F1: Sargeantet elfelejtették felvenni, Gaslyt fel sem ismerték Zandvoortban

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2023.08.28. 14:21
Max Verstappen aratott győzelmet a Formula–1-es Holland Nagydíjon. Bár a zandvoorti futam eseménydúsan alakult, Verstappennek nem sokáig kellett attól félnie, hogy kicsúszik kezei közül az újabb diadal, s már a rajt előtti perceket sem aggódta túl. Charles Leclerc és Logan Sargeant Fernando Alonso nyomdokaiba lépett – igaz, utóbbit aztán a pálya szélén felejtették vasárnapi kiesését követően. Pierre Gasly hosszú kihagyás után pezsgőzhetett ismét a dobogón, habár a kiírások alapján a csapattársa ért célba a harmadik helyen. Íme, az F1-legek a Holland GP-ről!

HOSSZÚ VOLT A VÁRAKOZÁS. Közel négy hetet kellett várni a Belga Nagydíj leintése után, hogy ismét pályán láthassuk az F1-es versenyzőket. Az augusztusban megszokott leállás persze lehetőséget nyújtott a mezőny és más, a sportágban dolgozó személyek számára, hogy pihenhessenek kicsit, de örömteli volt, amikor 26 nap után ismét versenyhétvégét rendeztek. HOSSZÚ VOLT A VÁRAKOZÁS. Közel négy hetet kellett várni a Belga Nagydíj leintése után, hogy ismét pályán láthassuk az F1-es versenyzőket. Az augusztusban megszokott leállás persze lehetőséget nyújtott a mezőny és más, a sportágban dolgozó személyek számára, hogy pihenhessenek kicsit, de örömteli volt, amikor 26 nap után ismét versenyhétvégét rendeztek.

NEM VÁRT DEBÜTÁLÁS ZANDVOORTBAN. Nem indult jól a holland versenyhétvége az AlphaTaurinál, ugyanis Daniel Ricciardo balesetet szenvedett a második szabadedzésen, amely során eltört a bal keze. Az ausztrál pilóta alig tért vissza a királykategóriába, újabb, legalább néhányhetes kihagyás vár rá, mielőtt ismét F1-es autót vezethetne. Ricciardo kiesése azonban lehetőséget nyitott az istálló tartalék versenyzője, Liam Lawson számára, hogy részt vegyen pályafutása első F1-es futamán. Az új-zélandi pilóta egyébként végül nem szerepelt rosszul, ugyanis a 13. helyen látta meg a kockás zászlót Zandvoortban.


LECLERC ALONSO NYOMDOKAIBAN. Hiába jutott be az időmérő harmadik szakaszába Charles Leclerc, az események nagy részét a pálya széléről volt kénytelen végignézni. A Ferrari versenyzője ugyanis összetörte autóját, de ahelyett, hogy a lehető leggyorsabban visszatért volna a paddockba, inkább kényelmesen elhelyezkedett egy kempingszékben, ahogyan azt Fernando Alonso is tette a 2015-ös Brazil Nagydíjon elszenvedett kiesése után.


Nem sokkal Leclerc előtt egyébként Logan Sargeant is pórul járt. Az amerikai újonc pályafutása során először jutott be a Q3-ba, ami azonban igen gyorsan véget ért a számára, miután balesetet szenvedett a kettes kanyarban. Sargeant sem jutott vissza túl gyorsan csapata garázsába, ráadásul Leclerc-rel ellentétben neki nem is jutott szék. Igaz, másnap – amikor ismét összetörte Williamsét – már nem a földön üldögélve kellett megvárnia, amíg érte jönnek, a probléma csupán annyi volt, hogy még legalább fél órával a balesete után sem vette fel senki Sargeantet.


VERSTAPPENNEK MÁR ERRE IS JUT IDEJE. Roppant domináns szezont fut a Red Bull és különösen Max Verstappen, így a világbajnoki címek miatt hétről hétre kevésbé kell aggódni az osztrák istállónál. A könnyűnek tűnő győzelmek ráadásul lehetőséget nyújtanak a kétszeres világbajnok számára, hogy kissé lazábban álljon az idényhez. Hazai versenye rajtját megelőzően például beállt riporternek és operatőrnek McLaren videós csatornájánál.

