvan ahhoz, hogy harcba szálljunk a győzelemért. Ennek ellenére minden tőlünk telhetőt megteszünk, és nagyon elégedett vagyok az időmérő végeredményével.”

3. MEXIKÓVÁROSI NAGYDÍJ
OKTÓBER 27., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Verstappen 1:19.718
OKTÓBER 28., SZOMBAT
2. szabadedzés: 1. Verstappen 1:18.686
3. szabadedzés: 1. Verstappen 1:17.887
Időmérő: 1. Leclerc 1:17.166
OKTÓBER 29., VASÁRNAP
A verseny (71 kör, 305.354 km) rajtja: 21.00
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
November 5., 18.00Sao Pauló-i Nagydíj, Sao Paulo
November 19., 7.00 Las Vegas-i Nagydíj, Las Vegas
November 26., 14.00Abu-dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi

Nehezen indult a hétvége Carlos Sainz Jr. számára, de amikor igazán fontos volt, sikerült kellően gyors kört autóznia. A spanyol pilóta egyelőre értetlenül áll néhány kérdést illetően, és csapattársához hasonlóan attól tart, hogy nem bírnak majd Max Verstappennel.

„Egész hétvégén azzal küzdöttem, hogy összerakjak egy igazán jó kört, és ez végül a Q3 elején jött össze – vallotta be Sainz. – Charles aztán lenyomott fél vagy egy tizeddel, de egyelőre nehezen értem meg, hogyan találtam fél másodpercet azon a körömön, miközben a következő megint fél másodperccel rosszabbul sikerült. Nehéz dolgunk van a gumikat illetően, ráadásul furcsának érzem az autót is. Ennek ellenére összejött a megfelelő kör, amikor igazán számított, és ennek köszönhetően jó helyzetből várhatjuk a futamot. Meglátjuk, életben tudjuk-e tartani majd az abroncsokat, és magunk mögött tudjuk-e tartani azt a Red Bullt. Az, hogy mindkét autónkkal az élen vagyunk, előnyt jelent, így megpróbáljuk a legjobbat nyújtani.”

Mindhárom szabadedzést behúzta Max Verstappen Mexikóvárosban, és az időmérő elején is folytatta menetelését. A Q3-ban azonban úgy tűnt, hirtelen eltűnt a Red Bull előnye, s a háromszoros világbajnok végül mindkét Ferrari-pilótától kikapott. A leintést követően Verstappen elmondta, számított-e az olasz istálló hirtelen előrelépésére.

CSAK SARGEANTET BÜNTETTÉK MEG
Bőven akadt dolguk a sportfelügyelőknek a mexikói időmérőt követően, ugyanis Max Verstappen, Fernando Alonso, George Russell, Lewis Hamilton és Logan Sargeant kapcsán is felvetődött némi szabálytalanság gyanúja. Előbbi három pilótát azért idézték be, mert a bokszutcából kihajtva feltartották a sort, Hamilton pedig azért került bajba, mert felmerült, hogy nem lassított le kellően, amikor Alonso Q2-es kicsúszása miatt lengették a sárga zászlót. A sportfelügyelők végül mind a négy versenyzőt felmentették, Sargeant azonban nem úszta meg büntetés nélkül. Az amerikai ugyancsak Alonso megforgását követően vétett a szabályok ellen, amikor a korlátozás alatt megelőzte Cunoda Jukit. Sargeantre tíz rajthelyes büntetést róttak ki, ám enélkül is utolsóként rajtolt volna.

„Mindig nehéz megítélni a riválisokat, mivel nem egy csapatban versenyzem velük, nem tudom, mi folyik náluk – mondta a holland. – Én arra számítottam, hogy ennél kicsit többet tudok fejlődni az időmérő során, ám végül nem így lett, és emiatt kaptunk ki. A Q1 még jól ment, és a Q2 sem alakult rosszul, de aztán úgy tűnt, hogy kicsúsznak a kezeink közül a dolgok, hiszen nem sikerült kellően gyorsulnunk a Q3-ra. Ezen a pályán kimondottan nehéz dolgunk van az időmérőkön, hogy összehozzuk a tökéletes kört, hiszen nem elég jó a tapadás, és ha kicsit keményebben nyomjuk, túlmelegedhetnek a gumik, vagy akár ki is csúszhatunk. A körülöttem lévőkkel ellentétében viszont nekem maradt két szett kemény abroncsom, ami előnyt jelenthet a versenyen, ráadásul az egyes kanyarig bármi megtörténhet.”

