F1: rekordáron kelt el Leclerc sisakja

Vágólapra másolva!
2023.06.08. 20:25
null
(Fotó: Getty Images)
Rekordáron, 306 ezer euróért (körülbelül 113 millió forintért) kelt el az F1-es Ferrarit erősítő Charles Leclerc sisakja, amelyet a versenyző az olaszországi Emilia Romagna régió árvízkárosultjainak megsegítésére ajánlott fel árverésre.

 

A pilóta a hazai versenyén, a Monacói Nagydíjon viselte az egyedi fejvédőt, amelyet alá is írt, s a Sotheby's aukciósház közlése szerint korábban még soha nem adtak ennyi pénzt egy versenyzői sisakért.

Az eddigi rekordot a háromszoros világbajnok brazil Ayrton Senna 1990-es sisakja tartotta, amelyben még benne volt a csapatrádió is, ez 2019-ben 162 ezer euróért (csaknem 60 millió forint) kelt el.

Leclerc a versenyen viselt overallját, cipőjét és kesztyűjét is felajánlotta a jótékony célra, az összbevétel 429 600 euró (csaknem 160 millió forint) lett.

Az észak-olaszországi régiót sújtó májusi esőzésekben és áradásokban 15 ember halt meg, a Ferrari hazai futamát, az Emilia-romagnai Nagydíjat nem is tudták megrendezni.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Alonso hátpanaszok miatt nem vesz részt a Magyar Nagydíj első edzésén

F1
57 perce

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – tíz emlékezetes momentum a múltból

F1
1 órája

40. Magyar Nagydíj: nálunk is a McLaren a toronymagas esélyes

F1
4 órája

F1: párbajtőr után palacsintasütés a paddockban   

F1
5 órája

„Nem fair az összehasonlítás” – továbbra is számos elemében régebbi gép Cunoda Red Bullja

F1
15 órája

Imádják a versenyzők a felújított Hungaroringet

F1
17 órája

„Messze ez a legrosszabb pályám” – Leclerc nem tudja, miért nem megy neki a Hungaroringen

F1
18 órája

Verstappen megerősítette, hogy 2026-ban is a Red Bullnál versenyez

F1
18 órája
Ezek is érdekelhetik