F1: „Mi volt a jeled az oviban?” – gyerekek kérdeztek pilótákat

2023.07.20. 21:34
Max Verstappen egyik kedvenc étele a gulyás, nem volt jele az óvodában, és azért utálta az iskolát, mert nem szeretett korán kelni. Többek között ez is kiderült azalatt a különleges csütörtöki paddockséta alatt, amelyen tíz, a Cseppkő gyermekotthonban élő 8 és 19 év közötti gyerek vehetett részt csütörtök délután a Hungaroringen.
Max Verstappennel is találkozhattak a gyermekek (Fotó: Földi Imre) 
A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK!
Max Verstappennel is találkozhattak a gyermekek (Fotó: Földi Imre) A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK!

 

A gyerekek végigsétáltak a Formula 1-es paddockon, megtapogatták a Pirelli-abroncsokat (az egyikük mindenképp szeretett volna hazavinni egyet, el is határozta, hogy szerelő lesz), majd pedig három csapat pilótáival is találkoztak.

Először az Alpine-istálló motorhome-jában találkoztak Pierre Gaslyval és Esteban Oconnal, akik folyamatosan egymást próbálták túllicitálni. Amikor a gyerekek kérdésére válaszolva egyikük azt mondta, hogy 375 km/óra volt a legmagasabb végsebessége, a másik tuti azt mondta, hogy 376 km/óra és hasonlók. Viccesen hozzátették azt is, néha annyira felmelegszik az „ivóvizük” az autóban, hogy beletesznek egy teafiltert, mert úgy sokkal élvezetesebb.

Az Alfa Romeónál Valtteri Bottas és Csou Kuan-jü is mosolyogva fogadta a gyerekeket, és amikor a finn pilótától azt kérdezték, szeret-e közúton is gyorsan menni, azt válaszolta somolyogva: „De hát azt nem szabad...”

A gyerekek felmehettek a dobogóra is, ahol véletlenül összefutottak a Hungaroringet irányító Gyulay Zsolttal, akivel szintén készítettek néhány közös fotót, és kipróbálták, milyen a tévés interjúzóna. A végére maradt a csattanó: a találkozás a világbajnoki éllovas Max Verstappennel és Red Bull-os csapattársával, Sergio Pérezzel.

Mindketten bevallották, hogy gyerekkorukban futballoztak, de azt a szenvedélyt hamar felváltotta az autósport iránti szerelem, s az is kiderült, hogy Pérez gyakran aludt együtt a két kutyájával. Verstappen a többi F1-es pilótához hasonlóan figyel az étkezésre, de azt azért elárulta, hogy szereti a gulyást, és kérdésre válaszolva elmondta, hogy nem volt jele az óvodában, mert náluk fényképpel és névvel jelölik a fogasokat és szekrényeket. Nem aludt plüssállatokkal, hanem az anyukája egyik ruhájával, amiben benne volt az illata. Az iskolát a koránkelés miatt utálta, és ami a legnagyobb szerelem számára, az a négy kerék és az erős motorok.

Érdekesség, hogy a „cseppkős” gyerekek közül néhányan nem utoljára voltak itt ezen a hétvégén, hiszen beválogatták őket a grid kidek közé, ami azt jelenti, hogy a Magyar Nagydíj rajtja előtt ott állhatnak majd a Hungaroring aszfaltcsíkján, valamelyik pilóta autója mellett. A személyes kedvenceit máris mindenki kiválasztotta...

Legfrissebb hírek

Lapaj fent játszik tovább – Tóth Anita emlékezik Dávid Sándorra

Egyéb egyéni
21 órája

Antonelli bravúrja – 87 éve nem látott ilyet a Grand Prix-versenyzés

F1
2026.03.17. 14:04

„Néha a frászt hozták rám” – Vassuer nem tartotta volna igazságosnak, ha leállítja Hamiltont és Leclerc-t

F1
2026.03.16. 13:02

Alonso egy kör alatt 5 helyet vesztett, integetett Péreznek, majd feladta a kínai versenyt

F1
2026.03.16. 12:27

Antonelli, a koraérett tehetség – F1 sajtószemle

F1
2026.03.16. 10:48

„Verstappennek ez egy igazi horrorshow” – Wolff szerint nem az F1-gyel, hanem a Red Bull autójával van gond

F1
2026.03.15. 20:23

Dupla nulla a McLarennél – Norris és Piastri sem tudott elrajtolni Kínában

F1
2026.03.15. 19:11

„Akinek ez tetszik, az nem igazán érti, miről szól a versenyzés” – Verstappen kifakadt a kínai verseny után

F1
2026.03.15. 13:23
Ezek is érdekelhetik