GARANTÁLT VOLT A KÁOSZ. Főként a változékony időjárás miatt reménykedhettünk abban, hogy a zandvoorti hétvége nem fullad unalomba, és hiába aratott Verstappen újabb sima győzelmet, szerencsére volt miért kapkodnunk a fejünket múlt vasárnap.


NEM SIKERÜLT ELTALÁLNI AZ ALPINE-VERSENYZŐT. Két évet kellett várnia Pierre Gaslynak arra, hogy ismét a dobogón pezsgőzhessen, ugyanis legutóbb a 2021-es Azerbajdzsáni Nagydíjon állhatott pódiumra. Bár igaz, hogy Gasly nem túl gyakori vendég ezeken a ceremóniákon, így sem volt szép, hogy az ő neve helyett a csapattársáét írták ki, mielőtt átvette volna a jól megérdemelt trófeáját.


A HOLLAND NAGYDÍJ VÉGEREDMÉNYE
1. Max Verstappen holland Red Bull-Honda RBPT 2:24:04.411
2. Fernando Alonso spanyol Aston Martin-Mercedes 3.744 mp h.
3. Pierre Gasly francia Alpine-Renault 7.058 mp h.
4. Sergio Pérez mexikói Red Bull-Honda RBPT 10.068 mp h.
5. Carlos Sainz Jr. spanyol Ferrari 12.541 mp h.
6. Lewis Hamilton brit Mercedes 13.209 mp h.
7. Lando Norris brit McLaren-Mercedes 13.232 mp h.
8. Alexander Albon thaiföldi Williams-Mercedes 15.155 mp h.
9. Oscar Piastri ausztrál McLaren-Mercedes 16.580 mp h.
10. Esteban Ocon francia Alpine-Renault 18.346 mp h.
11. Lance Stroll kanadai Aston Martin-Mercedes 20.087 mp h.
12. Nico Hülkenberg német Haas-Ferrari 20.840 mp h.
13. Liam Lawson új-zélandi AlphaTauri-Honda RBPT 26.147 mp h.
14. Kevin Magnussen* dán Haas-Ferrari 26.410 mp h.
15. Valtteri Bottas finn Alfa Romeo-Ferrari 27.388 mp h.
16. Cunoda Juki japán AlphaTauri-Honda RBPT 29.893 mp h.
17. George Russell brit Mercedes 55.754 mp h.
KIESETT MEGTETT KÖR
Csou Kuan-jü kínai Alfa Romeo-Ferrari 62
Charles Leclerc monacói Ferrari 41
Logan Sargeant amerikai Williams-Mercedes 14
* 5 másodperces büntetése következtében a 16. helyre esett vissza
A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA
PILÓTA GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS LGYK PONT
1. Max Verstappen 11 13 13 7 339
2. Sergio Pérez 2 7 12 2 201
3. Fernando Alonso - 8 13 1 168
4. Lewis Hamilton - 4 13 2 156
5. Carlos Sainz Jr. - - 11 -
102
6. Charles Leclerc - 3 8 - 99
7. George Russell - 1 10 1 99
8. Lando Norris - 2 8 - 75
9. Lance Stroll - - 8 - 47
10. Pierre Gasly - 1 8 - 37
11. Esteban Ocon - 1 7 - 36
12. Oscar Piastri - - 5 - 36
13. Alexander Albon - - 4 - 15
14. Nico Hülkenberg - - 2 - 9
15. Valtteri Bottas - - 2 - 5
16. Csou Kuan-jü - - 2 - 4
17. Cunoda Juki - - 3 - 3
18. Kevin Magnussen - - 2 - 2
KONSTRUKTŐRÖK
1. Red Bull-Honda RBPT 540
2. Mercedes 255
3. Aston Martin-Mercedes 215
4. Ferrari 201
5. McLaren-Mercedes 111
6. Alpine-Renault 73
7. Williams-Mercedes 15
8. Haas-Ferrari 11
9. Alfa Romeo-Ferrari 9
10. AlphaTauri-Honda RBPT 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik