F1: újragyártják Verstappen 15 milliós herendi trófeáját

Vágólapra másolva!
2023.07.24. 08:45
null
Az eltört váza (Fotó: Árvai Károly)
Max Verstappen gyönyörű herendi trófeát vehetett át a Magyar Nagydíj-győzelme után, de ahogyan arról beszámoltunk, a felelőtlen Lando Norris pezsgőnyitásként összetörte a 15 millió forintot érő ereklyét, amelyen fél évig harminc ember dolgozott. A Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója, Simon Attila az M4 Sporton bejelentette, pótolják a trófeát.

A Magyar Nagydíj dobogósai ezúttal is a csoda szép herendi porcelánt vehették át a futam után, a pezsgőzés előtt azonban nem vigyáztak eléggé, és egyszerűen csak letették őket a pódium fokaira. A második helyezett Lando Norris szokásához híven úgy rázta fel a pezsgőt, hogy az üveget lecsapta dobogó tetejére, csakhogy nem számított rá, hogy a talapzatnak van némi rugalmassága, így a rezgéstől a győztes trófea ledőlt a helyéről.

Az első helyezettnek járó herendi porcelánt 30 ember készítette fél éven át, eszmei értéke 15 millió forint. Az esés hatására a porcelán talpa levált, de lehet, hogy további helyeken is megrepedt. Mivel a Red Bull minden trófeát kitesz Milton Keynes-i vitrinjébe, most kénytelen lesz hasonló összegben újat rendelni. Vajon a számlát Norris állja majd?

„Nagyon nagy sajnálattal vettük tudomásul, hogy tegnap a gyönyörű herendi trófea, a kézzel készült műalkotás megsérült. Csaknem féléves munka eredménye, több mint harminc ember dolgozott rajta, és nagyon sajnáltuk, hogy ez lett a műalkotásunk sorsa. De úgy gondoljuk, mivel a Herendi Porcelánmanufaktúra az országimázs-építésben meghatározó szerepet betöltő vállalkozás, pótoljuk az első helyezettnek járó trófeát, és míg eldöntik a csapatok, hogy ki volt a hibás és ki nem, mi magunkra vállaljuk ennek az örömteli és egyben nehéz terhét” – fogalmazott Simon Attila vezérigazgató.

MAGYAR NAGYDÍJ, A VERSENY VÉGEREDMÉNYE
1. Max Verstappen holland Red Bull-Honda -
2. Lando Norris brit McLaren-Mercedes 33.731 mp h.
3. Sergio Pérez mexikói Red Bull-Honda 37.603 mp h.
4. Lewis Hamilton brit Mercedes 39.134 mp h.
5. Oscar Piastri ausztrál McLaren-Mercedes 1:02.572 p h.
6. George Russell brit Mercedes 1:05.825 p h.
7. Charles Leclerc monacói Ferrari 1:10.317 p h.
8. Carlos Sainz spanyol Ferrari 1:11.073 p h.
9. Fernando Alonso spanyol Aston Martin-Mercedes 1:15.709 p h.
10. Lance Stroll kanadai Aston Martin-Mercedes 1 kör h.
11. Alexander Albon thaiföldi Williams-Mercedes 1 kör h.
12. Valtteri Bottas finn Alfa Romeo-Ferrari 1 kör h.
13. Daniel Ricciardo ausztrál AlphaTauri-Honda 1 kör h.
14. Nico Hülkenberg német Haas-Ferrari 1 kör h.
15. Cunoda Juki japán AlphaTauri-Honda 1 kör h.
16. Csou Kuan-jü kínai Alfa Romeo-Ferrari 1 kör h.
17. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1 kör h.
18. Logan Sargeant amerikai Williams-Mercedes 3 kör h.
FELADTÁK megtett körök kiesés oka
Esteban Ocon francia Alpine-Renault 2 feladta
Pierre Gasly francia Alpine-Renault 1 feladta
A VB ÁLLÁSA
PILÓTÁK GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS LEGGYORSABB KÖRÖK PONT
1. Max Verstappen 9 11 12 6 281
2. Sergio Pérez 2 6 11 2 171
3. Fernando Alonso 6 12 139
4. Lewis Hamilton 4 11 1 133
5. George Russell 1 10 1 90
6. Carlos Sainz 11 87
7. Charles Leclerc 2 8 80
8. Lando Norris 2 6 60
9. Lance Stroll 8 45
10. Esteban Ocon 1 6 31
11. Oscar Piastri 4 27
12. Pierre Gasly 6 16
13. Alexander Albon 3 11
14. Nico Hülkenberg 2 9
15. Valtteri Bottas 2 5
16. Csou Kuan-jü 2 4
17. Cunoda Juki 2 2
18. Kevin Magnussen 2 2
KONSTRUKTŐRÖK
1. Red Bull-Honda 452
2. Mercedes 223
3. Aston Martin-Mercedes 184
4. Ferrari 167
5. McLaren-Mercedes 87
6. Alpine-Renault 47
7. Williams-Mercedes 11
8. Haas-Ferrari 11
9. Alfa Romeo-Ferrari 9
10. AlphaTauri-Honda 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik