F1: Piastri meghosszabbította szerződését a McLarennel

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.09.20. 12:37
null
Piastri hosszabbított (Fotó: Getty Images)
A Formula–1-ben szereplő McLaren 2026 végéig meghosszabbította Oscar Piastri szerződését – közölte a formula1.com. Azt írják, hogy az istálló annyira elégedett az első szezonját teljesítő 22 éves ausztrál pilótával, hogy hosszú távban gondolkodnak vele, ezért a 2024-ig szóló kontraktusát további két évvel meghosszabbították.

 

„Fantasztikus, hogy megerősíthetjük, Oscar több évig kötelezte el magát a csapatunknál – mondta Andrea Stella csapatfőnök. – Oscar értékes a számunkra, és folyamatosan lenyűgöz minket a teljesítményével, a munkamoráljával és a hozzáállásával, így könnyű volt erre a döntésre jutnunk.”

„Nagyon örülök, hogy sikerült meghosszabbítanunk a szerződésemet a McLarennél” – jelentette ki Oscar Piastri. Hozzátette, hogy az élmezőnyben szeretne autózni a csapattal, és tetszik neki az a jövőkép, amit felvázoltak neki.

Legfrissebb hírek

Már csak a Puskás hibátlan; Madaras Norbert: Csapataink kihozták magukból a maximumot

E-újság
1 órája

Russell szerint a Ferrari a szabályosság határát súrolta a hungaroringi versenyen

F1
2 órája

Hamilton: Sok dolog zajlik a háttérben, ami nem jó

F1
4 órája

„Megvolt a tempónk, hogy nyerjünk” – Leclerc frusztrált a hungaroringi verseny után

F1
7 órája

Jövőre a Hungaroringen már a Mansell-kanyarban száguldanak a pilóták

F1
8 órája

Piastri: A végén egy jó esélyem volt az előzésre, de nem jött össze

F1
8 órája

Szijjártó Péter: A Hungaroring csúcstechnológiás, és magyar maradt

F1
8 órája

Maga mögött tartotta Piastrit, így Norris nyerte meg a 40. Magyar Nagydíjat

F1
8 órája
Ezek is érdekelhetik