A mexikói hétvége sem a Mercedesről szól eddig, s Lewis Hamilton kimondottan csalódottan nyilatkozott a kvalifikációt követően. A hétszeres világbajnok sokat szenvedett azzal, hogy működésre bírja a W14-est.

„Egész hétvégén szenvedtem az autóval, egyszerűen rémálom volt vezetni – árulta el Hamilton. – Nem szereti ezt a pályát, és bár sikerült javítanunk néhány dolgon az időmérő során, aminek nagyon örültem, jobb lett volna, ha korábban lépjük meg ezeket, hiszen akkor nem alakult volna ilyen rosszul a Q1 és a Q2. A második köröm remekül sikerült a második szakaszban, de az autó nagyon változó volt. Volt, amikor jól működött, és volt, amikor nem, ennél többet egyszerűen nem tudtam kihozni belőle. Egy tökéletes világban az ötödik helyen végezhettem volna.”

MEXIKÓVÁROSI NAGYDÍJ, AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE
1. Charles Leclerc monacói Ferrari 1:17.166 átlag: 200.793 km/ó
2. Carlos Sainz Jr. spanyol Ferrari 1:17.233 0.067
3. Max Verstappen holland Red Bull-Honda RBPT 1:17.263 0.097
4. Daniel Ricciardo ausztrál AlphaTauri-Honda RBPT 1:17.382 0.216
5. Sergio Pérez mexikói Red Bull-Honda RBPT 1:17.423 0.257
6. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:17.454 0.288
7. Oscar Piastri ausztrál McLaren-Mercedes 1:17.623 0.457
8. George Russell brit Mercedes 1:17.674 0.508
9. Valtteri Bottas finn Alfa Romeo-Ferrari 1:18.032 0.866
10. Csou Kuan-jü kínai Alfa Romeo-Ferrari 1:18.050 0.884
11. Pierre Gasly francia Alpine-Renault 1:18.521 0.950
12. Nico Hülkenberg német Haas-Ferrari 1:18.524 0.953
13. Fernando Alonso spanyol Aston Martin-Mercedes 1:18.738 1.167
14. Alexander Albon thaiföldi Williams-Mercedes idő nélkül
15. Cunoda Juki japán AlphaTauri-Honda RBPT idő nélkül
16. Esteban Ocon francia Alpine-Renault 1:19.080 0.981
17. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1:19.163 1.064
18. Lance Stroll kanadai Aston Martin-Mercedes 1:19.227 1.128
19. Lando Norris brit McLaren-Mercedes 1:21.554 3.455
20. Logan Sargeant amerikai Williams-Mercedes idő nélkül
AZ ELSŐ KÉT SZAKASZ VÉGEREDMÉNYE
1. SZAKASZ 2. SZAKASZ
1. Verstappen 1:18.099 1. Hamilton 1:17.571
2. Piastri 1:18.241 2. Verstappen 1:17.625
3. Ricciardo 1:18.341 3. Russell 1:17.673
4. Leclerc 1:18.401 4. Ricciardo 1:17.706
5. Bottas 1:18.429 5. Piastri 1:17.874
6. Pérez 1:18.553 6. Leclerc 1:17.901
7. Hamilton 1:18.677 7. Bottas 1:18.016
8. Sainz 1:18.755 8. Pérez 1:18.124
9. Albon 1:18.828 9. Sainz 1:18.382
10. Alonso 1:18.848 10. Csou 1:18.440
11. Cunoda 1:18.890 11. Gasly 1:18.521
12. Russell 1:18.893 12. Hülkenberg 1:18.524
13. Gasly 1:18.945 13. Alonso 1:18.738
14. Hülkenberg 1:18.969 14. Albon idő nélkül
15. Csou 1:19.016 15. Cunoda idő nélkül
16. Ocon 1:19.080
17. Magnussen 1:19.163
18. Stroll 1:19.227
19. Norris 1:21.554
20. Sargeant idő nélkül

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik